Letters [Hungarian Translation]

Chapter 8

Aznap anyám megint nem mutatkozott. Hogy őszinte legyek, már meg sem lepődtem rajta. Vissza kellett volna jönnie a "hétvégi kiruccanásából", de lehet, hogy a reptérről hazafele jövet az egyik barátjánál szállt meg.

- Akarsz maradni estére nálam? – ajánlotta Louis. Összeráncoltam a szemöldököm a gondolatra és megráztam a fejem.

- Nem, jó ez így. Megleszek. Most menj – válaszoltam, közben próbáltam az ajtón kívülre terelni. Bár a próbálkozásaim hiábavalóak voltak a tény miatt, hogy ő sokkal erősebb volt nálam. Olyan volt, mintha egy egér akart volna eltolni egy kamiont.

- Biztos, hogy rendben leszel? – kérdezte újra, mire szememet forgattam.

- Igen, nem vagyok 12 – mondtam egy fáradt sóhajjal kísérve, jeleztem neki hogy mehet.

- Oké – egyezett bele. – Holnap beszélünk.

Mosolyogva bólintottam, örülve annak, hogy nem ragozta tovább a dolgot. Vártam, amíg eltűnt az utca végén, majd egy megkönnyebbült sóhajtás hagyta el a számat, amikor egy halk puffanással becsukódott mögöttem az ajtó. Az órámra néztem. Nem volt késő, de kimerült voltam, így nem jutott jobb eszembe, mint az ágyba bújás.

Kis ideig feküdtem az ágyban, mielőtt álomba zuhantam, leginkább Louisra gondolva. Ámulatba ejtett, hogy milyen gyorsan változott a személyisége. Két nappal ezelőtt még azt mondtam volna, hogy egy totális tökfej, most pedig olyan volt, mint egy édes, gondoskodó barát. Egy kicsit összezavart, de elhatároztam, hogy nem agyalom túl a dolgot, mert tudtam, hogy ő egy különleges srác, akit nem lehet máshoz hasonlítani.

***

Következő reggel nem az ébresztőmre keltem, amit az iskolára állítottam be, hanem az égető érzése az arcom jobb oldalán. Felegyenesedtem és a kezemet az arcomra tapasztottam, miközben kiűztem az álmot a szememből és próbáltam kitalálni mi történik.

Amint kitisztult a látásom és megszabadultam az ingatag érzéstől, láttam az anyámat magam előtt állni; teste mellett volt a keze ökölbe szorítva, vicsorgott és szemöldökét összehúzva bosszúsan nézett rám. Szinte forrt a dühtől.

Hirtelen rájöttem, mitől ég az arcom. Megütött.

- Mi a francot keresett egy fiú a házamban?! – üvöltött, láthatóan rázkódott mérgében.

- Mi? Honnan tudod, hogy volt itt fiú? – kérdeztem; Louis nem maradt itt, honnan tudhatta?

Felemelte a kezét, melyben egy gyűrött papírt tartott.

"Nem akarok tolakodóan hangzani, de emlékeztetlek, hogy írnod kell nekem holnap (vagy ma, attól függ, mikor olvasod ezt). Megvan a számom, úgy lenne fair, ha nekem is meglenne a tiéd. – Louis x."  – olvasta.

- Ezt a konyhában találtam.

Oh. Louis itt hagyhatta, mielőtt tegnap este hazament. Az arcom lüktetése hozott vissza a jelenbe, nyeltem egyet, közben próbáltam rájönni, hogy jöhetnék ki jól ebből a helyzetből.

Ha volt valami, amit anyám nem tolerált, az az volt, ha fiút hozok a házba, amikor itthon van. Figyelembe véve, hogy Louis úgy volt nálunk, hogy anya nem volt otthon, még tovább romlott a helyzetem.

- Ja, ő a barátom – mondtam neki. – nem muszáj minden barátomnak ugyanolyan neműnek lennie. nem vagyok olyan, mint te; én tudok az ellenkező nemmel barátkozni anélkül, ohgy a végén az ágyban kötnénk ki.

Egyből vörösre váltott az arca, majd a köztünk lévő távolságot átszelte úgy, hogy az arca csak pár centire volt az enyémtől.

- Ne pofátlankodj velem – köpte. – Etetlek és tetőt adok a fejed fölé és így hálálod meg?

Rendületlenül tartottam vele a szemkontaktust.

- Lehet, hogy jobban megbecsülnéd ezeket a dolgokat, ha egy ideig nélkülük kéne boldogulnod – vigyorgott kegyetlenül és tett két lépést hátra. – Mától – folytatta – nem élsz itt többé. Nem érdekel, hová mész, de tiszteletet kell tanulnod. Ha megtanultad a leckét, talán visszaköltözhetsz. Sok szerencsét, hogy találj valakit, aki befogad, mert nincs ötletem arra, hogy ki akarna pont veled együtt élni.

Hátrébb lépett, majd az ajtó felé sétált.

- Egy órád van, hogy összepakold a cuccaid, mielőtt a saját kezemmel raklak ki.

Ezzel kiment.

- - -

Az ágyam szélén ültem bámulva a táskát, amibe a ruháimat csomagoltam. Még húsz percem volt, mielőtt anyám kitoloncolt volna és még mindig nem tudtam, hova mehetnék. Számtalanszor végigfutottam a kapcsolataim listáját, de nem volt olyan barátom, akinél kényelmesen éreztem volna magam.

Az ajkam belső oldalára haraptam, mikor rájöttem, hogy még nem írtam Louis-nak. Kiválasztottam a nevét a telefonomban és gyorsan bepötyögtem a rövid üzenetet.

"Szia, barátom, itt Trinity" írtam, majd megnyomtam a küldés gombot. Nem kellett sokat várnom, mielőtt a csörögni kezdett volna a mobilom, én pedig nem haboztam felvenni.

- Szia – szóltam csendesen.

- Egy viccel nyitottam volna arról, hogy milyen gyorsan felvetted, de szarul hangzol, szóval inkább hanyagolom – mondta. – Mi a baj?

Halkan felnevettem. Sok volt a baj.

- Oh, az anyám kidobott a házból. Tudod, az átlagos – szóltam, miközben a körmeimet bámultam.

15 percem volt a távozásig.

Mi?! – kiáltott fel. – Miért?

- Azért, mert fiút hoztam a házba. Megtalálta az üzenetet, amit hagytál, amikor ma reggel hazajött – magyaráztam.

Hallottam, amint mély lélegzetet vesz.

- A francba... az én hibám – mondta. – Bassza meg. Sajnálom.

Megráztam a fejem, bár tudtam, hogy nem láthatja.

- Részben azért is van, mert ribancnak neveztem, szóval ne aggódj – azt hittem, nevetni fog, de nem tette.

- Nézd, lehet, hogy lenyugszik, csak órák kérdése – sóhajtott. – De addig csövezhetsz nálam. Ez az én hibám, tartozom ennyivel.

Figyelembe véve a helyzetet, nem volt sok választási lehetőségem.

10 percem maradt.

- Oké – egyeztem bele. – El tudnál jönni értem?

- 10 percen belül ott leszek.

Amikor odaért a házunkhoz, még két percem maradt, amit eltölthettem valahogy.