Szívvel és vérrel

16. Rész

*Levi szemszöge*

Már reggel van. A munkahelyen kéne lennie, Skylar nem szólt, hogy nem jött volna. Tegnap óta nem hallottam felőle, remélem jól van...

Mikor ezen járt a fejem, pont benyitott valaki.

-Jó reggelt, Levi -jött be a főnök

-Jó reggelt Mr. Skylar.

-Ö-...Ryu ma nem jött be? -nézett körbe szemeivel

-Nem, én sem találkoztam vele. Tegnap ugye korházba volt, de aznap kiengedték, azóta nem hallottam róla.

-Hát ez érdekes, mert nekem sem szólt semmit...jólvan azért köszi, kérlek ha bármi jelét látod értesíts! -indult kifelé

-Várj!

-Hm? -fordult vissza

-Gondolkoztam...és talán elment a szüleihez? Nem tudok róluk semmit, talán nincsenek is jóba, de egy próbát megér, nem?

-Hmm..-gondolkozott el -Van rá esély...megnézem az iratait, abba le van írva a szülei címe, addig is lejöhetsz velem.

-Rendben!

Lementünk az irodájába, majd gyorsan elő is kereste az iratait.

-Itt is van. -mutatott a lap egy pontjára -Ez az anyukája lakcíme, az apukája ahogy olvasom Franciaországban lakik, nem hiszem, hogy odáig elment volna.

-Nincs messze, egy fél óra kb. -képzeltem magam elé a térképet

-Megtennéd, hogy elmész oda?

-Persze, szívesen. -vágtam rá mintha már erre a pillanatra vártam volna

-Nagyon köszi. Ha ott van, kérlek hívj fel.

-Meglesz.

Azzal a lendülettel el is indultam. A garázs fele vettem az irányt, majd a kocsiba ültem és száguldottam is. GPS segítségét használtam a pontos címhez.
Mikor már fél úton voltam megint jöttek a gondolatok a fejembe.
Ha tényleg oda ment...ilyen sokat gyalogolni viharos időbe...nem lehetett jó..talán le is betegedett..

Már az utcában voltam, kerestem a leírt házszámot. Jobbra, balra néztem, mikor kiszúrta a szememet végre az, amit kerestem.
Az lesz az, 11es
Hát ez az egyetlen remény, hogy itt lesz, ha nem, jobban gondolkodnom kell. De azért mégiscsak egy jó ideje nyomozóként dolgozom, szóval annyira nem lehetek hülye..

Szerencsére tágas utca volt, így simán le tudtam parkolni a közelben. Kiszálltam a kocsiból, majd az ház ajtaja felé vettem az irányt. Egy szép nagy kertes ház volt, az ablakok nyitva voltak. Mikor már éppen megnyomtam volna a csengőt, párbeszédet hallottam odabentről. Rögtön felismertem Ryu hangját, de azt is, hogy mit beszélnek, valószínű az anyukájával.

*Ryu szemszöge*

-Szóval ez a helyzet...-fejeztem be miután elmondtam a fél életemet

Nem mindent teljes igazsággal mondtam el neki. Főleg nem említettem, hogy megöltem Yurit. Se azt sem, hogy a szívem nagyon rossz állapotban van. Viszont elmondtam, hogy kissé összekaptunk Levivel.

-Jajj kicsim, minden meg fog oldódni, hidd el!

-Anya, én...szörnyű ember vagyok...

-Dehogyis! -ölelt át szorosan -Ne mondj ilyet, igenis van szíved.

-De akkor is...meg ha már szóba hoztam Levit is, vele is olyan furán érzek...

-Hogyan?

Az ablakhoz közel ültünk és mintha egy hangot hallottam volna közeledni, de nem nagyon zavart, így folytattam.

-Valahányszor beszélünk...olyan fura...mert..azt se tudom mik vagyunk...egyátalán barátoknak nevezzük-e egymást..de kizárt, hogy összejövök vele...de ha valóban barátok vagyunk, akkor miért olyan nehéz ez?...
Ráadásul, valahonnan nagyon ismerős. Mintha régebben is találkoztunk már volna...

És itt abba is hagytam a mondandómat. Az ajtó halk nyikorgása a fejemben csak úgy dübörgött. Teljesen elláttam az ajtóig, ahol belépett valaki. Egyből felismertem azt a személyt, akiről az előbbi másodpercekben beszéltem. Az ablak tárva nyitva volt, nagyjából az egészet hallhatta. Mikor belépett, az arcán szinte minden érzelem látszódott. Nem lehetett eldönteni, hogy leginkább mire gondolhatott abba a pillanatba. Viszont az én arcom lefagyott. Anyukám hátranézett, de mivel életébe nem látta még Levit, így nem tudta, hogy ki ő.
Visszatértem a valóságba.

-Te meg...mit keresel itt?! -kissé ráförmedtem

-Ezt én kérdezném tőled. Csak úgy eltűntél a semmibe!

-Időre volt szükségem..

-Jó..megértem..de legalább üzenhettél volna valami életjelet..

-Sajnálom..kh...-köhögtem, hisz még mindig beteg voltam

-Örülök, hogy rendben vagy azért.

Csend következett, de Levi kezdett bele megint.

-Áh bocsánat, Levi vagyok, a fia munkatársa. -fordult anyukámhoz akinek a mimikái megváltoztak miután hallotta a nevét de csak bólintott egyet

-Anya...magunkra hagynál egy kicsit?

-Persze persze. -ki is ment, hiszen tisztában volt a helyzetünkkel

-Holnap terveztem visszamenni a munkahelyre. -mondtam miután négyszemközt voltunk

-Skylar is aggódott érted.

-Hiszen ő a főnök.

-Jó igaz de..érted.

Megint kínos csend következett, de most én szólaltam meg újra.

-Mennyit hallottál? -kérdeztem halkan

-Hm?

-Mennyit..hallottál?

-Nem sokat, de épp eleget. -tudta, hogy mire gondolok

-Jobb lett volna ha az elejét hallod csak, abba nem igazán voltál benne.

-Szóval, akkor holnap jössz? -váltott témát

Mindketten tudtuk, hogy jobb ha másról folytatjuk a beszélgetést, mert ennek megint rossz vége lehet.

-Igen.

-Rendben, holnap várunk. Most hagylak, örülök, hogy jól vagy valamennyire. -indult kifele

-Ja és, a csengő nem működik. -utószónak elmondta, majd végleg elment

Visszamentem a nappaliba, anya a konyhában volt. Leültem az ágyra majd a megdörzsöltem a szemeimet.
Legközelebb nem számolok be senkinek sem ilyen dolgokról mert a végén még kiderülnek titkosabb információk is.