Bűnbocsánat [Drarry fanfiction]

23. fejezet

Harry fantasztikusan érezte magát. Egy darabig boldogsága is felhőtlen volt, ám tudta, hogy nem titkolhatja Draco előtt sokáig állapotát. Csak miután Perselusék beköltöztek tűnt fel a szőkének, hogy mennyire nincs is rendben minden a fiúval. Így, mikor már lassan vége volt a nyárnak és Harry hónapok óta nála töltötte az éjszakát, muszáj volt leülnie vele beszélni.

- Harry - szólította meg lágyan. A szemüveges egy könyvből nézett fel rá, féloldalas mosollyal, ám Draco komoly arcát látva elkomorodott.

- Ne ma.

- Valamikor muszáj - sziszegte a szőke keményen, ellentmondást nem tűrve. Az elmúlt hónapokban volt ideje alaposan figyelni. Nappal általában minden rendben ment, néha kapta csak rajta, hogy Harry mintha elhagyná a testét egy pillanatra, igyekezet nem nagy feneket keríteni a dolognak. Azonban éjszakánként felkelt hozzá. Volt, hogy kiabált álmában, felriadt, vagy csak sírt, de Draco minden alkalommal hasztalannak érezte magát. Mellette volt ugyan, megölelte, igyekezett megnyugtatni, azonban Harry sosem volt hajlandó ezekről beszélni.

- Rendben - csukta össze a könyvét fogcsikorgatva a barna hajú, majd megpaskolta maga mellett a kanapét. A szőke, félig felé fordulva leült és nagyot sóhajtott.

- Aggódom érted - jelentette ki komoran. Épp egy rosszabb éjszakán voltak túl és nagyon szeretett volna neki segíteni. Hiába mondott el mindent Remuséknak, ők sem tudták túl hasznos tanáccsal ellátni.

- Tudom. Én... nem tudom mi ez. Poszttraumás stressz vagy valami más. Bájitalok csak rontanak rajta, egész évben próbáltunk tenni valamit. A Roxfortban ennél csak rosszabb volt. - Draco szeme kikerekedett.

Ennél is rosszabb?

- Lehet meg kellene fontolnod... - kezdte a szőke, de csak egy gúnyos pillantást kapott.

- Bedugnál a Szent Mungóba? - kérdezte maró gúnnyal a fiú. Draco összerezzent, tekintete a karján lévő tetoválásra meredt.

- Amikor vége lett az egésznek - vett egy mély levegőt, nem szívesen beszélt erről -, apámék engem is elvittek.

- Mi? - Harry őszintén meglepődött. A szőke sokkal jobban nézett ki az utolsó évükre, nem gondolta, hogy olyan problémái lehettek, ami miatt oda kellett vinniük. Mármint tudta, hogy nem volt könnyű újra beilleszkednie, de ennyire nem látta súlyosnak a helyzetét.

- Az utolsó év nyár elején megpróbáltam minden módszerrel leszedni magamról ezt a vackot. - Undorodó arccal emelte el tekintetét a jelről, de nem mert a griffendélesre nézni. A zöldszemű rosszat sejtett, közelebb húzódott hozzá, kezét Dracóéra fektette és megszorította.

- Mit műveltél? - kérdezte fojtott hangon. Nagyon igyekezett, hogy ne hallatszódjon ki hangjából, amit érzett. A düh, a bánat és a szánakozás. Draco egyáltalán nem értékelte volna.

- Mindent, amit csak el tudsz képzelni - nézett végre a szőke a szemébe. Harry az önvádon kívül semmi mást nem tudott kiolvasni belőle. Kíváncsiságból ránézett a tetoválásra és elkerekedett a szeme. Sosem vette észre, de a körvonalán végig halvány vonalak látszódtak, és magán a kígyón is mindenhol fehéres, már gyógyult vágásokat látott.

- Te megpróbáltad kivágni? - Tudta a választ és nem is kellett rá mondania semmit. Draco csak bámult rá, mindenféle érzelem nélkül.

- Nem juthatsz el te is erre a szintre. Nem hagyhatom - jelentette ki keményen, majd kissé lágyabban hozzátette. -, nem bírnám ki.

- Jó ötletnek tartod? Szerinted tudnak segíteni? - kérdezte Harry, Draco karját simogatva. A szőkének tetszett a gyengédség, így az sem zavarta, hogy a fiú így érezheti is egy két mélyebb vágásának nyomát. Nem volt büszke magára. Egyedül volt, a szülei tárgyalásra vártak, őt háziőrizetben tartották, senkivel nem találkozhatott. A magányosan töltött napoknak csak az adott értelmet, hogy minden lehetséges módon megpróbált megszabadulni a tetoválástól és minden borzasztó emlékétől, ami a kúriában történt, sikertelenül.