Bűnbocsánat [Drarry fanfiction]

2. fejezet

Ahogy Harryék beléptek a terembe, még a szavuk is elállt. A tanárok és a házimanók kitettek magukért, mindent fehér virágok borítottak, az elvarázsolt plafonon ezernyi csillag világított a diákokra. Mivel nem sokan voltak, akik elkezdték végzős évüket, majd sikeresen letették a vizsgákat is, bőven tudtak helyet szorítani egy táncparkettnek a díszített asztalok között. Harry körbe nézve a még majdnem üres helyen, kissé lelombozódott. Ismét csak tudatosult benne, hogy hány társuk élete veszett oda a csatában, így amíg barátai körbe mentek a helyiségben, addig ő pár perc néma csenddel adózott az elhunytaknak.

- Szervusz, Harry. - A griffendéles felkapta a fejét. Mellette Piton és Remus álltak, mindkét férfi érdeklődve mérte végig.

- Süt az arcodról a világfájdalom, Potter. - Bár Remus köszönése kissé kedvesebb volt, Harry nem haragudott Pitonra. Tanára sosem szerette az ilyen rendezvényeket, és bár Harry teljesen osztotta a véleményét, azért kicsit lelkesebb volt a vizsgák utáni bulit illetően.

- Perselus! - A vérfarkas tekintete a bájitaltan tanárra villant. Bár rendeletlenül mosolygott, a szemében rosszallás csillant.

- Semmi baj, Lupin professzor. Tényleg nincs túl jó kedvem - motyogta Harry az orra alatt. Piton kissé meglepetten húzta fel a szemöldökét, aztán lehunyta a szemeit és sóhajtott egy hatalmasat.

- Nézd, Harry. Tudom, mit érzel. Mindannyian tudjuk. De ha nem engeded el a holtakat, azzal csak az élőket szorítod a háttérbe, akikkel foglalkoznod kellene. Nagy a veszteségünk, érzik a többiek is, viszont senki sem örülne, ha azt látná, hogy siratod őket. Igaz? - Piton halkan, mély együttérzéssel beszélt Harryhez. Remus még pár métert arrébb is sétált, hogy ne zavarja őket. Harry végig vezette a tekintetét az egyre telítettebb teremben, kicsit elidőzve a barátain. Ron éppen Hermione felé fordulva magyarázott, barátnője visszafojtott mosollyal hallgatta, Ginny pedig a bátyja mögött állva szinte sírt a nevetéstől. Harry szívét megmelengette a boldogság, ami belőlük áradt.

- Piton professzor... - kezdte volna Harry, de a tanár közbevágott.

- Már nem tanítalak. Csak Perselus. - A férfi már kérte ugyan, hogy szólítsa a keresztnevén, amikor kettesben vannak, a fiú mégis nehezen vette rá magát.

- Perselus. Mit gondolsz, mennyi idő, mire teljesen... fel tudom dolgozni ezt az egészet?

- Az tőled függ. Bár a pletykákat hallva, inkább egy külön univerzumot javasolnék, ahol rendbe teheted a gondolataid. De legalábbis egy helyet, hogy gondolkodhass, feltöltődhess. Meg persze el kell döntened, merre tovább a jövőben. - A férfinak igaza volt. Harrynek egy hétvége nem jutott, amikor csendben elmélkedhetett volna. Vagy tanult, vagy a barátai rángatták valahová, vagy kviddics edzésen kellett részt vennie. S bár felettébb hálás volt a programokért, egy év elteltével kezdett fáradni.

- Igazad van. Jót tenne egy kis kikapcsolódás. Meg persze a jövőmön való gondolkodás sem ártana. - Harrynek nem sok elképzelése volt. Lehetőség az állt ugyan bőven előtte, ám sosem jutott el odaáig, hogy számításba vegyen bármit is.

- Ne aggódj. Kitalálunk valamit, még van időd. Viszont most már menj. - Piton egy finom mozdulattal meglökte Harry vállát. Sokkal jobban érezte magát a beszélgetés után a griffendéles, ám mielőtt elindulhatott volna, Perselus még egyszer megszólította.

- Harry. Érezd jól magad, bűntudat nélkül - mondta a lelkitámasszá előlépett férfi, majd sarkon is fordult, hogy megkeresse Remust.

Harry sóhajtott egy nagyot, majd minden erejét összeszedve varázsolt egy mosolyt az arcára és barátai felé vette az irányt.

