Walking in the Wind (Louis Tomlinson ff.) - Befejezett

30.

Nem bírtam felfogni azokat, amik történtek. Egyszerűen amint lehunytam a szemem, azonnal láttam ahogy a nő az öklével beüti az ablakot, ahogy a szemfogai és arca néztek ki, hogy ennek nem kellene most történnie.

Egyre több kérdés merült fel bennem, és a történtek sem hagytak nyugodni, viszont egy ideig nem mertem elszakadni Louis védelmező karjai közül.

Kérdések sokasága visszhangzott a fejemben. Miért jött ide? Ki ez a csaj? Mivan, ha valaki úgy küldte, hogy nyomozzon utánunk? Mi történt vele, hogy beindult az átváltozása telihold előtt?

Mire észbe kaptam már némán álltam meg az idegen lányt rejtő ajtó előtt. Lassan nyomtam le a kilincset, majd ugyan ilyen technikával nyitottam ki az ajtót is. A lány barna haja csapzottan lógott az arcába, miközben szeme csukva volt. Mozgolódott és össze-vissza rángatózott a széken. A kötél, ami összefogta a karját, kissé meglazult, így mögé léptem, és kicsit megrugdostam a székét.

– Ébresztő hercegnő, szerintem van mit megmagyaráznod! – a lány megrázta a fejét, egy kis ébresztő gyanánt.

– Szerintem nem vagy az a fajta, akinek magyarázat jár! Harry-hez jöttem. – jelentette ki, miközben a tekintetét az enyémbe fúrta. Megtámaszkodtam a szék két karfáján, így arcunk majdnem egy szintben volt, azzal a különbséggel, hogy én álltam, miközben ő a székhez kötözve ült, éppen úgy, mint eddig.

– Mi a neved? – kérdeztem figyelmen kívül hagyva az előbbi válaszát.

– Gemma. De hívj nyugodtam Gem-nek. – ahogy elhajoltam tőle a holdfény megsütötte a fejét, így a hajába festett lila csíkok is jól látszottak.

– Kösz, de egyenlőre nem élek a lehetőséggel, Gemma. – hangsúlyomat a nevére helyeztem, hogy mutassam, nem vagyunk jóban. – Mi történt veled? Hogyhogy úgy rontottál be ide, hogy már félig átváltoztál? Még csak másfél hete volt telihold! – kérdeztem. Gemma csak lehajtotta a fejét, és a lábait kezdte bámulni. Mögé léptem, és egy kicsit szorítottam a kezén és lábain lévő kötélcsomón.

– Még én sem tudom mi volt ez az egész... – suttogta – Az egyik pillanatban még ott voltam, most meg itt vagyok, de nem tudom, hogy hogyan kerültem ide. – nem értettem semmit abból, amit mondott, de megpróbáltam úgy tenni, mintha érteném, ezzel legalább egy kicsit összezavarhattam – Oh, elnézést! Igazán illetlen vagyok! A te nevedet még meg sem kérdeztem, és milyen kihallgatás az, ahol a felek nem tiszta lapokkal játszanak? – kérdezte szarkasztikusan, majd rikító zöld szemeit ismét az arcomra vezette, kérdő tekintettel várva a válaszom.

– Nincs közöd ahhoz, hogy hogy hívnak! – suttogtam kissé indulatosan, majd ismét a szék karfáira támaszkodtam.

– Szerintem van. Ki vele! – száját gúnyos mosolyra húzta, mintha annyira jó helyzetben lenne.

– Ugye tudod, hogy bármelyik pillanatban megölhetlek? – egyenesedtem fel, majd az ágyamhoz sétáltam, és az ágyrácsok közül kivettem az odarejtett zsebpisztolyt, és Gemma-ra szegeztem.

– Ha meg akartatok volna ölni, már régen megöltetek volna, ami annyit jelent, hogy vagy tervetek van velem, vagy pont ellenkezőleg. Nem tudjátok, hogy mit tegyetek, így jobbnak láttátok, ha megkötözve, egy hideg szobában tartotok, ahova a törött ablak miatt bármikor bárki bejöhet, hisz úgy sem lenne nagy kár értem! – mondta, ajkain pedig még mindig ott ült a gúnyos vigyor. – Ezzel annyi a baj Hercegnő, hogy olyan információim vannak Desmond legyőzéséhez, amikre Harry-nek kurva nagy szüksége van, hogy egyeltalán fogást találjon rajt! Szóval ha megölsz, akkor azzal együtt taszítod a leendő alfát is a halálba.