Prológus

1.4K 69 2
                                    

Egy átlagos tinédzser voltam.

Átlagos tinédzser életem volt.

Volt.

Az emberek azt mondják, a világ nem változik egyik napról a másikra, hogy nem tudsz pontosan meghatározni egy adott napot a szerény kis életedben, amikor minden a feje tetejére állt. Hát, ez egy nagy rakás hülyeség. Mert én pontosan emlékszem a pillanatra, amikor a nagyember eldöntötte, hogy még nem szórakozta ki magát eléggé az életemen, és elhatározta, hogy belekever egy... mondjuk úgy, hogy egy helyzetbe.

Engedjétek meg, hogy visszatekerjek ahhoz a bizonyos pillanathoz.

Hogy ki vagyok? Nos, a nevem Trinity Collins. Egy iskolába járok a semmi közepén, ahol van egy ranglétra. A legtetején állnak a sportolók és népszerű lányok, akik minden alkalmat megragadtak, hogy úgy éreztessék veled, egy nagy rakás szart sem érsz. Aztán vannak a mindennapi, átlagos emberek, akik csak a saját dolgukkal törődtek. És végül a szerencsétlenek, akiket mindenhol mindenki lenéz.

Én, személy szerint a második csoportba tartoztam. A magam dolgával törődtem, tettem, amit kellett és kimaradtam a bajokból. Volt néhány barátom, de egyikőjüket sem tudtam a legjobb barátomnak nevezni. Nem is bántam, utáltam másoktól függeni. Nem voltam népszerű, csak egy darabja a tömegnek.

Sosem voltam a fiúk figyelmének a központja, de ez nem lepett meg. Legjobb esetben is csak az "szokásos kinézetű" kategóriát ütöttem meg, de nem ez taszította annyira a fiúkat. A tény, hogy van egy csipetnyi önbecsülésem viszont elég ok volt, hogy elkerüljenek. Azokra mentek, akik olyanok voltak, mint a hotel recepciónál ingyen elvihető vajkaramellák: könnyen kaphatóak. Senki sem szerette őket igazán, de "ingyen" voltak, szóval a fiúk lecsaptak rájuk, csak azért, mert biztos volt a sikerük.

Most biztosan csodálkozol, miért nem utált engem mindenki, látva, hogy egy mogorva kis szarság voltam. Két oka is van:

1, Megtartottam magamnak a véleményem. Lényegében csak ezt csináltam. Nem engedtem az embereknek, hogy közelről megismerjenek, sosem akartam felfedni a gondolataimat kíváncsiskodó idegeneknek, akiket – teljesen nyilvánvalóan – jobban érdekelt a pletyka, minthogy hogyan érzem magam valójában.

2, Nem mindig voltam ilyen.

Tudni akarod a történetem? Rendben, kívánságod számomra parancs. Hadd játsszam újra az egészet.

Letters [Hungarian Translation]Where stories live. Discover now