Walking in the Wind (Louis Tomlinson ff.) - Befejezett

23.

- Ashley biztos vagy ebben? – kérdezte halkan Harry, viszont Niall kirohanása után ez a suttogás is szinte üvöltésnek hatott a csendes szobában.

-Maga Daniel mondta. – nem tudtam, hogy a vámpírban mennyire lehet megbízni, viszont mikor ezt mondta eléggé őszintének tűnt.

- Nem ezt kérdezte! – csattant fel Hannah– Biztos vagy ebben? – hangja követelőző volt, mintha nem hitt volna nekem. Megértettem, hogy ideges, hiszen Niall biztosan nagyon kiakadt, vagy talán rosszabb... Nem szeretném, ha visszazuhanna abba az állapotba, amiben akkor volt, amikor azt hittük, hogy Jenna halott. Annyira valóságosnak tűnt, hogy az a Jenna akiről Niall mesélt valóban elhunyt.

- Igen. – erősítettem meg – Mint mondtam, maga Daniel mondta, mielőtt megölték.

- Ez egy kész vicc... - motyogott Hannah, majd az ajtóhoz lépve a válla felett még hozzátette – Megyek megkeresem Ni-t, jobb, ha figyelünk, nehogy valami hülyeséget csináljon. Harry segítenél? – kérte meg a bátyám, majd kilépett az ajtón, Hazz pedig kérdés nélkül követte.

-Kiégek... - mondtam Louis-nak – Tényleg ennyire hihetetlen, hogy igaz legyen? – kérdeztem halkan.

- Figyelj gondolj bele, hogy milyen lenne, ha kiderülne, hogy egy számodra fontos személy elhitetné veled, hogy meghalt, majd miután egy csomó ideig gyászoltad kiderülne, hogy nem is halott. Tudod, hogy mennyire fájó egy gyász. Mind tudjuk. De Niall-t annyira komolyan érintette, hogy konkrétan felismerhetetlen lett a magaviselete. Te is tudod a történetet! És gondolj bele, hogy milyen lehet ez Hannah-nak. Igaz, még egy napja sincs, hogy elkezdődött a dolog Niall-el, de akkor is igazán fájhat neki! – igaza volt, a gyász Niall számára nagyon nehéz volt, Hannah pedig a kiútnak látszott ebből a sötét időszakból.

- Én nem akartam rosszat... - suttogtam magam elé. Tudtam, hogy Louis hitt nekem, és tudja, hogy ezzel csak a nyomozást akartam segíteni.

- Nem tettél rosszat! – lépett közelebb hozzám Lou, majd kezeivel közrefogta az arcom. – Ash, te csak segíteni szerettél volna, hidd el, hogy ők is csak azért vannak kiakadva, mert nem erre számítottak! Az igazat megvallva egyikünk sem számított rá. – ismét ugyan abba a szituációba keveredtünk volna, mint negyed órával ezelőtt. Louis ismét az ágyam széle mellett állt, arcaink pedig vészesen közel voltak egymáshoz, pont annyira, hogy egy kisebb mozdulat választott el minket attól, hogy ajkaink összeérjenek. Lassan hajolt még közelebb, mintha meg akarna bizonyosodni arról, hogy én is szeretném-e ezt az egészet.

- LOUIS! – kiáltotta azt Liam a másik szobából Lou pedig egy „én ezt feladom" sóhajjal felegyenesedett, majd hátrébb lépett az ágyamtól, majd pont abban a szent pillanatban Payno rontott be a szobám ajtaján.

-Mivan Payno?

- Bocs... Jöjjek vissza később estleg, vagy valami? – kérdezte mindent tudó vigyorra húzva száját.

- Vagy valami! – vágta rá Lou, amin Liam-el mindketten elnevettük magunkat. – Mit akarsz? – kérdezte nagyot sóhajtva.

- Jaa... Tulajdonképpen semmit, csak unatkoztam. Zayn még mindig alszik, így nincs kivel dumálnom, Harry és Hannah pedig elmentek Niall után, aki olyan szélsebesen rontott ki az ajtón, mintha fejszével üldöznék. - kuncogott, nekem pedig az említettek miatt a gyomrom ismét golflabda méretűre zsugorodott. Tudtam, hogy nem tettem rosszat, mégis iszonyatosan éreztem magam Niall reakcióját látva. Szinte láttam, ahogy összeomlik benne egy világ, ennek pedig nem szerettem volna az okozója lenni. Sőt annyival jobb lett volna, ha ez az egész meg sem történt volna. De hát az élet ilyen. Mindig vannak olyan dolgok, amik nehezebbé teszik. – Mi történt?