Letters [Hungarian Translation]

Chapter 13

Amint beértem a konyhába a számhoz kaptam a kezem. Ez nem lehet igaz... 

A helyiség közepén egy asztal állt egy vörös abrosszal leterítve. Egymással szemben helyezkedett el rajta két porcelán tányér, ezüst evőeszközökkel mindegyik oldalán. Az asztal közepén egy kis állvány volt fenntartva a sónak és a borsnak, két borospohár is helyet kapott és egy nagy, fehér gyertya. A lámpák nem égtek, ezzel egyfajta hangulatosságot biztosítva; annyira elmerültem, hogy alig vettem észre, hogy Louis mögém osont.

- Tetszik? – kérdezte, egy kis idegesség fellelhető volt a hangjában.

Hangjára megriadtam és megpördültem, hogy szembe lehessek vele. Nem tudtam, mit mondani, csak egy aprót bólintottam és reméltem, hogy ebből is megértette. Szégyenlősen biccentett, arca felvette a halvány rózsaszínű árnyalatot. Észrevettem, hogy átöltözött és már nem a melegítő, hanem egy fekete farmer és egy feszes, fekete ing volt rajta. Magamra nézve egy kicsit alulöltözöttnek éreztem magam, hisz még mindig az ocsmány iskolai egyenruhát hordtam. Az viszont egy kicsit megnyugtatott, hogy nem úgy tűnt, mintha Louis észrevette volna. Vagy, ha mégis, akkor nem csinált nagy ügyet belőle, amiért hálás voltam.

Kihúzta nekem a széket, mire köszönetképp mosolyogtam, majd helyet foglaltam. Louis egy üveg vörösborral sétált oda hozzám. Grimaszoltam és nem tudtam, hogy mondjam el neki, hogy nem szeretem a bort. Úgy tűnik észrevette az arckifejezésem.

- Nem rajongsz a borért, ugye? – feltételezte.

Óvatosan megráztam a fejem, orromat ráncolva, mire megkönnyebbülten sóhajtott.

- Hála Istennek, én sem. Ez a cucc undorító. – válaszolt, majd a bor helyett hozott két üveg Berry Cidert, aminek kifejezetten örültem. – Ne mondd el senkinek, hogy a korhatár alatt engedtelek inni – vigyorgott és lerakott elém egy tányért, amiben paradicsomleves volt.

- Alig két hét és tizennyolc leszek – sóhajtottam.

Louis leült velem szembe és onnantól kezdve nem tudtuk, mit mondhatnánk egymásnak.

Eszembe jutott, hogy még mindig nálam volt a hitelkártyája, ezért belenyúltam a táskámba, és előhalásztam. Mosolyogva nyújtottam felé.

- Ne aggódj, a kísértés ellenére nem vásároltam fel mindent, amit megláttam. – informáltam vigyorogva.

Viszonozta a vigyort, de egy gonosz villanást láttam a szemében.

- Tudom – válaszolt lassan. – Száz fontos limit van a kártyán, így amúgy sem tudtál volna olyan sokat költekezni.

Meglepetésemben leesett az állam. A francba, okosabb volt, mint gondoltam. Megkeverte a levesét, ezzel jelezve, hogy elkezdhetnénk enni. Nem hezitáltam, a leves illata megvadította az amúgy is korgó gyomrom.

- Nem vagyok valami nagy szakács – nevetett –, szóval a leves volt a legbiztosabb opció. Van borzalmasra-sütött csirke curry főételnek, de ne aggódj, megkönnyebbülhetsz, mert a desszertet az egyik cukrászdából hoztam.

Egy őszinte nevetés hagyta el a torkom, ezért kezemmel eltakartam a szám. Mosolygott és a szeme sarkában megjelentek az apró ráncok. Belekóstoltam a levesbe, és meglepetésemre egész ehető volt.

- Egyébként ez mi a fene? – kérdeztem, a gyertyával díszített asztalra célozva.

Felhúzta az egyik szemöldökét.

- Mi van? – kérdezte vigyorogva. – Két barát nem tarthat néhanapján gyertyafényes vacsorát?

Összehúztam a szemem, de nem feleltem, inkább visszatértem a levesemhez. Egy kis csendet követően Louis újra felszólalt.

- Szóval... – mormogta, egyértelműen célozgatva az előző nap történtekre.

