Letters [Hungarian Translation]

Chapter 2

Ledobtam a hátizsákom az ágyra és azonnal le is dőltem mellé. Három hét. Három hét múlva tizennyolc éves leszek és élvezhetem a szabadságot, amire mindig vágytam, különösen mostanában. Anyám azt vallotta, hogy "kegyetlennek kell lenned, hogy kedves lehess", ami nála a szigorú nevelést, jó jegyeket és buli-mentes életet jelentett.

Kár, hogy nem az volt a mottója, hogy "tedd azt, amit másoknak ajánlasz", mert éjszaka sokáig elvolt partizni vagy 'dolgozni', vagy talán minden este más hapsit látogatott meg. Nem is gondolnád, hogy mennyire örülnék, ha az apukám kapta volna meg a felügyeleti jogot.

Sóhajtottam, kelletlenül kiparancsoltam magam az ágyból tudva, hogy meg kell csinálnom a házimunkát, mielőtt anya hazajön (ha egyáltalán hazajött). Levánszorogtam a lépcsőn és összeszedtem a fejemben, hogy mit kell csinálnom: kivinni a szemetet és behozni a postát. Köszönöm, Istenem, hogy nem volt sok tennivalóm!

Kiráncigáltam a zsákot a konyha sarkában álló szemetesből és lazán a vállamra dobtam, aztán elindultam kifelé a nagy kukához. Felemeltem a tetejét, kiengedtem egy újabb, hosszú sóhajt és beledobtam a zsákot az acélkonténerbe, ahová egy puffanással érkezett.

Emeltem a lában és hagytam, hogy vigyen a postaládáig. Számla, számla, szórólap, számla és egy levél. Éppen az összeset a hónom alá akartam gyűrni és visszasétálni a házba, amikor észrevettem valamit. A levél. Nekem volt címezve, nem az anyámnak. Ilyen szinte soha nem szokott történni. Nagy volt a kísértés, hogy ott és akkor kinyissam, de sikerült elfojtanom a kíváncsiságomat és bedugtam a farmerem hátsó zsebébe.

Gyorsan visszamentem a házba. Sietve ledobtam a számlákat az étkezőasztalra  és kettesével szedve a lépcsőfokokat futottam az emeletre sóvárogva, hogy kinyithassam a levelemet, ami random jelent meg a postaládában. Tudva, milyen szerencsés vagyok, gondoltam, talán a pizzázó köszönte meg a gyakori rendelést. A pizza volt a komfort kajám, szóval elég hűséges vevő voltam.

Leültem az asztalomhoz és nyugtalanságomban elkezdtem dobolni az ujjaimmal a kemény felületen. Nem tudom, miért idegeskedtem. "Miért kéne aggódnom?"- gondoltam. Aztán visszaemlékeztem. A levelek. Azok voltak az utolsó üzenetek, amiket az elmúlt hónapokban küldtem, szóval nagy esély volt rá, hogy a két ügy összefügg.

Megfordítottam a borítékot és a levegő a tüdőmbe szorult. A hátulján kacifántos dőlt betűkkel az a cím állt, amit állítólag 'én találtam ki'. Remegő kezekkel bontottam fel a borítékot és magam elé fektettem a benne található levelet.

Behunytam a szemem, vettem egy mély lélegzetet és csendben biztattam magam, mielőtt elolvastam a levél tartalmát. Amikor kinyitottam a szemem, tekintetem megállapodott az asztalon fekvő papíron.

Kedves 'Trinity Collins' vagy mi – olvastam. Oh, nos, ez érdekesnek ígérkezik.

Nézd, nem tudom, ki vagy, vagy hogy mit vársz tőlem, hogy tegyek a szánalmas kis életeddel. Csak véletlenszerűen küldted nekem ezeket a hülye leveleket gondolva, hogy majd megsajnállak? Mert az halálbiztos, hogy ez nem fog bekövetkezni.

Honnan a francból ismersz egyáltalán?!  Mert kibaszottul nem tudom, ki vagy. Valaki orvvadász vagy, vagy ilyesmi?! Igazából nem is érdekel. Csak azért írok, hogy megkérdezzem, nem-e akarod véletlenül abbahagyni a levelek küldözgetését?!

