Letters [Hungarian Translation]

Chapter 9

Egyetlen szó nélkül hagytuk el a házunkat. Anyám a konyhában maradt és csendben készítette a reggelijét és lehet, hogy az elkövetkezendő kötelességei elől való utazását tervezgette, mint mindig.

Az autóm felé kezdtem sétálni, de nyilvánvalóan Louis már előre eltervezte a dolgokat és ő a sajátja felé ment.

- Az enyémmel is mehetünk – mondta, folytatva útját az Audi-ja felé. Zavartan ráncoltam a homlokom.

Kellemes meglepetésként ért, amikor Louis átsétált az anyósülés felőli oldalra és kinyitotta nekem az ajtót. Elpirulva motyogtam egy "köszönöm"-öt, majd beültem a kényelmes bőrülésbe.

Hallottam a csomagtartó csapódását, ami jelezte, hogy elrakta a táskámat, majd beült a vezetőülésre. Anélkül, hogy bármit is mondott volna, beindította a motort és elindultunk.

Nem tudtam nem a helyzetemre gondolni az út során. Tudtam, hogy nem kéne túlbonyolítanom a dolgokat, de csak nekidöntöttem a homlokom a hűvös üvegnek és hagytam, hogy agyam vadul zakatoljon. Nem a családommal való viszonyom miatt voltam dühös, hanem inkább azért, mert irigy voltam másokéra. De ez sosem érintett meg nagyon lelkileg, hisz hároméves koromtól az anyámmal élek, és úgy kellett felnőnöm, hogy alig láttam apámat. Már hozzászoktam. Zűrös volt az elválásuk, és anya nem rajongott azért, hogy apa meglátogatott, pedig inkább töltöttem volna az alig ismert apámmal az időt, mint anyával. De az alapján, amit Louis mondott, a szüleivel ápolt kapcsolatáról, ami igazából nem is létezett, nem volt okom panaszra.

Mintha a fejemben olvasott volna, kirántott a gondolataimból azzal, hogy az egyik kezét a fejemre tette anélkül, hogy tekintetét levette volna az útról.

- Ne agyalj rajta annyit – mormogta megnyugtatóan.

Hálás voltam a kedves szavaiért, de ez nem adott magyarázatot arra, miért tette a kezét e fejemre. Kicsit furcsa volt.

- Um, Louis – kezdtem az átlagosnál magasabb hangon. – Miért van a kezed a fejem tetején?

Tekintetét egy pillanatra felém fordította, ajka egy "o"-t formált, amikor meglátta, hogy tényleg a fejemen pihent a keze.

- Oh – mondta, majd visszarántotta karját és a kormányon nyugtatta tovább,; figyelme az útra irányult. – Nem figyeltem, mert vezettem, azt hittem, a vállad az. Meg akartalak nyugtatni, de most ez egy kicsit hülye helyzet, ugye?

Arca beszéd közben végig ugyanolyan volt, ami csak még viccesebbé tette a mondanivalóját. Arcomat a kezembe temetve nevetésben törtem ki, a szememnél megjelentek a nevetőráncaim. Nem kellett sok hozzá, hogy kövesse a példám, mindketten hisztérikusan nevettünk. Felhajtott a kis útra, ami a házához vezetett.

Hirtelen eltűnt a jókedve és kifutott az arcából a vér. Egyszer csak lefékezett a kocsival, majd hozzám fordult.

- Trinity – kezdte, arca komoly volt. – Most ki kellene szállnod a kocsiból és elbújnod a bokrok mögé. Látod ott azt a kocsit? – mutatott a fényes, fekete Sedanra, ami a kapu előtt parkolt; egy magas férfi támaszkodott neki. – Nem hagyhatod, hogy az a fickó meglásson, értetted?

Bólintottam, kifogyva a szavakból, de mégis nyitottam a szám, hogy kérdezősködjek arról, mi folyik éppen. Louis félbevágott, mielőtt feltehettem volna az első kérdésem.

- Menj – mondta szigorúan.

Kimásztam az autóból, majd elfoglaltam a helyem a bokor mögött. hallottam, hogy Louis Audi-ja felgyorsul és nem bírtam ki, hogy ki ne lessek a levelek mögül.

Láttam, ahogy leparkolta, majd kiszállt a kocsiból és zsebre tett kézzel és egyenes háttal a férfihez sétált, aki egyből eltolta magát a Sedantól és Louis felé kezdett baktatni.

Ki nem mondott szavakkal kommunikáltak és nem tudtam nem észrevenni, hogy nem egy barátságos beszélgetés van készülőben.

Nem sokkal később a férfi visszaült a kocsiba. Louis levette a beanie-jét és keresztülfuttatta ujjait kócos haján. hallottam, ahogy a motor felbőgött és amilyen gyorsan csak tudtam, visszabújtam a bokor mögé, hogy elkerüljem, hogy a mellettem elhajtó kocsiban ülő ember meglásson, biztos, ami biztos.

A kerék az arcomba verte a port, amint a Sedan elsietett mellettem, majd a főútra. Kiléptem a lombok mögül és láttam, hogy Louis felém jön. Amikor odaért, tetőtől talpig végigmért.

- Jól vagy? – kérdezte, hüvelykujjával végigsimított az arcomon. Bólintottam

- Ugyanezt kérdezhetném én is – mondtam halkan, félig nevetve.

Egy szomorú félmosoly-szerűség jelent meg az arcán. Megfogta a kezem és a ház felé vezetett.

Valami folyt körülöttem, amiről nem tudtam, és nem örültem, hogy sötétben kell tapogatóznom.