Szívvel és vérrel

15. Rész

Egyedül a pulcsi tartotta a felső testemet melegen, aminek szerencsére volt kapucnija, fel is kaptam a fejemre, így sétáltam.
Körülbelül délután öt fele járhat az idő. Az utcák csendesek, járókelők is elszórtan vannak.
Vajon Levi most visszament dolgozni? Miért is érdekel, hogy mit csinál?...Nem fog hirtelen ideteremni egy luxus autóval, hogy...
Pont abban a pillanatban ahogyan ezek a gondolatok a fejemben átfutottak, egy limuzin ment el mellettem. Csak egy pillanatra pillantottam meg, hiszen gyorsan ment.
Pont most..
Tovább mentem a járdán, egyenesen.

Már vagy fél órája sétálhattam megállás nélkül.
Hamarosan megérkezek, már nincs messze.
Az idő egyre viharosabbá vált. A kezeim a zsebemben voltak, de így is garantálom, hogy jéghidegek voltak.
Csak szedtem a lábaimat, az utca még csendesebb lett. Már nem láttam senkit, talán pár autót, de azokat is csak egy pillanatig.
Mentem, mentem. Fáradt voltam, a sebeim is legyengítettek, meg mostanába nem aludtam sokat. Ahogy léptem mégegyet, a látásom elhomályosult, majd teljesen sötét lett.

*Levi szemszöge*

Talán nem kellett volna otthagynom. Mi van ha ma már kiengedte az orvos? Nincs semmije se nála...még telefon se, vagy néhány apró. Nem az a fajta ember, hogy kéregessen. Vissza megyek, ha ott van, minden rendben, ha nincs...

Visszamentem a korházba, majd felkerestem az orvost, aki ő vele foglalkozott. Egyszerűen meg is találtam.

-Üdv, miben segíthetek? -kérdezte

-Jó napot, csak annyit szerettem volna kérdezni, hogy Sato Ryu nevezetű páciens elhagyta már a helyet? Ma került ide..

-Hm..-nézett a füzetére -Igen, elengedtem.

-Mi..mikor?!

-Körülbelül...17 óra fele...

-Az már..-néztem az órámra -Már 2 órája volt!

Szó nélkül kifutottam, majd a kocsimba mentem.
Hová mehetett? Nincs nála semmi...ha valahova is elment céllal, messze járhat...
Oh istenem!!

*Ryu szemszöge*

Felkeltem. A járdán feküdtem. Sehol senki, nem Levi házában ébredtem. Nem tudom, mennyi időt voltam kidőlve, de már sötétebb volt. Felálltam, a ruháim teljesen szétáztak, már azok is hidegen tartottak. Nem érdekelt semmi, mentem tovább. Egy célom volt: Elmenni anyukámékhoz. Ezt teljesíteni is fogom, bármi történjen.

Lassan megpillantottam a szüleim házát. Egy kis fény csillant a szemembe, hogy végre ideértem. Gyorsabban sétáltam, míg oda nem értem az ajtóhoz. Nem volt kulcsra bezárva, így könnyen bementem. Beljebb lépve láttam, hogy anyukám ott nézi a TV-t a kanapén ülve.
Gondolom, mama nincs itthon.
Ahogy megjelentem, anyukám rám is nézett. A fején először meglepőttség látszott, majd öröm, végül aggodalom.

-Kicsim! Mi történt? -szaladt oda hozzám

Fáradt vagyok.

Sápadt arcom, fáradtságom és a kisugárzásom mindent elárult. Anya szó nélkül lefektetett az ágyra, majd a segítségemmel átcserélte a vizes ruháimat, betakart, hozott egy pohár vizett, gyógyszereket meg egy vizes törölközőt. Homlokomra tette tenyerét, majd utána bevetette velem a gyógyszereket, végül a törölközőt a homlokomra helyezte. A pulcsija ujjával letörölte a könnyeimet. Valószínű észrevette a bekötött sebeimet is.

-Mi történt veled drágám?...

-Ne aggódj...-szólaltam meg rekedt hangomon halkan -Minden rendben...mostmár jól vagyok.

-Nem, nem vagy jól. Lázas vagy, teljesen vizesek voltak a ruháid, meg is fáztál.

-Csak nagyon esett...

Nem akartam, hogy nagyon aggódjon.

-Aludj egyet, főzök neked finom teát, jó? Pihend ki magad. -elindult kifelé a szobából

-Anya. -visszanézett -Köszönöm. -mosolyogtam amennyire bírtam

Viszonozta, majd kiment.

Legalább anyukám még nem tudja, hogy mit...miket tettem...csak aggódna...jobb, ha magamban tartom. Gondoskodik rólam, pedig már felnőtt vagyok. De néha jólesik. Természetesen ott van a mamám is, csak ő ritkán van itthon, de ugyanúgy szeretem. Apámról évek óta nem hallottam, nem is nagyon akarok mondjuk...ami történt annó, az egy igazán hosszú történet.

Sok gondolkodás után végre behunytam szemeimet.

Nem tudom mikor, de felkeltem. Jobban voltam, de nem sokkal. Miután szemeimet kinyitottam, anyukám vonalai jelentek meg mellettem, majd teljesen kirajzolódtak. Valamit tartott a kezében.

-Talán nem most a legjobb pillanat, de holnap szülinapod lesz és nem tudom, hogy mikor látlak megint, így odaadom most. Boldog 27. szülinapot! -az ajándékot a kezembe nyomta, majd átölelt

Nem tudtam megszólalni a meglepettségtől. Először is, teljesen elfelejtettem, hogy holnap van a szülinapom.

-Köszönöm..-öleltem vissza miután észbekaptam

-Bontsd ki! Addig idehozom a teádat.

Egy kis méretű ajándékdoboz volt. Színe sötétzöld, világoszöld masnival körbekötve.
Kedvenc színem.!
Ahogy kibontottam, ott volt benne egy karkötő. Gyönyörű szép volt, fekete volt az alapja, rajta ritkábban fehér korallgyöngyök helyezkedtek el. Egyből fel is vettem.
Addigra anyukám is visszaért.

-Naa hogy tettszik? -tettel le az asztalra a teát majd közelebb jött

-Nagyon szép, köszönöm. -mosolyogtam

-Tudom, nem nagy dolog, de majd még fogsz kapni valamit! Ezt vedd előajándéknak.

-Köszönöm.