Ha nem, akkor jobban tennéd, ha mégis. Nem csak azért, mert kurvára idegesítőek (hozzátenném: azok!), de a te érdekedben is. Hidd el, nem akarsz belekeveredni az életembe. Nem vagyok a te "Mr. Perfect"-ed és soha nem is leszek.

Nem valami szívélyes üdvözlettel,

A Srác, Skivel Sem Skarsz Találkozni

Tátott szájjal ültem, a szememet még egyszer végigfuttattam a szavakon. Nem tudom, mire számítottam, de erre biztosan nem.

Hirtelen ötlettől vezérelve az első kezembe kerülő tollat és papírt megragadtam. A toll könnyedén csúszott a lapon, ezzel összezavarva engem, mert nem tudtam, agyam melyik részéről kerültek elő a szavak.

Kedves A Srác, Akivel Biztosan Találkozni Akarok

Ha törődtél a válaszírással, biztos érdekel a dolog eléggé ahhoz, hogy találkozzunk valamikor. Úgy tűnik van egy bizonyos viselkedésmódod, de milyen is az az ember, akinek nincs saját személyisége, ha?

Azt hiszem, elég jól kijönnénk egymással... Szóval tudasd velem, ha tudnánk valamikor találkozni.

Egy kis szívélyes üdvözlettel,

Trinity.

Az elmém még nem dolgozta fel, amit tettem; az agyam túlórában szorgoskodik azon, hogy kidolgozza a tetteim mögött álló indítékot. 
Tisztán megmondta, hogy nem akar tőlem több levelet kapni, de valami a zsigereimben nem hagyott nyugodni. Lehet, hogy azért, mert annyi idő után valaki végül felfigyelt rám, igaz, nem a legjobb szándék vezérelte. Elkerülhetetlenül rám tört a kényszer, hogy elküldjem a levelet, de ezúttal nem próbálok meg küzdeni ellene.

Egyszerűen újra kisétáltam a kertbe és az újonnan lezárt borítékot a postaládába dobtam, aztán visszaindultam a házba, ahol átöltöztem a kedvenc gyapjúpizsamába, mintha semmi különös nem történt volna előtte. Némileg megelégedve telepedtem a kanapéra a tévé elé és bekapcsoltam a 'Shrek 2'-t, majd örömteli álomba zuhantam, ahol a díványon feküdtem tudva, hogy másnap szombat lesz, így átaludhatom az egész délelőttöt.

------------------------------------------------------------------

Másnap hangos dörömbölésre ébredtem. Felültem, kidörzsöltem az álmot a szememből és felkeltem a kanapéról. Körülnéztem, hátha anya hagyta valami jelét annak, hogy este hazajött, de semmi, sehol nem volt.

A dörömbölés újból hallatszott; három ütés gyorsan egymás után. Elvonszoltam a lábaimat az előszobáig, és akkor eljutott a tudatomig, hogy tulajdonképpen valaki elég ellenszenvesen kopog az ajtón. Felhorkantottam. Több, mint valószínű volt, hogy anyám másnaposságában kizárta magát.

Elfordítottam a zárat és erélyesen kinyitottam az ajtót; semmi kedvem nem volt a szarságaihoz.

  - Ejnye, ejnye, ejnye – gúnyolódtam, majd megfordultam, nyitva hagyva az ajtót és visszaindultam a kanapéhoz, anélkül, hogy akár egy pillantást is vetettem volna a személyre, aki a küszöbön állt.

  - Megnézhetnéd, ki az – megálltam, amint hallottam egy férfihangot válaszolni a hátam mögül.– "Úgy tűnik van egy bizonyos viselkedésmódod, de milyen is az az ember, akinek nincs saját személyisége, ha?" – mondta, hangja csöpögött a szarkazmustól.

Hitetlenkedve megráztam a fejem. Kurvára viccelsz...

---------------------------------------------------------------------------------------

Ismét meg szeretném köszönni egy segítőkész drágaságnak a hozzájárulást ehhez a részhez :D Gáspár Dorina, az a mondat valami kegyetlen volt xd