Walking in the Wind (Louis Tomlinson ff.) - Befejezett

3.

Sötétség vett körül, és nagyon hideg volt. Éreztem, hogy figyelnek. Pontosabban figyel. Egy vérben forgó méregzöld szempár nézte a szenvedésem. Láttam rajta, hogy legszívesebben ott helyben megölne. De valamiért nem tette. Láttam szemében, a csalódottságot és a megvetést. Éreztem, hogy lassan közeledik felém. Ekkor elkezdtem futni. Ám falba ütköztem. Jobbra fordulva futottam tovább, remélve, hogy arra lesz a kiút. Tévedtem... Még egy fal. Jobban körbenézve láttam csak meg, hogy egy teljesen üres, elhagyatott arénában vagyok, végig falakkal, kiút nélkül.
Megindult felém. Rohant utánam. Eddig méregzölden világító szemei pirossá váltak. Rettegtem mi lesz velem. El akartam futni, ám a lábam nem mozdult. A farkas, csak egyre közeledett felém. Csak jött és jött egyre nagyobbra tátva száját, kivillantak éles metszőfogai. Már éreztem heves lihegését az arcomban, mikor valami elrántotta előlem. Egy másik farkas volt az.
Nem tudom hogyan keveredett oda, de abban a pillanatban nagyon hálás voltam neki. Rávetette magát az engem támadó farkasra, és ott harapta, ahol tudta. A félelmem még kicsit sem oszlott fel bennem, de egyre inkább éreztem, hogy van esélyem a túlélésre.
A túlélésre való esélyem erősen megnőtt, mikor a támadó a farkát behúzva menekült el a másik farkas elől. Nem tudom ki volt a másik farkas, de nagyon hálás voltam neki. Mikor látta, hogy támadóm végleg elment, rám emelte tekintetét. Kék szeme volt. Tengerkék. Még soha nem láttam ilyet.
Az nem volt számomra kérdés, hogy nekem és Harrynek zöld marad a  szemünk  ha átváltozunk, mivel ez az alfa családjánál egyfajta jelölés. Pontosabban nekem zöld marad majd, Harrynek meg zöld maradt. De kék szemmel meg nem találkoztam. Nem volt jellemző a falkánkra a kék szem. Talán 5 évente született 2 gyerek akinek kék volt a szeme. Nálunk inkább a barna, és a zöld színek domináltak.
Csak néztünk egymást. Egyikünk sem mozdult. A másik farkas sötétbarna bundáját a lágyan fújdogáló szellő összeborzolta. Nem túlzok azzal, ha azt mondom, hogy életembe nem láttam még ennél a farkasnál szebb példányt. Nem tudtam ki ő, vagy hová tartozik, de biztos voltam benne, hogy meg kell ismerjem.
És mintha hirtelen valami visszarántott volna a valóságba. Az ismeretlen farkas alakja egyszerre csak távolodni és halványulni kezdett, míg végül rá kellett jönnöm, hogy ez bizony csak egy álom volt.
Az ébresztőmet átkozva keltem ki az ágyból, és botladozva ugyan, de eljutottam a fürdőig. Megmostam fogaimat, majd feltöltöztem. Úgy döntöttem fölösleges reggeliznem, tekintve, hogy egyre jobban éreztem, ahogy a félelem úrrá lesz a testemen, és az elhalványulónak tűnő emlékek sokasága ismét visszatérnek. Hirtelen minden rosszra emlékeztem. Midnen verés, minden rossz szó, minden könnyekkel átitatott zsebkendő, minden olyan éjszaka, amiket álmatlanul forgolódtam végig, azon gondolkozva, hogy hogyan tudják megszökni.
Gyorsan beugrottam a suliba, és leadtam Mrs. North-nak az esszét és már indultam is az állomásra.

A vonaton ülve éppen azon gondolkodtam, hogy Harry vajon gondolt-e annyit rám, mint amennyit én rá? Pokolian hiányzott és bár nem beszéltem vele, vagy 3 hónapja, valahogy tudom, hogy ő fog várni az állomáson, hogy elinduljunk együtt haza. Ugyanis bármennyire fájt hiányzott az a hely amit az igazi otthonomnak gondoltam. Hiányzott az erdő, hiányzott Harry, hiányoztak az ottani barátaim, holott egyikkel sem tartottam a kapcsolatot. Nagyon nagy a sansz arra, hogy Desmond midnenkinek megtiltotta, hogy bármilyen kapcsolatba lépjenek velem. Ez aféle bosszúnak tituláltam be. Nem értettem miért, de úgy gondoltam, hogy amíg magával Desmonddal nem kell beszélnem, addig bőven beleférnek nekem ezek.

Idegeskedésemből a vonat lassulása zökkentett ki, ami egyre nagyobb feszültséget generált bennem. Amint leszálltam a vonatról, kezemben utazó táskámmal, a zsebemben elkezdett rezegni a telefonom.
Nézz jobbra xx H.
Az üzenetet látva elkezdtem forgolódni, és mikor megláttam a bátyámat a falnak támaszkodva, egy fekete kapucnis pulcsiban, és egy idétlen napszemüvegben, egyből odarohantam hozzá, és úgy öleltem, mintha az életem múlna rajta.
-El sem tudod képzelni, hogy mennyire hiányoztál!- motyogtam a nyakába, miközben még mindig ölelgettem a hirtelen viszontlátástól még meghatódott bátyám
-Te is nagyon hiányoztál!-nyomott hosszú puszit az arcomra- De induljunk, be kell téged mutatnom valakiknek!
-Nocsak mióta elmentem lettek barátaid?
-Akkor csináljunk úgy, mintha ezt meg sem hallottam volna...- mondta elengedve a beszólásom- De amúgy igen, lettek barátaim, bár ketten nem a mi falkánkból vannak. A suliban találkoztam velük, és ott lettünk szinte legjobb barátok.- mondta mosolyogva- Viszont róluk apánk nem tudhat!
-Nem vagyok biztos abban, hogy én szeretnék beszélni apánkkal Harry...-mondtam ki neki őszintén amit gondoltam
-Ashley te is tudod, hogy előbb vagy utóbb úgyis beszélnetek kell. Ne akard halasztani, inkább ess túl rajta hamar.
-Persze te könnyen beszélsz... téged nem akart megölni!-mondtam ki a nyilvánvalót, amitől megfagyott köztünk a levegő.
-Erről most nem szeretnék vitát nyitni... Inkább menjünk. A srácok már nagy várják, hogy megismerjék a húgom, akiről  éjjel-nappal mesélek-kacsintott
-Rendben-motyogtam, és ezzel a lendülettel beszálltam a kint parkoló egyetlen fekete Range Rover-be, mivel tudtam, hogy csak Harry képes arra, hogy erdőben való közlekedéhez egy méregdrága, nagy, és feltűnő autót vegyen. És ezzel elnidutunk az erdő felé.