Szívvel és vérrel

25. Rész

-Most már mehetek? -kérdeztem az orvostól

-Rendben, ha ennyire szeretne. Idehívom az egyik kollégámat, várjon pár percet.

Bólintottam válaszként, majd vártam míg visszaérnek.

Megtalálom anyámék gyilkosát és egyből megölöm.

Miközben ezen gondolkodtam már vissza is tértek. Egy ápolónő állt az orvos mellett.

-Ő itt Aira. Ő fog átkísérni a nyomozóirodába.

-Üdvözlöm. -köszöntöttem meghajlással
miután kikeltem a korházi ágyból

-Nincs olyan messze, de autóval fogunk menni, az állapotod miatt.

-Oké.

El is indultunk, pár perces út volt csak, így gyorsan odaértünk. Leparkolt, majd kiszálltunk és bementünk. Ahogy beértünk, néhány ember aki épp lent volt, furán néztek rám.

-Nem tudom, hogy hol a főnök irodája...

-Nézd, ott egy tábla, hogy merre kell menni.

-Ah, tényleg. Akkor irány a lift.

Felmentünk, majd benyitottunk kopogás után. Ahogy Skylar felnézett az asztalon lévő dokumentumokról, egyből leesett az álla.

-Ryu?!? Visszajössz dolgozni...-elállt a szava ahogy meglátta a mellettem lévő ápolónőt

-Szép napot. -ment hozzá közelebb, míg én csak álltam

-Ryu mindbizonyára akkor itt dolgozik, igaz?

-Igen...vagyis...itt dolgozott.

-Most ez mindegy. -sóhajtott -Történt egy baleset, és elvesztette kissé az elmékezetét.

-Mi? Milyen baleset? -vágott aggodó fejet

-Az anyja, illetve a mamáját megölték, majd a fejére esett egy dísz, ami okozta az emlékezetvesztését.

-Tessék?

Azért mégiscsak Skylarnak a szülei is.

-Igen. Nem tudok többet...de azt mondta, hogy ki szeretné deríteni, hogy ki ölte meg őket, így gondolom szeretne visszajönni dolgozni.

-Persze, természetesen...köszönöm, hogy megosztotta velem a híreket...

-Nincs mit. Akkor magatokra hagyhatlak titeket?

-Igen. További szép napot!

-Viszont kívánom! -azzal kiment a fiatal nő

-Ryu...arra se emlékszel, hogy én..a bátyád vagyok?

-Az vagy? -sóhajtott -Sajnálom, de nem emlékszek...de mostmár tudom ezt is. Akkor együtt gyászolunk, hm?...

-Mhm...mond, Levi megvan neked?

-Le...Levi?...-gondolkodtam el -Nincs...

-A munkatársad volt. Szívesen visszaveszlek dolgozni, de a szíved...

-Most igazán nem érdekel. Ki kell derítenem, hogy ki ölte meg őket.

-Kérlek ne terheld túl magad. Most pedig akkor menj az 5. emeletre, az első jobbra található irodánál lesz Levi, ahol akkoriban is dolgoztatok. A munkaruhád még megvan.

-Oké. Köszi mindent.

Felmentem, majd benyitottam.

-Helló...

-Ryu? -nézett rám -Ryu?!? Úristen!! Hát itt vagy, beszélnünk kell MOST rögtön!!

-Bocsi de...nem nagyon emlékszek rád...

-Mi?...

-Elvesztettem az emlékezetem miután megláttam a szüleimet holtan és rámesett a dísz.

-Nem kaptad meg az üzeneteim?!?

-Nem emlékszek...a telefonom elvileg eltört.

-Basszus!!! Figy- -folytatta volna de közbevágtam

-Azért jöttem vissza, mert ki akarom deríteni a gyilkosát. Azon nyomban megölöm.

-Ryu- -megint szavába vágtam

-Úgyhogy segítenél? Az orvos azt is mondta, hogy lassan visszajönnek az emlékeim.

-Ryu-

-Nem tudom, hogy vannak-e kamerák a házban, de ha igen, akkor könnyen kideríthetjük, hogy ki követte el a bűntényt.

-Ryu, nem! -felállt, majd hozzám lépett és a nyakamnál lévő póló részt megragadva magához húzott -Én...az egész az én hibám!!

-Miről beszélsz? -néztem rá furán

-Tudom, hogy nem emlékszel...de miután elmentél tőlem, kap- -újra közbevágtam

-Lehet nem emlékszek rád, de tudom, hogy te nem vagy benne ebbe az ügybe. Ha együtt dolgoztunk, akkor biztos, hogy nem tennél ilyet. Csak annyit kérek, hogy segíts nekem kideríteni!

-De hát...-sóhajtott -Jó...végül is én is ezt szeretném megtudni. -elengedte a pólómat

-Akkor kezdjük is. Menjünk ki a helyszínre...csak nem emlékszek, hogy hol laktak...de biztos benne van valamelyik dokumentumba.

-Nem szükséges, a rendőrség már ellenőrizte a kamerákat, de semmi, mert az elkövető kiiktatta azokat.

-Francba!

*Levi szemszöge*

-Próbálj infókat keresni, a rendőrség adott néhányat, azzal segíts magadon. -nyújtottam neki az iratokat

-Te addig mit csinálsz?

-Hasonlót, mint te.

Le kell nyomoznom, hogy kitől kaptam a hívást.

*Tegnap, a baleset napján*

-Hé várj! -szaladtam Ryu után de már elment

Ahj...nem kellett volna ennyire engednem magamnak este...

-Huh? -csörögni kezdett a telefonom

Ismeretlen szám.

—Iseki Levi, tessék.
—Tudom, tudom. -szólalt meg egy mély hang, valószínűleg effektus volt rajta
—Mi..miben segíthetek?
—Segíteni? -nevetett -Választania kell.
—Mégis miben? -kezdtem aggódni
—Ryu, vagy Ryu szülei.
—Mit..mit válasszak köztük?
—Ki, vagy Kik legyenek halottak.
—MI?! Ki..ki vagy te?!? Miért kéne választanom?!
—Ha nem választ, mindegyikkel végzünk.
—Miért?! Mi okból?!
—Ha választ, akkor elmondjuk. Összesen 5 másodperce van.
—Huh?!
—5..4..3..2..
—A szülei! -vágtam rá, hangom szinte remegett
—Rendben.
—Most mond meg, mégis ki vagy te?!?
—bipp...bipp -letette

-Faszomba!!! Mi volt ez az egész?! Azonnal értesítenem kell Ryut, mi van ha épp most odamegy?!

Megcsörgettem azon nyomban.

Gyerünk...vedd fel.

Több mint 50 üzenet és hívás után sem sikerült.

-Istenem!!!