Szívvel és vérrel

13. Rész

*másnap*

-Biztos nem akarsz inkább otthon maradni? Tegnap jöttél még csak ki...-kérdezte Skylar

-Nem, minden rendben. -mosolyogtam

-Oké, de ha van valami, kérlek mindenképp értesíts róla.

-Meglesz. -elköszönésképpen lazán meghajoltam, majd mentem az irodába

-Jó reggelt!

-Oh, jó reggelt. -lepődött meg Levi -Nem tudtam, hogy ma már jössz dolgozni.

-Bírom. -köszörültem meg torkomat -Van valami fejlemény...Yuriról?

-Nincsen, de már nyomozunk utána.

Beljebb léptem majd leültem az asztalomhoz.

-Van egy ötletem hol lehet..-szólaltam meg pár perc gondolkodás után

-És..-kezdett bele Levi de megelőztem

-Elmegyek oda. Egyedül. -hangsúlyoztam ki

-Neem nem nem, nem mehetsz egyedül. Tudod mi történt legutóbb.

-Nekem kell elintézni vele a dolgokat, senki más nem ismeri a történetünket.

-De meg is ölhet...

-Seb van a jobb vállán. Lőni nem tud.

-És a kés? Akkor is azzal támadott...

-Felkészültebben megyek, minden jó lesz.

-Bármit mondok úgyse hallgatnál rám..szóval akkor kérlek csak annyit, hogy elmegyek veled de távolabb leszek, mintha levegő lennék és ha valami történne, akkor ott leszek.

-Megegyeztünk. Indulhatunk. -álltam fel

-Máris?!

-Nem vesztegetem az időt.

-Hát jó. -kivett a fiókból két pisztolyt, egyiket nekem adta, másikat eltette

-Erre nem lesz szükség..

-Sose lehet tudni.

Azzal a lendülettel el is indultunk a kocsihoz.
Természetesen én vezettem, hisz egyedül én tudtam, hogy hol bujkálhat Yuri. Hosszú út volt, legalább egy 1,5 óra. Az út alatt nem igazán beszélgettünk Levivel, pedig lenne miről.

-Itt vagyunk. -kanyarodtam be az autóval egy parkolóba

-Ez? -nézett előre

-Nem, mögötted van.

Kiszállt a kocsiból, majd hátranézett. Egy elhagyatott nagy épület állt ott. Néhány ablak ki volt törve, maga az építmény sok helyen romos volt, koszos, benőtte a gaz, leginkább a borostyán.

-Ide jártunk általános iskolába..

-Ooh...úgy látom most már nem arra a célra szolgál..

-Hát nem..na..maradj a kocsiban én megyek.

-Várj! Itt egy rádió szerűség. Ezt dugd el a zsebedbe, így mindent hallani fogok ha valami történne.

-Rendben. -zsebre tettem majd befelé vettem az irányt

A főbejáraton mentem be. Jól ismertem az utat, bár nem lehetett annyira eltévedni. Jobbra, balra majd előre néztem, de végül a jobb oldali folyosót választottam. Teljesen a végéig elsétáltam majd a balra lévő ajtót kinyitottam.
Igazam volt.
Yuri ott ült a széken, amelyiken annó is.

*10 évvel ezelőtt*
(Középiskola)

Egy szép tavaszi nap volt. Az ablalok nyitva, kellemes szellő lóbálta a függönyöket. Szinte minden padban ültek, halkan vihorásztak, mindenki arcán mosoly ült. Valaki a telefonját nyomkodta, valaki tanult vagy éppen evett. Madarak csicsergését lehetett hallani. A Nap sugarai halványan besütöttek és Yuri arcáján pihentek.
Yuri és én a középső padsor vége felé ültünk.

-Matek lesz, igaz? -kérdeztem

-Ahaa.

-Ahh, olyan unalmas az...hmm..-néztem az órámra -Még van időnk. Kimegyünk az udvarra?

-Mehetünk.