Draco szerette az ünnepségeket. Valahogy megfogták az elegáns öltözékek, a díszek, a hangulat. Mellette Blaise ellenben fanyar arckifejezéssel bámulta a tanárokat, s diákokat, majd izgatottan oldalba bökte Dracót. A szőke méltatlankodva fújt egyet, majd háztársa felé fordulva várta a magyarázatot a viselkedésére.

- Nézd. Potter és Piton beszélgetnek. - A fiú úgy mondta, mintha karácsonyi csoda történt volna. Malfoy elszámolt magában tízig; nem akarta megfojtani egyetlen barátját.

- Gratulálok. Micsoda felfedezés. - Blaise nem reagált Draco gúnyos hanglejtésére, csak kíváncsian bámulta tovább Pitonékat, egészen a tanár távozásáig.

- Mintha Potternek kicsit több életkedve lenne, nem? - Bár gúnyolódott, a szőke figyelemmel kísérte a diskurzust.

- Mióta érdekel az téged? - Draco unottan húzta le a kezében szorongatott lángnyelv wisky maradékát. Legnagyobb megkönnyebbülésére a tanárok a vajsör mellé megengedtek egy kis alkoholt is a diákoknak, persze csak a végzősöknek. Az alsóbb évfolyamos kísérők kaptak egy apróbb varázslatot belépésükkor. Draco nem tudta, miféle bűbáj lehetett, de az, hogy egy fiatalabb diák kezében sem volt alkohol, elég bizonyítékot nyújtott neki a varázslat hasznosságáról. Úgy gondolta, hogy később kideríti, mi a turpisság, de ahogy a griffendélesekre pillantott, el is felejtette.

- Dehogy érdekel. - Draco szinte meg sem hallotta barátját, így Blaise is befejezte a fecsegést. Nem sokkal később, Dumbledor a pálcáját a torkához emelve kért egy kis figyelmet.

- Kedves diákok, tanárok! Kérem, mindenki foglaljon helyet! Diákok, mindenki oda ül, ahová szeretne, ez jelképezi iskolánkban, hogy már nem külön házakban vagytok, hiszen mind elindultatok egy ösvényen a felnőtt életetek felé. Ott már nincs hugrabug, mardekár, hollóhát, vagy griffendél. Csak ti maradtok, mindenki egyénileg, de sose feledjétek, hogy honnan jöttetek! - Az igazgató beszéde alatt minden diák halkan mozogva indult meg egy szimpatikus hely felé. Mivel két hosszabb asztal volt csak, sejtették, hogy teljes házkeveredés lesz, de úgy tűnt senkit sem zavart.

Azonban Draco annyira elbambult, hogy észre sem vette; Zambini már helyet foglalt Potterékkel szemben. Vidáman, szinte már nyájasan üdvözölte a griffendéleseket. Malfoy nem akart valami éppen őt gyűlölő diák mellé ülni, így gyorsan befoglalta a szabad helyet, Zambini jobbján, egyenesen Potterrel szemben.

Harry nem tudta, mit reagáljon a mardekárosokra, pláne Blase közvetlen modorára, de Hermione mentette a helyzetet mind hármójuk helyett; mély beszélgetésbe elegyedett a vizsgáról a szőkével és Zambinivel. Ez azonban nem jelentette a békét, Harry látta Ron egyre fehéredő ujjait, amint az asztalt markolták. A fiú nyugtatólag a vörös vállára fektette a tenyerét, aki erre felkapta a fejét és barátja tekintetét kereste. Szemei majdhogynem vérben forogtak, azonban Harry nyugodtságát érezve, egyszeriben elengedte az asztalt, és bekapcsolódott a beszélgetésbe, mintha mi sem történt volna. Harry megkönnyebbülten elmosolyodott, majd felpillantott, a vele szemben ülő Malfoyra. Döbbenten akadt el a lélegzete; a szőke mereven őt bámulta.

Mit bámulta, stírölte!

- Malfoy... - Potter halkan szólalt meg, de a mardekároson kívül így sem hallotta senki.

- Potter? - Draco szürke íriszei Harry lelkéig hatoltak. Nem érdekelte egyiküket sem, hogy mit gondolhatnak a kívülállók a szemezésükről. Egyszerűen csak meg akarták fejteni egymást, így óráknak tűnő perceken át csak a grafit és borostyán tekintet kommunikált; ajkaik mozgatása, s szavak nélkül.