Walking in the Wind (Louis Tomlinson ff.) - Befejezett

2.

A rövid gondolatmenetem a csengő kellemetlenül hangos zaja törte meg. A csengőszó mindig fájt a fülemnek, hiszen hiába nem változtam még át, az érzékszerveim nagy része inkább hasonlít egy farkaséra mint egy emberére. Ergo minden halkabb zajt képes vagyok meghallani, és majdnem minden szagot képes vagyok felismerni. Ez köszönhető a fejlesztésnek amiket Harry kapott még régebben, mikor külön órákra kellett járnia, ahol kitapasztalhatta azt, hogy ő miben jó. Mondanom sem kell, Harry mindenben jó volt. Pontosabban mindenben megfelelt apánknak. Én egyszer próbáltam, de Desmondtól csak egy verést kaptam.
Sokszor vertek. Éveken keresztül. Fájt visszagondolni ezekre az emlékekre, hiszen nem tehettem arról, hogy génhibás vagyok. Egyszerűen csak ilyennek születtem. A génhibás kölykök 90%-a sikerrel jár a második próbálkozáskor, a maradék 10% pedig belehal. Bíztató nem?
De bármennyire is félek attól, hogy vissza kell mennem az erdőbe, nem hagyhatom ki, különben az albérletemben kezdődik meg az átváltozás, és az senkinek nem lenne jó. Sem a főbérlőnek, sem nekem. Ha sikerrel járna az átváltozás biztos, hogy egy élő ember sem maradna az épületben. Ha nem akkor valaki a kíváncsi szomszédok közül megtalálná a hullámat, és tekintve, hogy úgy találnák meg a hullám majdnem biztos, hogy boncolni kéne, aminek az eredményében meglátszana, hogy Ashley Styles bizony vérfarkas, és igen léteznek vérfarkasok, és igen vannak akik közöttünk élnek.
Éreztem, hogy ha így folytatom tovább ideges leszek és kénytelen leszek megint körbefutni 10-szer a lakóparkot ahhoz, hogy lenyugodjak. Az energiámat is inkább egy farkaséhoz tudnám hasonlítani. Ahogy a vérmérsékletemet is. Bár Desmondot elnézve, lehet hogy az inkább genetika. Ha nagyon felidegesítenek, érzem, ahogy a vér áramlik az ereimben egyenesen a fejem és a kezem felé, érzem, hogy a szemen elkezd zölden világítani. És ha itt nem áll le az illető, akkor elég hamar a másik világban találhatja magát. Igen... Az erőm is inkább egy farkasé.
A második gondolatmenetemből Daniel zökkentett ki.
-Szia Ash. Mizu?- kérdezte, ami fura volt, tekintve, hogy eddig egy szót sem beszéltünk. És mi az, hogy Ash? Csak a barátaim szólíthatnak így!
-Szia Daniel. Mit szeretnél? - kérdeztem, hiszen tudtam, hogy Daniel nem azért jött oda hozzám, hogy a hogylétem felől érdeklődjön.
-Jaaa semmmiiiit-mondta idétlenül elhúzva a szavakat-Csak...- kezdett bele, de ekkor tekintetem a falon lógó fekete órán akadt meg, és nem hagyhattam, hogy végigmondja.
-Ha semmi akkor én mennék, Jenna már vár.- mondtam és ezzel ki is léptem a tanteremből.
Jenna volt az egyetlen barátnőm, aki tudta mi vagyok, és akiben tudtam, hogy 100%-ban megbízhatok. Másik osztályba járt, de tekintve, látszólag csendes természetére nem nagyon akadtak barátai a suliban. Néha külön megköszöni nekem, hogy vagyok, erre én szokás szerint rávágom, hogy Desmondnak köszönje, ne nekem. Erre pedig mindig azt mondja, hogy ha Desmond nem lenne farkas, és nem lenne az alfa, akkor egy dolgot kapna tőle, az pedig egy seprűnyél lenne az alsó fertájába... Hát igen. Ezért mondtam azt, hogy látszólat csendes.
Leérve az első emeletre, balra fordulva egyenesen az ajtó mellé állva vártam Jennat, aki jó szokásához híven, utoljára ért ki az osztályából. Ma van a nagy nap. Ma kell elmondanom neki, hogy vissza kell mennem Doncasterbe néhány hétre.
-Szia Jenna. - köszöntem barátnőmnek. Hoszzú barna haja össze volt fogva, barnás-zöld szemei pedig barátságosan csillogtak. Jenna feltűnően szép lány volt. Csodálkoztam, hogy nincsenek barátai. De ezt sosem éreztem az én dolgomnak, úgy voltam vele, hogy Jenna elmondja, hogy miért nincsenek barátai,  ha akarja.
-Szius Ash! Milyen napod volt?
-Egész tűrhető. Mondjuk töriből kaptam egy 3 oldalas esszét beadandónak, de megoldom.
-Istenem... Mit csináltál már megint?
-Én mit csináltam?! Az a vén boszorkány utáll engem teljes szívéből!!
-Mrs. North? Az a nő a légynek sem tudna ártani!
-Jenna ezt még te sem gondolhatod komolyan! Múltkor közölte velem, hogy szerinte engem vissza kéne vinni az őskorba. Szerinted normális az ilyen?
-Jó ezzel lehet, hogy egy icurka-picurkát túllőtt a célon, de velem mindig kedves!
-Mert a te osztályodat szeretni! Na meg a strébereket is...- motyogtam az orrom alá, hogy nehogy Jennna meghallja, de nem nagyon sikerült, mert a következő pillanatban akkorát vágott a vállamra, hogy rendesen majdnem összeroskadtam.
-Jézusom Jenna! Ha nem tudnám, hogy ember vagy a esküszöm farkasnak hinnélek!
-Chhh... Bárcsak!
-Nem olyan jó az, mint gondolod.-mondtam teljes őszinteséggel 
-De ha a legjobb barátnőm farkas akkor én miért nem lehettem az?!- kérdezte játszva a megsértődöttet.
Ekkor értünk ki a suliból. Egyenesen a kollégium felé vettük az irányt, és mikor odaértünk kénytelen voltam megszólalni.
-Hé Jenna! Emlékszel arra, amit a génhibás kölykökről meséltem ugye?
-Persze! De miért?
-Jövő hétfőn lesz az átváltozás idei próbatétele. Vissza kell mennem Doncasterbe.
-Mikor utazol?
-Holnap reggel indulok. - somolyogtam, mivel tudtam, hogy Mrs. North ezzel jól beszívta. Az igazgatóságnak már szóltam, hogy nem leszek már a téli szünetig, de csak bólintottak rá. Eléggé hanyag iskola. Igazolást sem kellett hoznom, tekintve, hogy árva ként vagyok betitulálva a suliban.  Ami amúgy részleteiben igaz. Anyánk a szülésünk közben halt meg. Nem számítottak 2 kölyökre. Nem volt elég energiája, ahoz, hogy az én születésem után élegben maradjon. Nyilván apánk anyánk haláláért is engem okolt.
- Rendben-sóhajtott- Meddig nem látlak?
-Csak a téli szünet után tervezek visszajönni.
-Ahj...- sóhajtott kínkeservesen, amit teljes mértékben megértettem - Vigyázz magadra, rendben? Ha valami bajod lesz esküszöm én magam nyírlak ki!
-Rendben!-nevettem fel. Örültem, hogy ilyen barátom van.

