Döntések [Drarry ff. 18+]

17. Malfoy kúria

Draco egész testében reszketve ébredt. Szemeit ki sem merte nyitni, nem akarta tudni inkább, hogy hol van. Fázott és minden porcikája fájdalmasan nyillalt. Azt sem tudta, mióta lehet már a kúriában, az agya szinte teljesen cserben hagyta az elmúlt időben. Egyedül volt, fáradt és úgy érezte sosem lesz már semmi rendben vele. Fájdalmas nyögéssel fordult az oldalára, keze falnak ütközött, de nem érdekelte az sem.

- Draco Malfoy? - kérdezte egy halk hang, de a fiú nem válaszolt. Nem is volt benne biztos, hogy van még hangja, a torka égett. Szinte hallotta saját sikítását a fülében és tehetetlen sóhajjal szorította tenyerét a fülére, de persze semmit nem segített. Az idő nagy részében kiütve feküdt a szobájában, de most tudta, hogy nem ott van. Hideg kő érintését érezte és bár borzasztóan rosszul volt, már nem jöttek könnyek a szemeibe egy ideje. Arra gondolt, hogy valószínűleg rendesen kiszáradhatott.

- Jól van, fiam? - kérdezte a hang ismét, közelebbről. Ismerősnek tűnt neki, de meg nem tudta mondani, ki lehet az. Kezet érzett a hátán, amitől megrezzent, de a belőle áradó melegség jól esett neki. Nagyon lassan nyitotta ki a szemeit és kényszerítette sajgó tagjait mozgásra. Remegve, többször megpihenve kűzdötte fel magát, fájdalmas nyöszörgéssel. Azt kívánta, bárcsak eltűnhetne, de mivel ez nem történhetett meg, csak felült, hátát a hideg falnak döntötte és próbálta szemeit fókuszra bírni. Először csak fekete foltokat látott, majd feltűnt előtte két alak is. Egy szőke hajú lány, aki ismerős volt neki az iskolából, de meg nem tudta volna mondani a nevét. Mellette egy férfi térdelt, akire viszont nagyon is emlékezett. Olivander volt, akitől a pálcája származott.

- Mit műveltek veled? - kérdezte a lány halkan, kék szemei félelemtől kerekedtek el. Draco nem látta magát, de tudta, hogy nem lehet egy szívderítő látvány. Ránézett a kezeire. Koszos volt és a rajta lévő ruhák is, már jó ideje fürdeni sem volt lehetősége. Undorodva elhúzta a száját, majd megköszörülte a torkát, de csak fulladozó köhögés jött ki a torkán.

- Ne erőltesd! - mondta a férfi halk, megnyugtató hangon, csontos ujjaival megfogva Draco kezét. A fiú erőtlenül megszorította, de érezte, hogy a teste tehetetlenül borulna a föld felé. Alig tudta tartani magát, a szőke lány pedig egy szó nélkül mellé ült. Draco hálás morgással dőlt picit a lánynak és bár sokkal kisebb volt nála, még majdnem kényelmesen el tudott helyezkedni.

- Draco! - hallotta meg anyja hangját a fiú. Meg sem moccant, nem is tudott volna, csak várt, hogy Narcissa odaérjen hozzá. Ahogy a látóterébe került, egy erőtlen, fájdalmas mosolyt küldött felé, de inkább vicsor lett belőle.

- Kisfiam! - sírta el magát anyja. Nem foglalkozott semmivel, Olivander arrébb húzódott, hogy a nő odaférjen hozzá, de a lány nem mozdult, csendes támaszt nyújtva Dracónak.

- Jól vagyok - szólalt meg rekedt suttogással a szőke, bár még a tüdeje is sikítva tiltakozott. Narcissa sietősen elővett a zsebéből egy kis üvegcsét és a szájához tartotta. Draco köhögve nyelte le, majd hálásan fogadta a szájához tartott üveg vizet is. Anyja meg is itatta, majd egy szó nélkül a mellette ülő lány kezébe nyomta, egyértelmű jelzéssel, hogy ő is igyon, aki aztán tovább adta Olivandernek.

- Sajnálom. Annyira sajnálom, Draco! - sírta az anyja megállíthatatlanul, meleg ujjai Draco kezére fonódtak. A fiú nem volt mérges rá, egyszerűen nem haragudhatott. Narcissa volt az egyetlen, aki foglalkozott vele, az már annál inkább zavarta, hogy ilyen állapotban látja.

- Nem a te hibád - mondta halkan a mardekáros. Nagyon kimerült volt, mindennél jobban vágyott Harry mellett feküdni a Roxfortban, de tudta, hogy az nem fog megtörténni. Narcissa egyik kezét az arcára simította.