Szívvel és vérrel

21. Rész

-Valóban nem csak azért. -vágta rá

-Nem hiábavaló a munkám akkor...

-Meg szeretnélek bízni valamivel.

-Állj, állj, állj! Nem kaptam választ még egy-két kérdésemre. Miért nem jelentkeztél nálunk annyi évig? Oké, hogy elmentél dolgozni a világ másik felére, de mondjuk rá pár évre azért valami életjelet mutathattál volna...

-Jobb volt így.

-Tényleg? -fordítottam oldalra a fejem -Szerinted jobb volt így?!?! Anyának és nekem egyedül? Tudod, hogy nem keresett sokat a munkájával.

-Igen, de...

-Tudod mit? Hagyjuk, nem is érdekel a hülyeséged. -gondolkoztam el -Amúgy hol a pisztolyom? Mostmár kéne.

-Mondtam, hogy később visszakapod. Még nem ölhetsz meg.

-Mindjárt magamat fogom fejbe lőni, ne aggódj.

-Khmm...szóval...a megbizatás.. -váltott témát

-Áh igen. Mit kapok cserébe?

-Még el se mondtam, hogy mi lesz.

-Nem baj. Először a jutalmamat akarom hallani.

-Eltusolom az összes jövendőbeli és múltbéli gyilkosságod.

-Aha. Ezzel arra utalsz, hogy én ilyen nagy sorozatgyilkos vagyok. Különben is, ha megöllek, akkor nem lesz értelme...

-Itt vannak az embereim. Bennük megbízhatsz, hidd el.

-Még benned sem bízok. -közöltem nyugodt hangon

-Szerződést is köthettek!

-Haha..-nevettem fel -Ilyen megállapodásról még nem hallottam. Nem tudom, hogy észrevetted, de ennek semmi értelme. Hazugság az egész. Lehet, hogy mégcsak nemrég óta vagyok nyomozói állásban, de azért van eszem, és eddig is volt.

-De...-próbált mentegetőzni

-Idegesítő vagy.

Az egyik régies bútorhoz sétáltam, ahonnan kivettem a pisztolyomat. Amíg beszélgettünk, volt időm analizálni a helyet, így gyorsan ki tudtam találni, hogy hol van. A két ember apámon kívűl aki a szobában tartózkodott, nem csináltak semmit. Hiszen úgy tűnt, hogy parancsra dolgoznak.
Megnéztem, hogy van benne töltény, szerencsém volt. Szó nélkül apám fejébe lőttem, aki azonnal szörnyethalt.

-Vigyétek el, vagy tudom is én. Csak ne derüljön ki, hogy én tettem. -parancsba adtam majd elraktam a legdugottabb helyemre a fegyverem

Hallgattak rám, értették az én nyelvemet is. Biztosan apám még eldöntötte, hogy majd utána én veszem át akármilyen szervezet is ez, a főnök helyét. Tényleg elég hülye volt. Persze mégiscsak az apám volt.

-Haaah..-sóhajtottam, majd kimentem a lakatlan telepről

-Huh? -néztem az égre -Napfelkelte? Jó sokáig elvoltam...de még élek -mosolyogtam

Vissza kéne mennem. Csakhogy se telefonom, se GPS sincs, és fogalmam sincs, hogy merre jöttünk.
Asszem megint sétálok, rontok mégjobban a szívemen.

*Levi szemszöge*

Aaah reggel van. Fura, de nem vagyok másnapos, talán azért mert sok vizet ittam az éjjel. Ma szabadnapos vagyok, meg igazából mindenki, a tegnapi buli miatt. Ryu már nem fog jönni dolgozni..mindegy, megvan a telefonszáma, tudok vele beszélni, ha kell.

Kicsi gondolkozás után eszembe jutott, hogy mi is történt tegnap este.

-Basszus! Lecsókoltam Ryut, felelsz vagy mersz miatt! De nem csak ez...Skylar..meg Ryu..-próbáltam emlékezni -...testvérek!! -Meg...tegnap megtaláltam Ryu kocsikulcsát és a telefonját...de akkor...nem juthatott haza!!! Baszki, baszki! Megint...hol lehet?!?
Nem, nem, nem. Csak nem rabolhatták el...
De mi van ha igen?! Oh istenem!!

*Ryu szemszöge*

-Lá lá lá...mindjárt otthon vagyoook~ Már ismerőőős a táááj...-dúdolgattam baromságokat miközben sétáltam, sőt, még rímelni se rímeltek

-Várj...nem..mégsem ismerős a hely..fogalmam sincs, hogy hol vagyok, haha..

Éhes vagyok. Egy ideje már nem fogyasztottam semmit, de energiát igen. Folyton csak történik valami, egy nyugtom sincs. Skylar a bátyám...kinyírtam az apám...Na ez legalább rímelt!

Szívem...nem akarod már abbahagyni a harcot? Mi lenne, ha most leülnék valahova, és megvárnám, amíg kiszáradok, vagy éhen pusztulok?

Haah...hiányzik Levi. Nem tudom miért, de valahogy mégis hiányolom. Nem mintha annyira jóba lennénk most, de...
Tényleg! Megcsókolt a bulin is, mondjuk...sokat ivott, de akkor is...áhh..nem, nem...nem is gondolkozok ilyeneken.

Végül az előbbi döntésem mellett döntöttem. Leültem a patkára, majd vártam. Mivel emberek nem jártak erre, így ezen nem kellett aggódnom.

Órák teltek el, és mégtöbb. A hasam korgását hallgattam már egy ideje, és a saját nyálamat nyeltem le folyamatosan, de nem sokat segített. A látásom is kezdett homályossá válni, vele együtt a hallásom is gyengébb lett.

-Ryu, Ryu, Ryu!!!

-Hmm? -szédelegve felnéztem -Huuh? Máris meghaltam?...

-Ryu! -közeledett

-Vagy csak..álmodom?

-Én vagyok az, Levi!!

-Levi?...Te is meghaltál?..

-Nem, nem, élek! -már előttem állt

A kezeimnél megfogva felhúzott, amitől a mellkasába borultam, mert már állni sem volt erőm. Ennek láttába Levi felkapott a térdhajlatomnál fogva, a másik kezével meg a derekamat tartotta, míg én a nyakába kapaszkodtam amennyire csak bírtam.
Hirtelen deja vum lett, de nem fogalkoztam vele sokat.

-Hogy találtál meg?...Te mindig...megtalálsz...

-Nem véletlenül vagyok nyomozó. Most pedig elviszlek magamhoz. Ha jobban leszel, akkor meg hazaviszlek. Nálam van a telefonod és a kocsikulcsod is egyébként.

-Mhm...tényleg..emlékszel a tegnap estére?

-Nem.. -vágta rá miközben betett a kocsijába gyengéden, majd ő a kormányhoz ült -De ez most nem is fontos.

Tudtam, hogy hazudik, de erről ráér később is beszélni, vagy akár soha.

Szerencsére Levinek volt vize a kocsiban, amit egyből megittam. Talált még egy-két napos szendvicset is, de jobb volt mint a semmi.
Az út nagy része csendben telt el, de a vége fele már jobban éreztem magam, volt erőm beszélni, vagyis...