Hazaérve levágtam a táskám, átöltöztem és indultam munkába. Általában  este 8-ig vagyok itt utána hazamegyek. Ma viszont előbb zártunk, így tudtam beszélni a főnökkel. Szerencsére nagyon normális főnököm van, ráadásul ő is vérfarkas. Teljes mértékben megbízom benne is, mivel ő is Desmond elől menekült el.
-Meddig nem leszel kicsi lány? -kérdezte barátságosan Stella, a főnököm. Nem sokkal idősebb mint én. Nagyon max 10 évet mondanék. Festett szőke haja kontyban volt összefogva. Kék szeme csak úgy világított napsütötte bőre miatt, amit nem tudom, hogyan tartott meg, hiszen november közepe van.
- Holnap indulnék, és csak a téli szünet után jönnék vissza...Persze ha sikerül az átváltozás.
-Sikerülni fog! Hiszek benned Ash!
-Köszönöm, ez nagyon sokat jelent. Viszont ha nem úgy sülnek el a dolgok ahogy azt tervezzük, te fogod megtudni először.
-Nem lesz ilyen, de rendben! Vigyázz magadra nagyon! És leginkább Desmonddal vigyázz! Legyél midnig Harry mellet, és kérd mindenben az ő tanácsát!
-Rendben anyu, megértettem! - mondtam szórakozottan- Na de tényleg megyek, mert holnap korán indulok!-öleltem meg
-Rendben menj csak! De nagyon vigyázz magadra kicsi lány! - nyomott puszit a fejem búbjára
Kilépve a kávézóból a szél belekapott rövid barna hajamba. Éreztem, hogy szemeim a hirtelen hideg miatt könnybe lábadnak. Fekete bakancsom orrát nézve battyogtam fel a lépcsőn az albérletembe. Csak gyorsan bepakoltam még néhány dolgot az utazótáskámba. Nem kellett bőröndöt vigyek, hiszen egy év alatt, szinte semmit nem nőttem, és vannak ott ruháim. Mármint én hagytam ott ruhákat, lehet, hogy azóta Desmond elégette az összeset, de utolsó üzenetvárásunkban megkértem Harryt, hogy tegyen el nekem néhányat, hogyha visszamegyek ne kelljen bőrönddel mennem.
A pakolászás után megcsináltam az esszét, hogy Mrs. North-nak ne legyen velem gondja, aztán lezuhanyoztam és befeküdtem az ágyamba, és szinte azonnal elnyomott az álom.