Anti-Romantic [SooKai] ✔️

[3]

- Apa te vagy az? - hallottam meg Yunjin hangját, amikor beléptem a házba.

- Igen. - kiabáltam vissza.

Kétségtelenül a szobájából jött a hang, valószínűleg nincs egyedül. - gondolkoztam. Hirtelen aggódni kezdtem érte, mivel kitudja hogy ki van nála meg hasonlók... De végül ezt a gondolatot gyorsan elhesegettem, mivel nagy lány, nem gond ha valaki van nálunk. Tudja hogy mit és hogy kell, nem hülye.

Becipeltem a szatyrot a konyhába, és elkezdtem kipakolni. Mindent a saját helyére. Yunjin szobájából néha néha nevetést hallottam, amire ugyan felfigyeltem, de nem adtam neki nagyobb hangot. Ha tudni akarom ki vagy kik vannak itt, akkor majd viszek nekik valami harapni valót. - ez az ötlet teljesen jónak tűnt, mind addig míg Jinni meg nem jelent a konyhában.

- Apa van valami kaja? - kérdezte mosolyogva.

- Persze. Válogass nyugodtan. - engedtem a szekrényhez. - Egyébként ki van nálad Jinni? - kérdeztem rá kedvesen, mosolyogva.

- Hát.. gondolom emlékszel Haewonra. - itt rám nézett. Bólintottam. Anyja miatt ismerte meg a lányt, és nagyon jóba lettek. Haewon nagyjából egy évvel idősebb Jinninél. Már elsőre megtalálták az összhangot. Nagyon jó barátnők lettek, de Haewonék elköltöztek ide Seoulba. Még most is jóban vannak, mivel interneten keresztül tartották a kapcsolatot. - Ahm.. és ahogy tudod ugye ő itt Seoulban lakik, és összefutottam vele a városban. Alig ismertem meg, de végül is sikerült. - mosolygott. - Haewon itt aludna... ha nem gond.

- Nyugodtan maradjon. - mondtam határozottan. Vakon is megbízok Jinnibe. Ő tudja hogy neki mi jó, és ha szerinte Haewonnak itt a helye, akkor maradjon itt.

Vissza indult a szobájába az újonnan szerzett nasival. Mivel az én szobám is arra van, mentem utána. Talán volt egy kicsi hátsó szándékom is, mivel Jinni anyjának többször hazudott, szerettem volna tudni, hogy tényleg Haewon van nálunk. Tényleg meg bízok a lányomba, de erre kíváncsi voltam. Jinni bement a szobába, de nem láttam be. Gondolkoztam, hogy milyen indokkal tudok bemenni. Végül úgy döntöttem, hogy csak köszönök Haewonnak.
Kettő halkabb koppintás után benyitottam. Nem csalódtam, Jinni tényleg barátnőjét hozta.

- Szia Haewon. - köszöntem mosolyogva. - Gondolom Jinni körbevezet, vagy körpevezetett... Csak annyit szerettem volna ahogy érezd magad otthon. - mosolyogtam vendégünkre, majd Jinnire néztem. - Ha bármi kell a szobámba vagyok.

- Köszi apa. - mosolygott, de láttam a szemébe, hogy nem lát szívesen.

- Köszönöm én is uram. - emelte fel a kezét a homlokához katonásan.

- Legyen jó éjszakátok! - intettem nekik, majd kiléptem lányom szobájából.

