Szívvel és vérrel

19. Rész

(Sziaztok! Köszönöm a türelmeteket, mostantól már hozom rendesen a részeket, lehetőség szerint 4 naponta.
Aki elfelejtette volna, még itt a rész elején Skylar szemszögében vagyunk!)

Messze elmenekültem, hogy sose lássuk egymást többé. Még mielőtt a várost is elhagytam volna, bementem az öcsémhez, a korházba. Aludt, nem akartam felkelteni. Egy levelet írtam neki amibe csak annyi állt, hogy: "Később találkozunk, üdvözlettel:
Bátyád".
Majd elmentem. Mivel mielőtt kiléptem volna a házból még beszaladtam a szobába pénzért, meg a kártyáimért, ezért tudtam vonatjegyet venni, amivel kijutottam a városból, majd pár átszállással az országból is.

*Jelen*

Azóta nem láttam Ryut. Soha. Mikor az állásinterjúra jött, akkor láttam őt újra, de nem akartam megijeszteni, ezért inkább hagytam is. Én emlékeztem rá, de ő nem.

*Ryu szemszöge*

-Mi? -lefagytam

Mindenki tekintete rám meredt, hisz tisztában voltak vele, hogy Skylar és az én vezetéknevem megegyezik. Mintha kijózanodtak volna egyszerre.

-Beszélnünk kell. -álltam fel és a karjánál húzva a mellékhelységbe vittem

Egy normális beszédet úgyse tudnák vele lenyomni, hisz ő is eleget ivott.

-Nekem nincs bátyám.

-Honnan veszed? -szája széles mosolyra húzódott

-Hát mert...-elbizonytalanodtam

Mert? Miért vagyok ennyire biztos benne, hogy nincs testvérem?

-Na látod. -vágta rá

-Nem emlékszel, amikor a korházban feküdtél 7 évesen, a szíved miatt?

És akkor ezzel a mondatával leesett minden. Kikerekedett szemekkel bámultam rá, a főnökömre és egyben a bátyámra.

-Otthagytál szó nélkül, egy darab cetlivel.

-Jobb volt így.

-Apám...bocsánat, apánk, 8 évre rá lelépett Franciaországba, egyedül maradtam anyánkkal.

-Tudom. Néha azért rádnéztem.

-Mikor jöttél vissza a városba?

-30 évesen. Kerestelek, de nem találtalak, aztán jelentkeztél munkára, így találtalak meg.

-Miért nem szóltál?...

-Azt hittem, hogy megismersz.

-Hogy lehettem ennyire...-könnyek folytak az arcomon

-Igen, mostmár mindenre emlékszek. Anyával erről beszélnem kell, az biztos.

-Majd ő elmagyarázza a többit, én nem fulytatom tovább a szót, menjünk vissza bulizni!! -kezdett kiindulni

-Köszönöm, de nekem ennyi elég volt.

-Mii máris?!

-Máris? Most tudtam meg, hogy a bátyám vagy. Szerinted legyek nyugodt és menjek vissza bulikázni mintha semmi sem történt volna? Az egész életem már ígyis fel volt kavarodva de most mégrosszabb. És ez tudod miért van részben? -csöndesedtem el majd egy idő után folytattam

-Ez miatt. -mutattam a szívemre -Talán jobb lett volna, ha aznap anyáék később jönnek vissza és már holtan találnak.

-Naa ne mondj ilyeneket!

-Hazamegyek.

-Jóó holnap tali!! -visszatért az alkol hatása alá

Biccentettem, annak ellenére, hogy holnap már nem is leszek itt. Levitől el se köszöntem, se a többi dolgozotól. Itthagyok mindenkit csakúgy mint a bátyám annó.
Mostmár pihenhetsz -tettem a kezem a szívemre
Kimentem az ajtón, csakugyan szeles idő volt, csak az esti fények világítottak. Csepergett az eső, az utca csendes volt, járókelők sem voltak.
Csak a telefonom volt nálam, hiszen már a többi cuccomat hazavittem még az este előtt. A kezemen még mindig ott csillogott az anyámtól kapott karkötő.
Az életem megint felfordult.
Ha tudtam volna mindezt, máshogy csináltam volna?

-Ahj istenem! -ordítottam ki majd belerúgtam egy kukába de utána visszállítottam, üres volt így nem volt baj

Elindultam a kocsimhoz, ami pár méterre állt.

-Hol a kocsikulcsom?! -kutattam a zsebeimet

-Bassza meg, nem hiszem el!!

-Elegem, elegem van!

Leültem a járdára, lábaimat felhúztam és az arcomat a rájuk tett karjaimba temettem.
Ennyire szerencsétlen is csak én lehetek. Most megint sétálhatok.
Az eső jobban kezdett esni, a szél erősebben fújt.
Tudom is én csináljanak velem amit akarnak, valaki raboljon el vagy nem tudom.

Hirtelen előttem állt egy alak, de csak az árnyékát láttam, mert lefelé néztem.

-Levi? -néztem fel

-Amène le! -kiáltotta az alak

Tetőtöl talpig feketébe volt öltözve, maszk volt rajta, fogalmam se volt, hogy ki lehetett, de nem Levi.

-Mi? Miről beszélsz? -néztem rá furán

-Dépêchez-vous! -parancsolta, amire jött a másik ugyanúgy kinéző férfi

-Francia?! Sajnálom de nem beszélem a nyelveteket! -próbáltam menteni magam miközben felkeltem a földről

-Nem is kell. -szólalt meg aki most jött, majd egy tűvel a kezében hirtelen a nyakamba szúrt, majd egy fekete zsákott húzott a fejemre, a zsebemből pedig éreztem, hogy kivette a telefonom