Bűnbocsánat [Drarry fanfiction]

13. fejezet

- Csak nyugi, Harry - mondta George komolyan.

- Ránk számíthatsz - veregette meg Fred a mellkasát büszkén.

- Kösz, fiúk - sóhajtott Harry, majd Blaisere nézett.

- Nyugi, én sem mondok semmit. Amúgy is, Dracónak sosem ártanék - húzta el a száját Zambini. Harry biccentett felé, majd amikor mindhárman elhoppanáltak, fáradtan sóhajtva rogyott le az ágyra.

- Most már minden rendben - simította végig Draco a griffendéles hátát. Harry hálásan pillantott a szőkére, majd a vállára ejtette a fejét. Elmagyarázták mindhárom fiúnak a helyzetet, természetesen a részletektől megkímélve őket. Az ikrek vigyorogva bólintottak rá, kijelentve, hogy előre látják Ron arcát, amikor ők majd az oltárnál állnak, amire Draco nemes egyszerűséggel majdnem belefulladt az italába. De értették, hogy nem szólnak senkinek, ami a griffendélesnek elég volt. Blaise csak közölte, hogy már rég tudta, eddig is szólhatott volna bárkinek, ha akart volna. Mivel igaza volt, Harry csak megköszönte a diszkrécióját. Draco is ideges volt, de ő csak Harryt féltette. Nem kezelte jól a népszerűséget, gyűlölte, ha valaki az életében turkál, s ez okozta az állandó frusztrációját. Nem akarta, hogy miatta legyen címlapon a zöldszemű, így ő is közölte, hogy sokkal óvatosabb lesz.

- Nos, legalább beszélgethetek valakikkel rólunk - vonta meg a vállát végül Harry beletörődően. Draco halkan felnevetett, majd mutató ujjával a griffendéles álla alá nyúlt.

- Tudom, hogy mit érzel. Mármint velem kapcsolatban. Félsz a sok benned kavargó ismeretlen érzéstől, ezért inkább vagy elnyomod, vagy időnként levezeted a frusztrációd - mondta a szőke halkan, Harry szemeibe feledkezve. A fiú bólintott egy aprót, Draco pedig magához húzta és gyengéden megcsókolta. Harrynek nem is kellett több, jól esett neki a törődés, amit a szőke örömmel adott.

- Amúgy sem tudom, mi lesz. Velünk - suttogta a griffendéles tanácstalanul. Jól érezte magát Dracóval, meg sem próbálta tagadni, azonban olyan érzések kavarogtak benne, amiket nem tudott nevén nevezni, s ez bosszantotta.

- Ha ez megnyugtat, én is így vagyok - mondta halkan Malfoy, miközben elengedte Harryt. A zöldszemű felhúzta a lábát és törökülésben fordult a másik felé.

- Elég bizarr helyzet - húzta el Harry a száját, miközben végigmérte a szőkét. Fekete nadrágban, sötétzöld, kötött pulóvérben volt aznap, a haja pedig ismét a szemeibe hullott. Harry szerette, ha nem fésülte hátra, ha beletúrhatott a puha tincsekbe. Végül megállapodott a másik szürke szemeinél. Ugyanazt látta benne, amit ő is érzett. Tanácstalanságot, félelmet, zavartságot és az érzéseket, amiket ő is elnyomott, már amennyire sikerült.
Draco belefeledkezett a griffendéles tekintetébe. Tudta, hogy a másik arra próbál rájönni, mi is van kettejük között, mit takarnak az érzéseik.

- Szerintem túlgondoljuk - szólalt meg halkan a szőke. Úgy érezte, a megoldás az orruk előtt lebeg, mégsem mert gondolni rá.

- Lehet igazad van - mondta Harry csendesen, lesütve tekintetét. Draco szerette, ha a fiú elpirult. Az arca olyankor egészen szelíddé, ártatlanná vált, amitől benne csak felébredt a vágy a másik iránt. Hatalmasat sóhajtva fogta meg Harry ölébe ejtett kezeit.

- Ne gondolkodjunk. Csak hagyjuk a dolgokat menni a maga útján - vont vállat, jobb ötlet híján.

- Igazad van - bólintott a zöldszemű beleegyezően.

- Rendben. Menjünk, anyáék szerintem hazaértek már - állt fel a szőke, nyomott egy gyors csókot Harry ajkaira, majd felhúzta maga mellé. A griffendéles zavartan megköszörülte a torkát. Draco gyengédsége olyan szinteket ütött meg vele szemben, amit álmaiban sem gondolt volna. Az érintései, csókjai az őrületbe kergették, persze, a lehető legjobb értelemben.

