Letters [Hungarian Translation]

Chapter 19

Mikor felkeltem, az első szembetűnő dolog a lepedőn éktelenkedő vérfolt volt, amitől tátva maradt a szám. Louis egy szál boxerben volt,  kedvesen lesegített az ágyról, majd derekamra téve a kezét kisegített a fürdőbe.

- Ne aggódj, ez teljesen normális – mondta, miközben megnyitotta a zuhanyzó csapját. Adott egy gyors puszit, és mosolyogva magamra hagyott fürdeni.

A gőzölgő zuhanyzóba bemászva enyhén merevnek éreztem a testem, de erre számíthattam az este után. Próbáltam figyelmen kívül hagyni a testemről a vízzel együtt lecsorduló vért, és mikor végeztem, igyekeztem a lehető legóvatosabban mozogni, hogy minél kevesebb fájdalmat okozzak magamnak.
Hallottam, hogy nyílik az ajtó, szóval próbáltam eltakarni magam egy törölközővel, de megkönnyebbülésemre Louis csak bedobott néhány tiszta ruhadarabot, majd ismét magamra hagyott anélkül, hogy egy árva pillantást vetett volna rám. Ahogy lehajoltam a földön lévő ruhákért egy kisebb fájdalom nyilallt a testem alsó részébe. Mikor megláttam, hogy Lou egy szürke boxert és egy fehér pólót hozott be, egy pillanatra azt hittem, hogy elhibázott valamit, aztán hamar rá kellett jönnöm, hogy a saját ruháit adta oda. Gondolkodtam, hogy felvegyem-e azokat, vagy inkább kicseréljem őket a sajátjaimra, de túlságosan fáradt voltam ahhoz, hogy több mindent csináljak annál, mint ami szükséges, szóval felkaptam az alsónadrágot és a pólót, megmostam a fogam és felkötöttem a hajam.

A fürdőből kilépve Louis megnyugtató mosolya fogadott, miközben az előző ágyruhát lecserélte egy tisztára. Odalépkedett hozzám, és kézen fogva a frissen vetett ágyhoz vezetett, ahol nyakig betakaróztunk. Átölelte a derekamat, a haja csiklandozta az orrom, én pedig közelebb bújtam hozzá. Nem sokkal később halk szuszogást hallatott, amitől később lassan, de biztosan nekem is álom ült a szememre.

-------------------------------------------------------------------------------- 

Az iskola felé közeledve szorosabbra fogtam a kabátomat magam körül, mikor a csípős szél elkezdett süvíteni körülöttem, amitől a fürtjeim százfelé szálltak. Ezen a napon kaptam meg az eredményeimet. Hazudnék, ha azt mondanám, nem voltam ideges, hiszen ezek az eredmények határozták meg, hogy mit tudok kezdeni később az életemmel.

A faajtó rozsdás zsanérjainak nyikorgása jelezte a belépésem. Végigsétáltam a hosszú folyosókon, elhaladva az osztálytermek mellett, amelyekben a volt iskolatársaim voltak éppen. Hirtelen megálltam, mikor elértem az igazgatói irodához.

Röviden kopogtam, majd vártam a beinvitáló szavakra. Amint hallottam az igazgató hangját, beléptem, halkan becsuktam az ajtót, és az asztalhoz lépve helyet foglaltam a sötétkék színű bársonyszékek egyikébe, amelyek a nagy mahagóni asztallal szemben voltak.

- Szia, Trinity – köszöntött egy apró és majdhogynem félénk mosollyal, miközben a kezeivel babrált. Kíváncsiságomban kissé összeszűkült szemekkel gondolkodtam, vajon miért lehet ideges.

Nem nekem kéne izgulnom? – gondoltam magamban, miközben a férfit figyeltem, aki összegyűjtött néhány lapot, majd egy borítékba hajtva átadta azokat nekem.

- Szép munka, Trinity – gratulált, keresztbe téve kezeit, miután elvettem a borítékot. Miközben kinyitottam, az énem egyik része minél hamarabb tudni akarta az eredményeket, a másik pedig azt kívánta, bár' sosem kellene őket megtudnom.

A szemöldökeim az egekbe szöktek az eredményeket látva. Az semmi, hogy szép munka, a közelébe sem ért a valóságnak, szó szerint a lehető legszebb munka, maximális pontszámmal. Nem tudtam visszatartani a belőlem feltörő sikítást, miközben fel-le ugráltam örömömben.

- Van bármi ötleted, hogy mit szeretnél tanulni az egyetemen? – kérdezte Mr. Murray a kezeit az asztalra helyezve. Válaszul nemlegesen ráztam a fejem.

- Azt hiszem most inkább tartok egy kis szünetet, hogy ki tudjam találni, mihez szeretnék kezdeni – magyaráztam, mire megértő bólintást kaptam.

- Úgy vélem, ez egy nagyon bölcs ötlet – értett egyet, – de a maga helyében nem szentelném el magam Mr. Tomlinsonnak.

Értetlen arckifejezést vághattam, nem tudtam, hogy jön ide Louis.

- Régóta ismerem őt – folytatta, – és tudom, hogy hatással tud lenni az emberekre, de nem jó értelemben.

Dühömben megfeszítettem az állkapcsom. Ha volt valami, amit ki nem állhattam, az az volt, hogy Louist a kinézete alapján ítélik meg.

-Oké, a legmélyebb tisztelettel, Mr. Murray – álltam ellen erős hanggal,  – úgy vélem, Louis nagyon törődő személyiség, ha szánunk elég időt és erőt arra, hogy megismerjük. Szerintem kedvel engem.

Mr. Murray szárazon nevetett, fejét ellenkezően rázva.

- Oh, én tudom, hogy kedvel téged – értett egyet. – Különben miért használná ki a szülei pozícióját, hogy zsarolással rávegyen engem, hogy Ön korábban elvégezhesse az iskolát?

Hogy micsoda?