Mivel péntek késő délután volt, - mellesleg nem volt semmi dolgom - úgy döntöttem hogy elő keresek egy könyvet, és nekiállok olvasni. Hogy ezt meg tudjam valósítani, megkerestem a kartondobozt, amibe a könyveimet pakoltam a költözés előtt. Kibontottam az enyhén poros barna színű papír dobozt. Ahogy kinyitottam a doboz tetejét kiszabadult belőle az a tipikus könyv illat. Egyszerűen imádom. Az összes könyvet kiszedtem a dobozból, hogy dönteni tudjak melyiket olvasom. Mindegyiknek a borítóján egyesével végigsimítottam. Az összes hátulján lévő kis könyvajánló, szerűséget elolvastam, mint mindig amikor azt akarom eldönteni, hogy melyiket fogom olvasni a sok közül. Vannak köztük kifejezett kedvenceim, amik általában bl regények. Akkor is az egyiket választottam ki, méghozzá a kedvencemet. Nagyon aranyos, két részes rövid könyv. A másodikat sosem olvastam, mivel szerintem az elsőnek pont tökéletes a befejezése.

Két fiúról szól a történet, akiknek nem könnyű az életük mivoltuk miatt. Mind kettő fiú pontosan tisztában van azzal, hogy meleg. Egyikük se szégyenli, sőt.. felvállalja. Szeretnek azok lenni akik. Bár ez a fiatalabb fiúnak sokkal nehezebb. Sokan bántják, szidják, kinevetik... Kívülről úgy látni, hogy minden rendben, de belül.. nem igazán. Az idősebb fiú eleinte jól bírja. Ugyanúgy megvannak a barátai, akik később elárulják őt, és ott bántják ahol a legjobban fáj.. Mindketten sérültek, és eszük ágában se lenne bízni az emberekben. Ismerik egymást, tudnak a másikról, de a másikat is kizárják. Azért még jóba voltak, és ritkán beszéltek is, de több időt nem töltöttek a másik társaságában. Az idősebb régen szerette a fiatal fiút, mivel nagyon rég óta ismerik egymást, valamint a fiatalabbnak se volt közömbös a másik. De az idősebb nagyon féltette, nem akarta hogy miatta megint bántsák. Igen. A fiatalabbat az nagyobb fiú volt barátani bántották és szekálták. Ez mind a két srácnak nagyon fájt. Az idősebb titkon mindig figyelte a kisebbet. Szerette tudni mi van vele. És egy ilyen miatt is mentette meg a fiatalabb életét. A kicsi úgy érezte, hogy nem bírja tovább, és véget vet az életének. Nem akart többet szenvedni. Úgy érezte elhagyták, kitagadták, megutálták. Nem talált már olyan embert aki szereti őt. Írt egy búcsúlevelet a szüleinek, valamint az első és legutolsó szerelmének, az idősebb fiúnak. A leveleket berakta a táskájába. Úgy akarta, hogy a rendőrök találják meg, és adják át a címzetteknek. Elindult az iskolába, mint minden reggel, csak tudta, hogy az nem egy átlagos nap lesz. Az iskolába ugyan úgy viselkedett. Mindent ugyanúgy tett, mint szinte minden nap. Nem futamodott meg egyszer se, nem gondolta meg magát, végig akarta csinálni. A túlvilágon akart lenni. Értelmes halált akart, azaz két opció volt. Felvágja az ereit, vagy leugrik egy ház tetejéről. Végül a második mellett döntött. Nem akart többet szenvedni. Már így is eleget szenvedett. Az iskolából azonnal egy közeli kórházhoz indult, hogy annak a tetejéről zuhanjon le. Az idősebb fiú hobbija szerint követte a fiatalt, és mielőtt megtörtént volna a katasztrófa, megszólította szíve választottját, és.. szerelmet vallott neki. A fiatalabb azonnal elvetette az ötletet, és ő is elmondta mit érez a másik iránt...

Ezzel zárult a kedvenc könyvem első kötete. Egyszerűen nem tudom megunni. Ez a könyv volt a kezembe a lányom születésénél, a nagyszüleim temetésén, az első napon az egyetemen... Ez a könyv velem volt mindig, és sosem hagyott cserben. Hálás voltam érte. Igaz hogy csak egy könyv kitalált szereplőkkel, de mégis megérintett. Nagyon mélyen. Mindig segített.
Ezekkel  a gondolatokkal kezdtem neki újra a könyvnek, hogy ezzel töltsem az éjszakám nagy részét.