- Miért nem fektettél még meg? - kérdezte halkan Harry, amikor Draco becsukta maguk után az ajtót. A szőke megmerevedett.

- Ezt miért most kérdezed? - sziszegte a mardekáros idegesen.

- Csak kíváncsi vagyok - vont vállat Harry. A szőke türelmetlenül felsóhajtott.

- Úgy érzem, nem vagy rá felkészülve - súgta végül, majd minden további nélkül lesétált a földszintre. Harry kissé megdöbbent. Nem gondolta volna, hogy a másiknak feltűnik a bizonytalansága.

- Harry! - kiabált neki Draco, miután percekig megkövülten ácsorgott a folyosón. Harry morogva sétált utána, amikor megpillantotta az előszobában Narcissát és Luciust a fiuk mellett állva. Mindketten ideges arcot vágtak.

- Történt valami? - kérdezte Harry komoran, odalépve hozzájuk. Draco zord arckifejezéséből ítélve komolyra számított.

- Rita Vitrol nálunk járt - mondta Narcissa csendesen.

- Információkat akart a holléte felől - morogta Lucius.

- Tőletek? - kerekedett el Harry szeme. Képtelenségnek gondolta, hogy máris tudták, hol húzta meg magát. Draco arca is megfeszült.

- Nem találnak ide - mondta halkan a szőke, mereven a szüleit nézve. Azok bólintottak, Narcissa pedig lágyan Harryre mosolygott.

- Nem bíztuk a véletlenre. Az egész kúriát és a birtokot kiábrándítóbűbáj védi - magyarázta, de Lucius még így sem tűnt túl boldognak.

- Ami a szerencsénk. Csak egy a bökkenő. Honnan tudta Vitrol, hogy hozzánk kell jönnie? - tette fel a költői kérdést a férfi, mereven a padlód tanulmányozva.

- Nem tudom. Sajnálom a kellemetlenséget, ha ennyire nagy a baj, inkább megyek, keresek egy másik helyet - kezdte Harry, de Lucius leintette, majd összenéztek a feleségével egy pillanatra.

- Eszedbe se jusson. Itt maradsz, valamit kitalálunk - sziszegte Draco, megerősítésképp pillantva szüleire, akik egyetértően bólintottak.

- Draconak igaza van. Nem mehetsz el, itt biztonságban vagy. A többit elintézzük mi, Luciussal - mondta Narcissa szilárd eltökéltséggel. Harry felsóhajtott. Tudta, hogy nem nyerhet ebben a dologban, mindhárman őt védték. Ez felettébb boldoggá tette, elöntötte mellkasát a melegség.

- Megértettem. Akkor mi lesz? - tárta szét a karját megadón a griffendéles. Draco őt bámulta, kifejezéstelen arccal, pedig Harry tudta, hogy legszívesebben magához ölelte volna.

- Most az lesz, hogy megyünk vacsorázni. Ti Dracóval felmentek utána pihenni, holnap pedig beszélünk. Nem vitatkozom - intette le a nő a fiúkat, amikor látta, hogy ellenkezésre nyílik a szájuk. Az orruk alatt morogva bólintottak, ami még Luciust is mosolygásra késztette.

- Minden rendben lesz, Mr. Potter - szólalt meg halkan. Harry biccentett egy aprót. Nem kételkedett egy percig sem a Malfoyokban, s bár sok nézeteltérésük volt, most képes lett volna az életét is rájuk bízni.
Draco azonban magában már a csillagokat is lekáromkodta az égről. Nagyon remélte, hogy nem valamelyik féleszű volt iskolatársuk kotyogta ki Vitrolnak Harry hollétét. Felettébb ideges lett a nőre gondolva. Gyűlölte, nem csak a viselkedése, hanem a lejárató cikkei miatt is, amiket anno Dumbledoreról, vagy épp a saját családjáról írt. Bár akkor épp rossz oldalon álltak, Draco emlékezett, milyen dühös volt, amikor meglátta magát, s a szüleit a címlapon. Megrázta a fejét, megpróbálva elhessegetni a kellemetlen emlékeket, miközben leült az asztalhoz, Harry mellé. Amikor kihozták a manók az ételt, a griffendéles csak unottan piszkálta a sajátját, ami idegesítette a szőkét. Na nem Harry, hanem a történtek. Mivel a szülei halkan beszélgettek, látszólag nem figyelve rájuk, Draco észrevétlenül megfogta Harry asztal alatt lévő kezét. A griffendéles ijedten kapta rá a tekintetét, de Draco csak ette tovább a vacsoráját, rá sem nézve. Végül a griffendéles megszorította a szőke balját, mintegy kapaszkodót, s kissé nyugodtabban nekiállt ő is a vacsorája elfogyasztásának.