Walking in the Wind (Louis Tomlinson ff.) - Befejezett

7.

Később megismertem Jennat. Ennek is külön története van...

Jenna teljesen ugyan olyan a lelke mélyén, mint én voltam akkor. Teljesen elveszettek voltunk mind a ketten egymás nélkül, és mindketten úgy éreztük, hogy nincs már értelme élnünk.

Jenna egy fiú miatt nem látta többet értelmét az életnek. Pontosabban Daniel miatt... Daniel a maga nyálas szövegeivel, a szőke hajával, a kék szemével... Tipik azok közé a srácok közé tartozik, akiknek csak azért kell barátnő, hogy legyen mivel dicsekedniük. Jenna elmondott nekem néhány dolgot Daniellel kapcsolatban. Emlékszem, hogy könnyektől csillogó szemekkel mondta, hogy fél éve voltak együtt Daniellel, mikor a fiú úgy látta, hogy eljött az ideje annak, hogy Jennat ágyba vigye. Nem tudta, hogy Jenna még nem volt senkivel... Mit ne mondjak... Daniel azonnal elhagyta. Nem is értem miért olyan nagy dolog ez? Mármint, hogy Jenna még ártatlan. Szerintem nem lesz ezzel sem több, sem kevesebb az ember. Nyilván ez egy eszmei értékű dolog, és fontos, hogy ilyen esetben ne hozzunk meggondolatlan döntést... A saját káromon tanultam meg...De ez is egy olyan dolog, amit mindenki máshogy fog fel, és ezzel nincs is gond! Jenna esete viszont teljesen más volt. Ennél tovább soha nem mesélte a teljes történetet, és bár tudtam, hogy pár eléggé fontos részletet is kihagyott, nem firtattam. Megbízom Jennaban, tudom, hogy ha eljön az idő el fogja mondani!

- Megjöttünk! - mondta ki a szót Harry, amitől egy éve folyamatosan rettegek- Nem kell félned, ugye tudod?

-Ha... Harry! Mi van.... Mi van ha megint megpróbál megölni? - kérdeztem, és éreztem, hogy a pánik egyre inkább elönti a testemet. Éreztem, ahogy a vér egyre erőteljesebben lüktet az ereimben, éreztem, hogy szemem felveszi azt a bizonyos méregzöld színű árnyalatot, és a fák árnyékának hála láttam, ahogy szemem egyre inkább kezdd el világítani idegességem hatására.

-Hé! Ashley! Nyugodj meg! Nem lesz semmi baj! - húzott magához Harry egy szoros ölelésre - Nem lesz semmi baj! - ismételgette, amíg a lélegzetem nem normalizálódott, és a fejemben lévő pánik el nem tűnt. -Ideje indulni! Hidd el, ha bárki, csak meg meri kísérelni, hogy bánt, én magam fogom megölni! - mondta Harry teljes elszántsággal.

Hittem neki. Bíztam benne. Tudom, hogy Harryt legtöbben úgy ismerik, mint apu kicsi fia, aki mindent megkapott, akinek nem kellett semmiért sem küzdenie az életben. Aki beleszületett abba, hogy majd egy napon ő fogja átvenni az irányítást a falka felett.

De ez nem igaz! Harry az egyik legelszántabb ember akit valaha ismertem. És bár Desmond eléggé eluralkodott rajta, Harry megpróbálja visszaszerezni az irányítást a saját élete fölött. Vagyis Louis ezt mondta.

Harry közben kivette a táskám a csomagtartóból, és könnyedén vállára csapta.

-Erre gyere! - mutatott a házunkkal ellentétes irányba, mikor megindultam volna, hogy végre elterüljek régi ágyamon.

- Most merre megyünk? - kérdeztem Harryt

- Csak kövess és meglátod! - mondta. Hát igen... Mit is gondoltam?- Úgyis mindjárt odaérünk! -mondta, mire egyszerre szemem elé tárult egy majdnem teljesen új ház!

- Harry mi ez? - kérdeztem, mert a döbbenettől megszólalni is alig bírtam.

- Boldog 17. születésnapot Ash! - mondta, majd nagy ölelésbe vont.

-De... De a szülinapunk februárban volt!!

-Igen, de te is küldtél nekem ajándékot, és megígértem neked, hogy midnig lesz a faluban hely neked...Hát most már biztos, hogy akármikor jöhetsz, mindig lesz egy otthon, ami haza vár! - mondta, mire a meghatottságtól csillogó szemeimből kibuggyant az első könnycsepp- én magam építettem, és festettem rajt mindent! Jó, hát ugye Liam és Zayn is nagy segítségemre voltak, de az mindegy!- legyintett mosolyogva- Szóval, ha valami gond van nekem szólj elsőnek rendben?- kérdezte

- Istenem Harry köszönöm!! - mondtam neki, már sírva.

