Walking in the Wind (Louis Tomlinson ff.) - Befejezett

32.

Ashley szemszöge:

Épp egy újabb üres aktát nyitottam meg Liam számítógépén, mikor meghallottam a kintről beszűrődő kocsi hangját. Gyorsan csaptam le a laptop tetejét, és felálltam a konyhapulttól, hogy megnézzem ki lehet az.

– Majd én! – ugrott elém Zayn, és egy gyors mozdulattal az ablak előtt termett. Bevallom néha kicsit furcsállom a srác viselkedését, nem olyan, mint amire számítottam az első alkalommal. Sokkal közvetlenebb és úgy érzem, hogy szinte már a saját húgaként kezel. Nem tudok a családjáról semmit, csak annyit, hogy kiskora óta egyedül él egy házban a faluban. Egy Hailey nevezetű nőről hallottam még Zayn kapcsán Harry-től, de csak a nevét. Nem tudom, hogy ki ő vagy milyen szerepet töltött be Zayn életében. A srác sokkal közvetlenebb lett mindenkivel a közös kis „balesetünk" óta. Sokkal többet nevet, és kevésbé vonul vissza, mint ezelőtt. Mintha történt volna vele valami, ami minden gondolatát átformálta.

– Köszi! – mosolyogtam rá, amit ő a válla felett visszanézve viszonzott is.

– Louis és Niall? – kérdezte furcsán, mire én is az ablakhoz léptem és kinéztem rajta. A kékszemű duó épp akkor szállt ki az autóból, és egyenesen az ajtó felé vették az irányt. – Nem azt mondták, hogy csak estefelé jönnek? – tett fel egy kérdést megint, mire én csak mit sem sejtve bólintottam. Tényleg valami ilyesmiről volt szó, de még csak kora délután van... Gondoltam magamban, majd az ajtóhoz léptem, hogy ajtót nyissak a két „kívülállónak".

– Sziasztok! Hát ti? – kérdeztem, mire csak egy hatalmas valaki kartait éreztem magam körül, és a szőke buksiját látva gondoltam, hogy csak Niall lehet az, aki így üdvözöl.

– Azt ne mondd, hogy nem örülsz nekem! – mondta egy kicsit hisztis hanglejtéssel, miután elengedett.

– Én örülök, csak engem úgy informáltak, hogy estefelé jöttök! – válaszoltam mosolyogva, majd elléptem az ajtótól, hogy a két srác be tudjon jönni.

– Szia Kicsim! – lépett elém Louis, miután becsukta maga után az ajtót.

– Szia Tomlinson! Jó téged újra látni! – vigyorogtam rá, mire ő csak egy csókot nyomott az ajkaimra, miközben a karjait a derekam köré fonta.

– Hiányoztál, nagyon! – suttogta, mire csak felnevettem.

– Képzelem mennyire! – közben Lou levette a kabátját és az egyik akasztóra tette – Milyen volt alsógatyában mutatkozni a falkád előtt?

– Igazán élvezetes, mondanom sem kell, anya teljesen ki volt akadva, hogy mi a faszt csináltam már megint. Persze ezt a dolgot is felfújta, és elkezdett velem kiabálni, én közben készültem a gyűlésre, a húgaim pedig jót röhögtek rajtam... – mondta, majd ismét közelebb húzott magához. – És neked hogy telt a napod Kicsim? – kérdezte, miközben állát a fejem tetején pihentette. Nem szoktam hozzá, hogy becéznek, így kicsit furcsa is volt hallanom ezt pont Louis-tól, akit szinté nem nagyon szoktunk becézni, talán csak a Tommo és a Lou az amit gyakran mondunk neki, de ő szájából ez a becenév mégsem azt a nyálas hatást keltette. Sokkal inkább volt nyugtató. Ha így szólított az valahogy nyugodtsággal töltött el.

– Gondolom Harry mondta már, hogy elég különleges reggelben volt részem... – sandítottam rá. Tudtam, hogy Hazza mindent elmondd Lou-nak, így nem lenne meglepetés, ha már ezt is leadta volna neki.

– A gyűlés vége felé kaptam egy rövidke egy mondatos üzenetet, ami annyiból állt, hogy van egy nővéretek, és kiborultál, szóval jöjjek amilyen gyorsan tudok... Hát, itt vagyok! – tárta szét a karjait, én pedig szorosan átöleltem. Tudtam, hogy jobb dolga is akadt volna annál, hogy engem pátyolgasson, de rohadt jól esett, hogy ennyire törődik velem. Nem szoktam meg.