Letters [Hungarian Translation]

Chapter 7

Meglepetésemre az enyéimet követő lábdobogást hallottam a konyhába vezető utamon. Hátrapillantottam a vállam fölött és láttam, hogy Louis mögöttem áll és épp a helyiséget pásztázza körbe.

- Még mindig itt vagy? – kérdeztem félig viccelődve.

- Igen – válaszolt. – Szeretnéd, hogy hazamenjek?

Megálltam és felé fordultam.

- Azt hittem, hogy még barátok sem vagyunk – idéztem, amit pár perccel azelőtt mondott, miközben egy önelégült mosoly terült szét az arcomon.

- Még – válaszolt, majd a pultnak dőlt. – Ez a kulcsszó. Még nem vagyunk barátok.

Felhúztam az egyik szemöldököm.

- Szóval azt mondod, hogy szeretnéd, ha barátok lehetnénk? – kérdeztem és kivettem a hűtőből egy üveg vizet. Louis az üveg felé nyújtotta a kezét, nekem pedig beletelt néhány másodpercbe, mire rájöttem, hogy a vizet akarja. Sóhajtva odadobtam neki és visszatértem a hűtőhöz egy másik palackért.

- Szó sincs róla – válaszolt. – Csak azt mondom, hogy ez elkerülhetetlen. Mármint, nem mondhatom, hogy túlságosan bírlak, de ragaszkodsz ahhoz, hogy jobban megismerjük egymást, így biztos vagyok benne, hogy nem lesz más választásom, minthogy eltűrjem a hülyeségeidet.

Ha a mondat végére nem jelent volna meg a mosoly az arcán, nem tudtam volna, hogy viccelt.

- Szóval akkor hogy vágjunk bele ebbe a barátság dologba? – érdeklődtem, majd beleittam a vizembe és én is a pultnak támaszkodtam, így már csak kicsit több, mint fél méter választott el minket.

- Hát, mit csinálnak általában a barátok? – kérdezte.

- Filmet néznek és együtt zabálnak – javasoltam, közben Louisra néztem. Úgy fordította a fehét, hogy lásson, és egy pillanatnyi csend után egyetértően bólintott.

- Jól hangzik. – egyezett bele mosolyogva.

***

- Ugh, milyen film ez? Fél órája el sem mozdultak arról a helyről – panaszkodott Louis fejét hátrahajtva a kanapéra.

- Ja, és nem is fognak onnan elmenni a film során, szóval szokj hozzá – mondtam neki. – Ez a zseniális benne. Csak hét színészre és egy helyszínre volt szükség a forgatásához.

Szkeptikusan nézett rám, majd előredőlt és elvette a DVD-tokot a dohányzóasztalról. 

- Egyébként milyen cím az, hogy "A Breakfast Club"? – gúnyolódott. Kifújtam a levegőt és felkészültem arra, hogy elmagyarázzam neki.

- Azért, mert egy szombat reggelen hét órától büntetésben vannak – mormogtam. – Ezek után, talán mégsem volt olyan jó ötlet filmet nézni.

- A filmezéssel nincs semmi gond – védekezett. – Legalábbis nem lenne, ha nem ilyen nyolcvanas évekbeli szart néznénk, és ha hagytad volna, hogy én válasszak filmet.

Eltűrtem a hajam az arcomból, majd, amikor láttam, hogy Louis vereséget szenvedve és teljesen unott fejjel visszaült a kanapéra, önelégülten elvigyorodtam.

A film többi része is hasonlóan telt: Louis becsmérlő megjegyzéseket tett, amikor csak alkalma volt rá. Nem tudtam nem törődni vele, hisz az egyik kedvenc filmemet szidta. Amikor vége lett, megragadtam a popcornos tálat és kivittem a konyhába.

Kinyitottam a mosogatógép ajtaját, beraktam a tálat, majd becsuktam és, amikor visszafordultam Louist láttam magam mögött a telefonommal a kezében.

- Megbocsáss – mondtam, miközben felé sétáltam. – Mit gondolsz, mit csinálsz a mobilommal?

- Beírom a számom – válaszolt egyszerűen. – Ezt teszik a barátok.

Megharaptam az arcom belső oldalát.

- Hát – kezdtem –, a barátok nem veszik el kérés nélkül a barátaik telefonját.

Visszatette a kis kütyüt a pultra és mosolygott.

- Ha nem akarod, hogy az emberek elvegyék a telefonod, jobban tennéd, ha lekódolnád.

Rábámultam, majd elvettem a pultról a mobilom és a zsebembe csúsztattam.

- Nem hinném, hogy túl jól fogadtad volna, ha elkérem a számod – vigyorgott. – Szóval bízhatok abban, hogy később írsz?

- Holnap – alkudoztam.

Megrázta a fejét.

- Nem, a holnap nem jó. Később. 

- Holnap vagy soha – mondtam határozottan.

Ajkába harapott, majd a játékot feladva feltette a kezét.

- Rendben, holnap – egyezett bele.

Ezúttal rajtam volt a sor, hogy fölényesen mosolyogjak.

A bejárati ajtó felé vette az irányt, egy aprót integetett, amit viszonoztam, majd elhajtott.