- Ne sírj Ash!! Gyere körbe vezetlek!

Kívülről a ház ugyan úgy néz ki, mint az összes többi a faluban, ami annyit tesz, hogy olyan mint egy egyszerű erdei faház,  egy egyszerű kis tornáccal, ami szintén fából épült, hogy ne keltsen feltűnést. Semmi extra nem volt benne, és nekem pont ez tetszett!

Viszont mikor beléptünk a ház ajtaján azt hittem elájulok!

A nappali színei felvették a fekete, fehér és vörös színeket. A nappalitól csak egy kisebb konyhapult választotta el a konyhát, amiben szintén nem volt semmi extra. Egyszerű fekete-fehér falak, és márvány hatású konyhapultok. Volt egy hűtő, egy sütő, egy kávéfőző, és igazából minden, ami ahhoz kell, hogy egy konyha rendes konyha legyen.

A nappaliból egy rövidebb folyosó nyílt, aminek közepén jobbra és balra is nyílt egy-egy hálószoba. Harry először a vendéghálót mutatta meg. Bent a hálóban a melegebb színek domináltak. A fal bézs színben pompázott, a benne lévő ágy pedig fekete színt öltött magára. A szobában található volt még egy íróasztal, és egy nagy szekrény.

Most jött volna az én szobám, de mielőtt kinyithattam volna az ajtót, Harry megállított.

- Mielőtt benyitsz, szeretném ha tudnád, hogy a szobádat az alapján rendeztük be, hogy milyen volt otthon a szobád... Nem tudom, hogy változott-e azóta valamit az ízlésed, de ha nem tetszik, csak szólj és újrarendezzük! - hadarta el, de engem nem érdekelt, mert tudtam, hogy ez az egész már maga a tökéletesség, és nem érdekel milyen a hálóm, csak legyen benne egy ágy, amin tudok aludni!

- Kétlem, hogy erre szükség lenne, de akkor feltétlenül szólni fogok! - mondtam Harrynek csak annyira, hogy elhitessem vele, hogy tényleg szólnek neki emiatt.

- Tudom, hogy hazudsz, de oké!

Ekkor benyitottam. Szebb volt, mint amit valaha el mertem volna magamnak képzelni! A szobában a fekete-fehér színek dominálnak, és a bútorok is ezekben a színekben pompáztak. A szoba jobb oldalából nyílt egy ajtó a szobához tartozó fürdőbe. Azt hittem, az albérletben lévő szobám jó? Tévedtem!

-Harry... - szólaltam meg nagy nehezen, de nem tudtam befejezni a mondatot, mert Harry közbeszólt.

- Tudtam, hogy nem lesz ez így jó! Mondtam is Liamnek, hogy ez egy hülye ötlet, de nem hallgatott rám! Pedig én megmondtam, hogy...

-Imádom! - nyögtem ki, amit egész eddig mondani szerettem volna

- Tényleg? - kérdezte mosolyogva, amint meglátta a könnyektől csillogó szemem

- Igen Harry! Egyszerűen nem jutok szóhoz! Nagyon köszönöm!- mondtam a végét már sírva- Ennél már csak az lenne jobb, ha te is velem laknál...- mondtam

- Hát meg szerencse, hogy pont ez volt a tervem!- közölte velem vigyorogva

- Tényleg? - kérdeztem hatalmas mosolyra húzva szám

- Csak nem gondoltad, hogy külön neked építünk a fiúkkal majd egy házat? Ez a banda háza! Itt fogunk lógni! És mivel elég messze van a ház a falutól, Lou és Niall is jöhetnek! - mondta, és ettől csak még jobban vártam, hogy újra lassan a két fiút.

- Apropó Niall és Louis.... Mikor látjuk őket legközelebb?

- Mikor szeretnéd?

- Az átváltozás előtt mindenképp.- mondtam neki határozottan

- De az hétfőn lesz! Az két nap!

- Légysziii!- kérleltem

- Ahj...rendben, legyen! Holnap reggelre legyél kész és elhozzuk őket!

Egy megkönnyebbülést sugárzó sóhaj hagyta el a szám, bár nem tudom miért. Olyan volt, mintha ezer éve nem láttam volna a két fiút, pedig alig néhány órája váltunk el.

- Készen állsz? - kérdezte Harry, bár nem tudom mire gondolt...