- Csak megkérdeztem, mi történt – mondtam őszintén.

Válaszul biccentett.

- Tudom, csak nem beszélhetünk ilyesmiről. Nem szeretek róla beszélni – válaszolt egyenesen a szemembe nézve.

- Hát, ezt is mondhattad volna ahelyett, hogy a "seggemmel együtt" kivágsz a házból   – vágtam vissza két kanál leves között.

Louis letette a kanalát, majd mindkét könyökét feltette az asztalra és keresztülfuttatta kezét a haján.

- Tudom   – felelt kimerülten. – Nem úgy gondoltam. Csak a hapsi látogatása miatt egy kicsit ideges voltam. Utálok tiszteletlenül bánni lányokkal, tudod te is. De nem kellett volna úgy elviharzanod, csak egy perc gondolkodásra volt szükségem, utána lenyugodtam volna.

- Nos – szóltam, miután ittam egy kortyot az italomból –, nem kérek bocsánatot.

- Ha te sem, hát én sem – felelt.

Sóhajtottam. Két makacs ember általában nem jut dűlőre, de elhatároztam, hogy nem fogom az elnézését kérni.

- Akkor hanyagolhatnánk ezt és továbbléphetnénk? – kérdeztem, mikor elém rakta a főételt, pirított húst és zöldséget.

- Azt hiszem, igen – mondta, majd ismét helyet foglalt velem szemben.

Ettem egy falatot és bár a csirke jó volt, a rizs kicsit szottyos volt, de nem volt szívem panaszkodni.

- Azt hiszem mostantól neked kéne főznöd – nevetett, amikor a villájára vett egy falatnyi "rizspürét".

Egyetértően nevettem.

- Honnan tudtad, hogy egyáltalán visszajövök ma este? Maradhattam volna még egy estét a hotelben – érdeklődtem az egyik szemöldököm felhúzva.

- Nem, nem tehetted volna  – vigyorgott. – Azt hiszem, elfelejtkeztél a limitről.

Mosolygás közben beharaptam a szám. A gazember úgy játszott velem, mint egy pakli kártyával. Mindegy is, hisz akár akartam volna, akár nem, úgyis nála kötöttem volna ki.

Végeztünk a főétellel és amikor láttam, hogy Louis hozza a két csoki mousse-ot, felcsillant a szemem. Őt meg sem várva egyből beleszúrtam a kanalam, ami Louisból egy nevetést váltott ki.

Mindketten csendben ettünk, ízlelgettünk a finom desszertet, és emlékeztettem magam, hogy adjak hálát Istennek, amiért Louis inkább a cukrászdában vette, minthogy maga készítette volna el az édességet.

Nagyjából ugyanakkor végeztünk velük, majd hátradőltünk a székünkben. Egyszer csak Louis egy aprót nevetett.

- Mi az? – kérdeztem zavarodottan.

Megrázta a fejét, miközben még mindig nevetett.

- Csoki van a szádon – mosolygott.Elpirultam, majd a kezemmel próbáltam letörölni az ajkaimat.

- Így jó? – kérdeztem, újra Louisra nézve, de ismét csak a fejét rázta.

- Hagyd, majd én – húzta ki a székét, majd felállt és odajött hozzám.

A szívem szabálytalanul dobogott a mellkasomban, ahogy egy kusza barna hajtincset eltűrt a fülem mögé, majd túlontúl lassan lehajolt hozzám. Éreztem, hogy felmelegszik az arcom, de mielőtt bármit mondhattam volna, az ajkát az enyéimre szorította.

Ellazultam a csók közben, a külvilág megszűnt. Csakis a csókra koncentráltam. Az ajkai melegek és puhák voltak, ahogy könnyedén érintkezett az enyémmel. Nyelvét átcsúsztatta a számba és táncra hívta az enyémet. Még egy jó darabig elviseltem volna ezt a helyzetet, de hamarabb vége lett, mint gondoltam volna. Ajkai elszakadtak az enyémektől, majd Louis újra felegyenesedett és a tányérokat a mosogatóhoz vitte.

- Hé, Louis – szóltam neki, még mindig érezve a bizsergést a számon.

- Igen? – kérdezett vissza, még mindig háttal állva.

- Nem is volt csoki a számon, ugye? – vigyorogtam.

-.... nem.