Letters [Hungarian Translation]

Chapter 15

Egy hét és öt nap elteltével végeztünk is. Valahogy sikerült időben befejeznünk a kurzust. Rengeteg frusztráció által kiváltott könny és kiabálás árán, ugyan, de megcsináltuk. Ennek a tetejébe még a vizsgáimat is letettem. Abban biztos voltam, hogy mindegyiken átmentem, csak azt nem tudtam, mennyivel sikerült a ponthatár felett teljesítenem.

A vizsgák után egy, és a születésnapom előtt két nappal járunk. Teljesen kimerültem és csak feküdtem a vendégaszobában lévő ágyon, egy halom párna között. Hogy őszinte legyek, a fél napot ott akattam tölteni, néha valami ennivalóért vagy a mosdóba kimentem volna, de úgy tűnt, Louisnak más tervei voltak.

- Trinity – hallottam elnyújtottan a nevem, majd egy éles döfést éreztem az oldalamon. Válaszul csak morogtam, de olyan volt, mintha egy vadállat üvöltött volna. Kis nevetést hallottam, aztán megint beállt a csend, ami arra engedett következtetni, hogy újra békében egyedül lehetek, ezért elégedetten sóhajtottam, majd visszatemettem a fejem a meleg párnába. Ember, hogy én mekkorát tévedtem.

Egy lökést éreztem magam mellett, majd a matracban lévő rugók miatt az ágy másik felére sodródtam. Megint nekem csapódott valami, mire álmosan felmordultam.

- Hagyj már! – gurultam távolabb Louistól, mire feltámaszkodott mellettem. Kék szemeivel kérőn nézett rám, ajka kicsit megrándult. Dörmögtem valamit és az ellenkező irányba fordultam.

- Trinity – gügyögte Louis –, tényleg felkelhetnél, már délután négy óra van.

Még csak rá sem néztem, egyből kipattantam az ágyból. Tudom, hogy azt mondtam, ágyban akarom tölteni a fél napot, de ezalatt azt értettem, hogy délig, nem pedig késő délutánig. Végigfutottam a szememmel a szobát az óráért, ami az éjjeliszekrényen szokott lenni, de most nem volt ott.

Megragadtam egy farmert, egy pólót és a fürdőbe rohantam felöltözni. H volt valami, amit igazán utáltam, az a betáblázottság volt. nem mintha lett volna bármi tervem, de akkor is. Sürgősen megmostam a fogam, és hagytam, hogy a loknijaim keretezzék az arcom, nem bajlódva azzal, hogy kifésüljem. Ha megtettem volna, rakoncátlanabbak lettek volna a fürtök és fel kellett volna fognom a hajam. Alig három perc múlva visszatértem a szobába, frissen, mint egy szál virág.

- Remek, készen is vagy  – mondta Louis halvány vigyorral. – Két perc múlva indulunk, hozz egy bégelt, vagy valamit. A kocsiban leszek. 

Azzal odadobott nekem valami, ami, mint később rájöttem, a hiányzó órám volt. Ezután kiment a szobából, és hallottam a kulcsot zörögni a zsebében, miközben leszökdécselt a lépcsőn. Összezavarodva néztem a helyet, ahol azelőtt állt, majd a kezemben tartott órára néztem.

10:30, olvastam le róla. Ahogy mondtam, utáltam beütemezve lenni és ezt ő pontosan tudta.

***

- Oké, kiszórakoztad magad – szóltam már a kocsiban ülve Louisra,  – most hova a fenébe megyünk?  – a szeme sarkából rámpillantott, majd sávot váltott.

- Semmi konkrét helyre – válaszolt vállat vonva. – Csak elkocsikázgatunk, lelövünk néhány embert, összeütközünk pár kocsival, elcsapunk egy-két nénit, ilyesmiket csinálunk. Egy kis élő GTA nem ártott senkinek. Mondjuk, kivéve a néniknek. – elfojtottam egy nevetést tudva, hogy nem szabad biztatni a furcsa humorérzéke használatára.

- Nem, komolyan – folytattam, mire vigyorogva felém fordult.

