Bűnbocsánat [Drarry fanfiction]

12. fejezet

Harryt olyan nyugalom vette körül, amiről álmodni sem mert. A tóról visszaérve a kúriába megvacsoráztak Draco szüleivel, majd le is feküdtek, mert az egész napot a szabad levegőn töltötték, beszélgetve, sétálva, vagy épp csókolózva. A szőke kérlelésére, Harry ismét nála töltötte az éjszakát, és bár mindketten szívesen elmerültek volna a másikban, nem volt erejük semmire, mire ágyba kerültek. Ráadásul hamar kellett kelniük, mert este megérkezett a bagoly Hermione levelével, amiben tájékoztatta a Malfoy családot és Harryt a kora délelőtti érkezésükről. Így aztán, amikor másnap a reggelijüket fogyasztották, ismét kettesben, Harry megpróbálkozott a lehetetlennel.

- Mit szólnál... - kezdte, de Draco kemény pillantására beléfagyott a szó.

- Nem - morogta, enyhe éllel a hangjában. Harry összerezzent, mióta náluk volt, nem viselkedett vele így a szőke.

- Miért? - kérdezte, úgy érezve, legalább magyarázatot érdemel.

- Mert Granger a tökeimet tépi le, Weasley meg az arcomat rendezi át, ami történetesen így a tökéletes - sziszegte a reggelijében turkálva.

- Hermione megértené. Ront pedig elintézném - győzködte Harry a másikat, de csak egy szúrós pillantást kapott.

- Nem - csattant fel Draco.

- Jó, abbahagytam - suttogta Harry lemondón. El szerette volna mondani valakinek, hogy mennyire jól érzi magát a szőkével, hogy milyen lebegős boldogság fogja el Draco mellett, de a fiú kerek - perec megtiltotta neki.

- Harry - szólította meg lágyan a mardekáros. Harry kelletlenül nézett fel a szőkére.

- Igen? - motyogta maga elé.

- Amíg azt sem tudjuk, mi ez közöttünk, semmit nem mondhatunk. Alig három napja, hogy nálunk vagy, nem elég, hogy hülyén jönne ki, de még átkot is kapnék a seggembe. Rosszabb esetben apáéknak szólna a Weasley, és nem, ne is mond, hogy ő nem olyan, mert minden griffendéles ezt tenné - magyarázott Draco elszántan. Harry képtelen volt ellenkezni, mert tudta, hogy a másiknak igaza van.

- Jó. Igazad van - mosolyodott el halványan Harry, a szőke megkönnyebbülésére. Draco felállt a székéből és Harry elé guggolt, megfogva a kezét.

- Egyszer úgyis szembe kell néznünk mindenkivel. Amíg nem jön el az ideje, csak élvezzük a nyugalmat, amire szükséged van - suttogta Draco, halványan mosolyogva. Harry abban a pillanatban jött rá, hogy Malfoy miért nem akar mondani semmit; őt védte. Nem akarta felesleges stressznek kitenni, ha már nyugalomért érkezett a birtokra.

- Rendben - bólintott Harry, talán kicsit még el is érzékenyülve. Lehajolt és egy gyors csókot lehelt a szőke ajkaira, majd mindketten folytatták a reggelijük elfogyasztását, halkan beszélgetve.
Hermione és Ron akkor érkeztek, amikor Harry a nappalijban olvasott, Draco pedig a kávéját fogyasztotta, kivételesen a Reggeli Próféta társaságában. A pukkanásra mindketten felkapták a fejüket, bújkáló mosollyal várták Hermione berobbanását.

- Harry - ölelte át a lány a fiút, berontva a kúriába. Ron nem sokkal mögötte lépdelt, és a fiúk legnagyobb meglepetésére feltűnt Fred, George és Blaise.

- Sziasztok - motyogta Ron, kissé kelletlenül, miután Harryt elengedte Hermione. Az ikrek hatalmas vigyorral a fejükön léptek a csapathoz, amíg Blaise Dracót üdvözölte.

- Nos, Harry, mint látjuk épségben vagy - jegyezte meg George kitörő örömmel.

- Bizony, szóval szegény Ron feleslegesen aggódott érted ebben a két napban - tette hozzá Fred, testvérére nézve.