Így is lett. Felálltunk majd kisétáltunk. Kellemes szellő fújta a rövid hajunkat. A Nap gyönyörűen fénylett, az ég egyátalán nem volt felhős.
Egy kissebb helyiségbe mentünk az udvaron belül. Ott nincs senki, nem lát senki, eldugott hely.
Miután odamentünk, eljött a pillanat amire már mindketten vártunk. Yuri gyengéden a falhoz nyomott majd az ajkait az enyémre helyezte.
A nyelveink összefortak.
Még szívesen csináltuk volna, de a csengőszó félbe szakított minket.

-Hahaaa -lágyan nevettünk -Ne hogy elkéssünk az óráról!

-Gyeree! -fogta a karom és együtt befutottunk

-Hé..-suttogtam Yurinak -Ma át jössz?

-Ha szeretnééd! -kissé hangosan mondta

-Shh! -förmedt ránk a tanár

Yurival egymásra mosolyogtunk majd írtuk a füzetbe amit a táblára felírtak.

*Suli után, Ryu háza*

-Akár egész este fentmaradhatunk, holnap hétvége. -nyúltam bele a chipses zacskóba

-Igeen végre!

-Ez a film jó lesz?

-Nekem bármi jó..-szája félmosolyra húzódott, egyből ki találtam, hogy mit akar

Közelebb csusszant hozzám. A kanapén ültünk így ez könnyen ment. Egymásra néztünk, majd a száját az enyémre tapasztotta.

Ilyenkor még a szüleimmel éltem együtt, de ők támogattak, nem zavarta ez őket, kivéve apámat, de ő lelépett 15 éves koromba.

Miután elszakadtunk egymástól, jött a balhé, Yurinak erős hangulatingadozása volt sokszor.

-Tényleg baleset volt? -kérdezett rá a lényegre

-Igen, -tudtam mire gondol -Esküszöm az életemre.

-Nem hiszek neked...hogyan lehet véletlen szíven lőni valakit?!? -emelte fel a hangját

-Mint már mondtam. Az anyukád engem utált és mikor nálatok voltam és elmentél fürdeni, anyukád kijött a konyhából egy vázával a kezébe, felém jött. Ideges volt nagyon, nem tudtam gondolkodni, így csak felfogtam a pisztolyt, de nem akartam lőni semmi esetre sem. Tudod, akkor kiáltottam a nevedet. Nem érdekelte és jobban jött. Mellé akartam lőni, de ahogy meghúztam a ravaszt, odaugrott és eltaláltam. Már ezerszer mondtam, hogy baleset volt és nagyon sajnálom. -próbáltam nyugodt maradni, ezt már számtalanszor eljáttszottuk így megszoktam

-Nem..! Biztos direkt lőtted le mert te is utáltad őt! -szinte már kiabált

-Mondtam, hogy nem!

-Elegem van belőled!!

-Mi?..

És felkapva a cuccát elment. Pár évig nem is láttam, hozzám se szólt a suliba. Majd mikor 19 lettem újra felkeresett. Hosszú megbeszélés után elfogadta, hogy baleset volt az a dolog, de most újra kételkedik benne.

*Jelen*

-Hát eljöttél..-fogta a sebét a vállán Yuri

-Valahogy meg kell beszélnünk.

-Ha később jössz még a végén elvérzem..

Bocsi Levi. Kikapcsoltam a rádiót, hogy ne halljon semmit.

-Miért van az, hogy évekig minden jó aztán megint megváltozol?..Újra és újra?

-Ilyen a természetem.

-Nincs kedvem most megint a hosszú beszélgetéshez. Vessünk ennek véget minél előbb.

-Tudod, hogy ki fog derülni.

-Persze, hogy tisztában vagyok vele. Tudod, be tudom adni, hogy önvédelem volt. Te is tudod jól, hogy elég jól hazudok. Kamerákat már kiiktattam. -sóhajtottam -Bármi utolsó szó?

-Utállak. -vágta rá Yuri

-Én is. -felhúztam a kesztyűimet majd rászegeztem a pisztolyt

*Puff*