Anti-Romantic [SooKai] ✔️

[26]

Talán egy hónap telt el azóta, hogy Kaijal "kibékültünk". Majdnem mindennap itt alszik, és már Jinni is kezdi elfogadni, hogy egy nála fiatalabb sráccal járok. Felix és Hyun kezdenek megint összebarátkozni. Mint kiderült, Hyunjin nem annyira haragtartó mint azt mindenki gondolta. Fokozatosan engedi magához közel a fiatalabbat. Jó látni, hogy megint alakul közöttük valami. Én pedig egyre több időt töltök Kai barátaival, ami Jiwonnak is jót tesz. Apropó Jiwon.

Hétfő van, és a lányom beteg lett. Nem hagyhatom itthon egyedül, de én sem tudok itt maradni vele. És hát így az utolsó pillanatban nem tudok senkit sem szerezni, aki vigyázna a bárányhimlős kislányra. Felhívtam az igazgatót, hogy be hozhatom-e, és szerencsémre rábólintott. Ilyenkor áldom az eget. Kai még nem tud róla, és kicsit félek is attól, hogy a gyerek odaszalad hozzá valami ilyesmi szöveggel: "Apu! Csütörtök óta nem láttunk! Apa halálra aggódta magát miattad!" Nem akarom hogy a gyerek buktassa le még viszonylag friss kapcsolatunkat. Az egy dolog, hogy az osztály azonrésze, aki nem tudja hogy járunk sejti, de még nem kéne kiderülnie. És ha már kapcsolatok. Chan és Inie lebuktak. Múlt héten, rájuk nyitottak a szertárban. Képzelem is milyen fejet vághatott szegény takarító, aki meglátta, hogy az egyik tanár és az egyik diák szinte már kétségbeesetten akarja a másikat megszabadítani a ruháitól. Azonnal jelentette az igazgatónak, aki megmondta nekik, hogy ne az iskolába szerelmeskedjenek és akkor nem lesz ebből bajuk. Emiatt kicsit meg is nyugodtam.

- Apa! - mosolygott rám a kislány hiányos fogsorával. Nem is említettem. Jiwonnak kiesett az első fogacskája. - Mikor indulunk? Le fogjuk késni a buszt. - figyelmeztetett, amire felkaptam a fejem. Igaza volt. A busz negyed óra múlva indul, és még ki is kell érni a buszmegállóba.

- Nahát.. És tényleg. - simítottam meg mosolyogva a kislány arcát. - Gyere. Elteszem az uzsit, és mehetünk is. - tettem bele táskájába a két szendvicset és a csokit, majd már zártam is az ajtót. Gyors léptekkel mentünk el a megállóig. Éppen időben érkeztünk. A busz még állt, és Beomgyuból ítélve, aki a buszsofőrrel társalgott, miatta várt meg minket a jármű. - Jó reggelt. - köszöntem, amire a vezető biccentett, Beomgyu meg cukin visszaköszönt. Ahogy meglátta a kislányt, elindult vele az egyetlen üres két ülőhelyes részre. Kikértem a jegyeket, és én is csatlakoztam hozzájuk.

- Na és hogyhogy jött Jiwon-ah is? - borzolta össze a kislány haját Beom, amikor már az iskolába tartottunk befelé.

- Mint látod bárányhimlős. - emeltem meg a kislány kezét, amin jól kivegető volt a sokk kicsi pötty. - Remélem te voltál gyerekként.

- Voltam. Nézd! - mutatott a homlokára. - El is kapartam szóval örökre megbélyegeztem magam. - nevetett fel velem együtt. Jiwon érdeklődve figyelt minket.

- Nagyon vicces, de én is tudhatom min nevettek? - kérdezte kicsit sértődötten.

- Tudod ha a piros pöttyöket elvakarod magadon, akkor annak örökre nyoma lesz. Beomgyu oppa kicsiként elvakarta őket, így pontok vannak a homlokán.

- Mutiiiii! - jött lázba a kicsi, majd a diák fejére téve apró kezét ellenőrizte le a bárányhimlő nyomait.

***

- Sziasztok gyerekek. - léptem be a tizenkettedikesek termébe.  Eddig még csak fél órát voltunk bent az iskolában, de már a tanárok körbeujjongták a gyermekem. Lefárasztott a sok gügyögés és gyereknyelv. A lányom hat éves lesz. Nem kettő. És még előttünk állt a nap.

- Jó napot tanár úr! - köszönt vissza mindenki illedelmesen, majd ahogy intettem nekik, egyből helyet is foglaltak.

- Ma nincs kedvem tanítani. Fárdt vagyok. - dobtam le magam a tanári székbe, és csak ekkor vettem észre a megszeppent kislányt, aki a diákokat bámulta. - Gyerekek ő Jiwon. A fiatalabb lányom. - mutattam be őt az osztálynak. - Bárányhimlős lett, szóval muszáj volt hoznom. Remélem itt mindenki volt gyerekként pöttyös. - motyogtam. Az osztály hevesen kezdett bólogatni. - Rendben. Jiji gyere ide, nem kell tőlük félni, nem esznek meg. - álltam fel kényelmes helyemről, majd a leányzóhoz sétálva vettem fel őt, aki a nyakamba kapaszkodott erősen. - Sőt ha jobban körbenézel, ott van  Beomgyu, Jeongin, Taehyun és Kai is. - simoggattam meg a lányom hátát. Az osztály síri csöndben nézte végig a jelenetet. Kai halkan elkuncogta magát, majd felállt a helyéről.

- Emberek! Komolyan már! Szabad foglalkozás van. - tapsolt hármat, amire mind visszatértek a való életbe. Hozzánk sétált, komoly fejjel, de amikor megbizonyosodott arról, hogy már nem látják arckifejezését, egy lágy mosoly jelent meg ajkain. - Gyere ide babám! - nyújtotta a gyerekhez a karját, és amikor Jiwon megfelelően takarta az arcunkat, egy gyors szájra puszit kaptam tőle. - Jiwonie. Ők apu barátai, és apa tanítványai. Nem kell ennyire megijedni. Itt mindenki hallott rólad. Komolyan mondom, számunkra olyan vagy, mint egy világhírű idol. - puszilta meg a gyerek arcát.

- Apa... Aput tényleg Kainak kell szólítanom? - kérdezte a gyermek apjukája nyakába bújva. Párom válaszolt helyettem.

- Igen, mert az osztály nagy része, nem tudhatja meg, hogy én vagyok apu, mert akkor apa búcsút inthet a munkahelyétől. Pápá... - suttogta lánya fülébe halkan, anjd ahogy a mondat végéhez ért, alkezdett felém integetni, ezzel egy széles mosolyt csalva ajkaimra.

- Szóval ez most egy.. olyan tiktok?

- Titok. Igen. - nevettem fel, mielőtt egy hosszas puszit nyomtam a lányom fejére.

Hello belloo.

Vészesen közeledünk a történet végéhez. Még nem tudom pontosan, de pár rész, és befejező következik! 🎉🎉🎉

Mind emellett... arra gondoltam, hogy a Sunki könyvet, amin a napokban kezdtem gondolkodni, kitesznem. És szerintem erre az ideális nap, a péntek lenne.
Hét kezdés: Sookai
Hét "vége": Sunki

Mit szóltok?