- Van egy vásárféleség a városban, gondoltam benézhetnénk, kicsit jól érezhetnénk magunkat, figyelembe véve, hogy tulajdonképpen non-stop végigdolgoztuk az elmúlt másfél hetet  – válaszolt, ezúttal komolyan. 

Bólintottam. Vagy tíz éves korom óta nem voltam vásárban, gondoltam, jó móka lesz.

*****

- Én fel nem ülök erre – morogta Louis, amikor akarnevál legnagyobb bátorságot igénylő körhintájához értünk.

Amint megérkeztünk, a bennem élő gyerek felülkerekedett rajtam és kényszerítette Louist, hogy mindent kipróbáljunk. Vettünk cukorkát és rengeteg játékon is részt vettünk. Morcos arcot vágott, de esküszöm láttam a mosolyt rajta, amikor megnyerte a hatalmas plüssmackót az egyik standnál.

A legjobb kiskutyaképemet vágtam és a plusz hatás eléréséért, könyörgőre fogva a figurát a kezét is megfogtam.

- Csak sétálgatni jöttem ide, de végül mindenre fel kellett ülnöm, nézd mit műveltél velem  – piszkálódott, de én láttam az ajkán megbújó mosolyt.

- Kérlek  – könyörögtem lábujjhegyemről a sarkamra dülöngélve, mire csak újra megrázta a fejét.

- Trinity, felfogtad, hogy milyen veszélyes ez a cucc? – kérdezte hitetlenkedve.  – Veszélyesebb, mint az, hogy téged hagynak vezetni, és ez nagy szó – figyelmen kívül hagytam a kis poénját.

- Rendben – mondtam határozottan –, akkor egyedül megyek.

Elengedtem a kezét és elindultam a jegyárushoz, nem törődve Louis szólongatásával a hátam mögött. Már épp be akartam szállni, amikor egy rántást éreztem a karomon.

- Várj – hallottam Louis dünnyögését, majd beült mellém, én pedig elégedetten vigyorogtam.  – Mit meg nem teszek érted.

Elindultunk, Louis olyan erősen szorította a biztonsági pántot, hogy elfehéredtek az ujjpercei. Először lassan mentünk, majd miközben a gépezetből kilógó karok – amiken a szintén forgó ülések voltak  – fel-le mozogtak, miközben egy nagy motor körbe-körbe forgatta az egész szerkezetet [ez szépen magyarosan a polip, D.]. Végül felgyorsított és már teljesen vízszintesen mentünk.

Először azt hittem Louis tényleg élvezi a dolgot. Aztán elkezdett ordítozni. Hangosan. Nagyon, nagyon hangosan.  Nem tudtam nem nevetni a jajveszékelésén, miközben tovább pörgött velünk a körhinta. Nem ő volt az egyetlen, aki sikítozott, de egyértelműen ő volt a leghangosabb.

A menet körülbelül másfél percig tartott, majd leállt. Louis kapkodva lélegzett, nyugtalanul babrálta a biztonsági övét, és próbált olyan gyorsan kiszabadulni, ahogyan csak tudott.

Amint kiszálltunk nevetésben törtem ki, miközben Louis még mindig olyan sápadt volt, mintha szellemet látott volna. Rám szegezte a tekintetét és a mellkasa előtt összefonta a karjait.

- Nem vicces – fújtatott. – Meg is halhattam volna, vagy ilyesmi.

Mosolyogtam, közben elindultunk a kocsi felé.

- Awww, a kis Louis félt   – gügyögtem játékosan karjába boxolva.

- Dehogy – hárított, miközben szokás szerint kinyitotta nekem a kocsi ajtaját, de ahelyett, hogy egyből behuppantam volna, szembefordultam vele.

- Dehogynem –vágtam vissza. – És nagyon aranyos voltál.

Ezzel előrehajoltam, játékosan megpöcköltem az orrát, majd gyengéden az ajkára nyomtam az enyémet.

Esküszöm, láttam elpirulni, amikor elhúzódtam.

- Csak szállj be abba a nyüves kocsiba  – mosolygott, és kedvesen a kocsiba terelt, majd ő is beszállt.