Szívvel és vérrel

22. Rész

-Miért pont velem történik ez...-hangom szomorúvá váltott

-Hm? -visszakérdezett a hirtelen mondatom miatt

-Mi történik? -kérdeztem már szemeimet törölgetve -Semmi nem megy.

Már megérkeztünk Levihez, amikor ez a frázis hangzott el a számból. Szó nélkül csak leparkolt, majd a hátsó ajtót kinyitva az ölébe vett, és bementünk a házába. Lerakott a kanapéra, majd mellém ült, és hagyta, hogy rádölljek. A homlokomat a vállára helyeztem, a kezeimet a nyaka mögött összekulcsoltam. Míg ő, a hátamnál fogva karolt át, és gyengéden simogatta. A szemeimből sűrűbben jöttek a könnyek.

-Shh, nem lesz baj, minden rendben lesz.

-Ezután..-szipogtam -Már csak rosszabb lesz...minden összedőlt...én is...egy szörnyeteg vagyok!

-Ne mondj ilyeneket, nem vagy az. Minden meg fog oldódni idővel.

-Nem ismersz eléggé...

-Valóban nem, de...akkor is, idővel, de jobb lesz.

Pár percig így maradtunk még. Lassan becsukódtak a szemeim, álomra huzódtak.

Mikor felkeltem, egy ágyba találtam magam, pontosan ott, ahol történt a baleset...
Átszaladtak az emlékek a fejemben, amit rögtön kizárni próbáltam, azzal, hogy lágyan felpofoztam magam. Kikeltem a nagy ágyból, majd nyújtózás után elindultam a nappali felé. Nem láttam Levit, így gondoltam keresem máshol. A konyhába érve a hűtőn egy papírlap volt felrakva mágnessel. Közelebb mentem, hogy megnézzem, hogy mit rejt.

-,,Elmentem dolgozni, a kocsikulcsod illetve a telefonod az asztalon van". -olvastam fel

-Aha! Akkor irány...nincs itt az autóm, hiába van meg a kulcs hozzá...vajon mikor ér visszaaa?

-Hmm...-néztem körbe -Biztos vannak könyvei...addig olvasok.

Hirtelen a fejem paradicsommá vált.

-Na tényleg! Hiszen én...pár órája...kiöntöttem a lelkem kissé...és Levi vállára dőlve...

De hülye vagyok!!

-Jó, nem mintha már nem...csináltunk volna olyan dolgokat...-gondolkodtam hangosan

De ez más.

-Oké oké hagyjuk ezt a témát. Továbbra is a könyvolvasás a célom most.

Sikeresen elindultam egy felfedezőútra a nagy házba. Minden szegletet bejártam, de sehol sem volt semmi érdekes.

-Milyen unalmas házad van Levi! -dőltem neki egy polcnak, aminek hatására egy puffanó hangot hallottam

-Huh? -néztem a földre -Haha! Mint a filmekben!

-Ez meg micsodaaa? -vettem fel a padlóról a leesett tárgyat

-Albumnak tűnik...

-Most csak belenézek...nem lehet belőle baj

Kinyitottam az első oldalon, ahol rögtön Levit láttam kiskorában.

-Kicsi Levi! -nevettem fel

Tovább lapozva mégtöbb ilyen képet láttam, de gyakran a családja is rajta volt a fotókon.
Csak kicsit akartam belenézni, de hirtelen már az utolsó lapoknál tartottam.
Lapoztam mégegyet, az utolsó oldalhoz.

-Ooh, Levinek milyen kis cuki barátja volt kiskorában! Ez biztos, hogy ovis kép lesz.

Nézegettem még pár másodpercig, annyi elég is volt, hogy realizáljam, hogy ki is van Levi mellett.

-Én meg mit keresek mellette?! -kerekedtek ki szemeim

-Oh hogy a...ez csak egyre rosszabb lesz!

Rohantam is a telefonomhoz, amin egyből felhívtam Levit. Kicsörgött, majd fel is vette.

—Tessék? -kérdezte a túloldalról
—Gyere haza, most. -hangom komollyá vált
—Miért? Történt megint valami?!
—Nem...igen, nem...vagyis de.
—Indulok. Pár perc és ott leszek. -azzal letette a hívást

Az ajtóhoz sétáltam, és csak vártam, amíg megérkezik.
Felfigyeltem amikor a kilincs megmozdult, majd hátrább léptem amikor ki is nyitódott.

-Haaa...itt..vagyok! -vette a nagy levegőket

-Ez meg mi? -emeltem elé a képet amin mindketten rajta voltunk

-Haaah..-sóhajtott -Gyere, elmesélem. -vette le a cipőjét majd a kanapéhoz vezetett

-Hallgatlak. -ültem mellé

-Szóval...mikor első napodon jöttél dolgozni, még nem ismertelek fel, de 1-2 nap után már realizáltam. Tudod, mi együtt jártunk oviba, és legjobb barátok voltunk. Mindent közösen csináltunk, játszottunk, homokoztunk stb..Ez a kép akkor készült, amikor átmentem hozzátok.
Amikor eljött az iskola, akkor szétváltunk, és azóta nem is nagyon láttuk egymást.

-De akkor...te tudtad, hogy Skylar a bátyám?

-Nem, nem találkoztam vele azokba az időkbe amikor nálatok voltam.

-Én nem is emlékszek rád...-néztem lefelé

-Rég volt bizony, de nem is baj, hogy nem elevenítjük fel.

-Hát jó...

-Még egyéb kérdésed? -bámult kíváncsian

-Nincs de...lenne mégis valami...

-Mond csak.

-Tisztáznunk...kéne a köztünk történő dolgokat...-hadartam el a közepét -Mi nem vagyunk holmi barátok...de nem is járunk...

-Hát...-kerülte a tekintetem -Pedig az utóbbit kipróbálhatnánk

-Mi?!?

(Boldog karácsonyt mindenkinek!🎄)