Anti-Romantic [SooKai] ✔️

[18]

Kai szsz.:

Azt hiszem kezdek megőrülni. Nem tudom miért csinálom ezt, de sürgősen be kell fejeznem. Én vagyok Huening Kai az isten szerelmére! Nem puhulhatok el! Nem tehetem ezt... Nem... De mégis akarom... Szükségem van rá.. rájuk...

Általában nem mutatom a gyengéd, érzelmes oldalam az emberek, de ez Soobin közelében megváltozott. A kislány mellett mindig önmagam voltam, de életemben nem gondoltam volna, hogy a vérszerinti apja is kihozza belőlem igazi énem.

Egyetlen egy dolog jár a fejemben: MEG KELL VÁLTOZNOM!

Attól félek, hogy ha ezt így folytatom, Soobin jobban fog károsodni. Ilyenkor nem szoktam magamra gondolni. Sokkal fontosabb, hogy mi lesz a szeretteimmel. A számomra fontos embereket mindig magam elé helyezem. Talán ez is közrejátszott abban, hogy ilyen eltaszító, szex mániás lettem.

Mármint... Csak szeretném én is élvezni ezt az egészet. Hogy is mondják mások? Életet... Vagyis... Végülis én is így nevezem, csak nem a sajátomat. Ezt nem hinném hogy életnek lehet mondani. A napjaim abból álnak, hogy magamat szidom, bántom, vagy mást próbálok elcsábítani. Túl sokat figyeltem az embereket, így megtudtam mit szeretnek, vagy mit nem annyira. Meg tanultam beilleszkedni közéjük. Megtanultam elcsábítani őket. Megtanultam mit hogyan kell tenni. És ez minek köszönhető? Hát annak az embernek, aki.. aki.. aki képes volt egy tizenkét éves magányos kisfiút megerőszakolni. Mindent neki köszönhetek. A fájdalmat. Az önutálatot. A sebeimet. A könnyeimet.

Sosem akartam az lenni aki most vagyok.
Sosem akartam rossz lenni. Sosem akartam hogy csalódjanak bennem.
Sosem akartam játszani az emberek érzéseivel.... Valamint.. sosem akartam magamat bántani... Hát igen.. idáig is eljutottam. Az emberek azt hiszik minden rendben. Hát persze bazdmeg csak nézz rám. Nem látod hogy szenvedek? Akik jobban ismernek, tudják ki, vagy inkább mi vagyok. Egy fájdalommal teli szörnyeteg. Ezt nem akarom elengedni Soobin közelébe. Nem akarom hogy megtudja mennyit szenvedtem. Nem akarom hogy.. érezze.... Nem tehetem hogy tönkre teszem őt azzal, ami vagyok, vagy azzal amit teszek. Vagy inkább tenni fogok. Soha nem volt mellettem olyan ember mint Soobin. Ő... más.. érzem hogy már.... Legalábbis neki másnak kell lennie. Ezért nem tehetem nem kerülhet közel hozzám. Nem akarom hogy ő is megtudja mit éltem át. Nem akarom vele megosztani ezt.. ezt ami én vagyok. Igazából. Mindig mindenki azt mondta, hogy ha megtalálom az igazit, ő majd segít. Majd osztozom vele a fájdalmamon. Na éppen hogy nem akarom. Nem vagyok önző, de ebből a szempontból viszont mégis annak mondhatom magam. Nem akarom hogy az, akit szeretek szenvedjen. Miattam. Nem tehetem.

Ezért az elmúlt napokban távolodni kezdtem tőle. Nem mondtuk ki hogy egy pár vagyunk.. tudtommal. Egyedül anyja miatt mondta hogy együtt vagyunk... Remélem.

Végül úgy döntöttem, hogy hétfőn fogok mindent megszüntetni vele. Méghozzá muszáj személyesen. Értenie kell, hogy nekem ez nem fog menni. Így is elég ember sírt már miattam.

Érzem, hogy a fájdalom elterjed mellkasomban. Muszáj. Nem bírok neki ellenállni. Anyáék elmentek itthonról, szabad vagyok.
A fürdőbe léptem, és a tükör mögötti kis széfből kivettem a füvet. Tudom hogy rossz ember vagyok. Húztam egy vékony csíkot a drogból a kezemre, majd az orromhoz emelve lassan szívni kezdtem. Csukott szemmel vártam, mire megjön a hatása. Persze várhattam. Szépen visszaraktam az eredeti helyére, majd leballagtam a konyhába.

Előszedtem a fiókból a kést.. azt a kést, amit azóta használok, mióta megerőszakoltak. Rajtam már pszichológusok sem tudnak segíteni. A szemembe mondta az összes amelyiknél jártam. Mégis mi a fasznak vannak ezek, ha nem tudnak segíteni nekem? Keservesen zokogni kezdtem. Egy selejt vagyok. Semmire kellő. Vissza siettem a fürdőbe, majd engedtem magamnak a kádba hideg vizet.