Walking in the Wind (Louis Tomlinson ff.) - Befejezett

9.

-Biztos ezt szeretnéd?- kérdezte kedvesen, mire megráztam a fejem

- Nem szeretném, de muszáj.

-Ash tudod, hogy itt nincs olyan, hogy muszáj. Csak szólni kéne a tanácsnak, és ők elintézik.

- Nem szeretném, hogy elinduljanak a pletykák, és a falkának félelemben kelljen élnie. Úgyhogy ha kell, magam fogom ezt az ügyet megoldani, de nem megyek a tanács elé, az biztos!-jelentetettem ki határozottan.

-Te tudod, viszont akkor most segíts! – mondta, és már érintette volna meg az idegen nőt, hogy felemelje, hogy tüzetesebben át tudjuk vizsgálni a testén lévő sérüléseket, mikor rászóltam.

-Várj már! Mielőtt itt helyben felboncolod, nézzünk körbe a házban. Hátha van még itt valami!

- Ahogy gondolod. Akkor te menj be a régi szobádba, nézz körül, én addig szétnézet a konyhában.- adta ki a parancsot, majd ahogy mondta megindult a konyha felé vezető úton. Mondjuk nem kellett sokat mennie... A konyha 3 méterre volt a nappalitól.

Én is úgy tettem, ahogy Harry mondta. Elindultam a régi hálóm felé vezető folyosón. A hálószoba elé érve félve nyomtam le a kilincset. Belépve a kis szobába sikerült megbizonyosodnom arról, hogy egyedül vagyok, és senki nem fog engem is megölni, úgyhogy elkezdtem szétnézni.

Az ágyon nem láttam semmi olyat, ami feltűnő lett volna, viszont a matracot takaró lepedő az ágy jobb felső sarkán feltűnően rendezetlen volt, és mintha egy belső hang súgta volna nekem, hogy van ott valami. A takarót és a huzatot hanyagul ledobtam az ágyról, majd a matracot megemelve megláttam egy borítékot erősen az egyik ágyrácsra ragasztva. Úgy gondoltam, hogy a srácokkal együtt kéne kibontanunk, úgyhogy meg is indultam volna a nappali felé, mikor az egyik szobából (pontosabban az én volt szobámból) furcsa hangokat hallottam, így a közelembe lévő első tárgyat -ami egy asztalilámpa volt- megfogva halkan lopódzva indultam meg az említett szoba felé.

Halkan nyomtam le a kilincset, majd a szobába belépve megláttam egy alakot a teljes sötétségben nekem háttal állva. Lendítettem egyet a lámpával, mire a nekem háttal álló személy megfordult, viszont, mire felfogtam volna ki áll velem szemben, Zayn ájultan feküdt a parkettán.

-BAZDMEG ZAYN!- kiáltottam el magam, mire Harry dugta be a fejét az ajtón

-ITT MEG MI A FASZ TÖRTÉNT? – akadt ki, mikor meglátta a földön fekvő barátját.

- Azt hittem, hogy ő a gyilkos és véletlenül leütöttem!

- Hogy az életbe lehet valakit véletlenül leütni? – akadt ki teljesen

- Hidd el eléggé könnyen!- jelentettem ki- Ráadásul ki az a hülye, aki a sötétségben kutakodik? Inkább azt kérdezném, ki az a hülye, aki nem ütné le?!

- Sziasztok srácoook! – jelent meg Liam az ajtóban, a helyzethez képest eléggé boldogan- Öhm... Megkérdezzem, vagy inkább hagyjam?

- Ash „véletlenül"- formált idézőjelet az ujjaiból- leütötte Z-t egy lámpával. – magyarázott el mindent Harry Liamnek.

- Hogy lehet véletlenül leütni valakit?

-Elég könnyen!! És csak, hogy tudd...- kezdtem bele a mondandómba, de Harry félbeszakított

- Persze mondogasd csak, majd valaki elhiszi!- Vágott bele mondanivalómba Harry, majd nevetve lepacsizott Liammel.

-Hahaha... Nagyon vicces mit ne mondjak! Inkább segítsetek felrakni az ágyra!

- Hallod, te többet inkább ne érj hozzám! – szólalt meg Zayn nyöszörögve.

-Úristen Zayn annyira sajnálom! Azt hittem ellenség vagy! – mentegetőztem.