Walking in the Wind (Louis Tomlinson ff.) - Befejezett

6.

Csak mentünk az erdőben, csapongva a különböző témák közt, néha nevetve, néha pedig teljes komolysággal. Meg kell mondjam, Louis-t igazán megkedveltem.
Tetszett a személyisége, és az, hogy annak ellenére, hogy más falkából származott, ebben a helyzetben mintha egy család lettünk volna.

Egyszer csak hatalmas ordításra lettünk figyelmesek, ami egyre csak a mi irányunkba közeledett. Igen... Niall és Harry kergetőztek a botokkal még mindig.
-EL AZ ÚTBÓL!!! - ordította torka szakattából Harry, de nem tudtam megállapítani melyik irányból jön figyelmeztető hangja, amíg a földön nem találtam magam, Harryvel a hátamon.
- Ez kevésbé fájt, mint gondoltam...-mondta Harry teljes nyugottsággal
-Az istenért Harry! Szállj már le rólam!!- csattantam fel, miven nem volt kellemes, hogy Harry éppen a hátamon fetrengett teljes nyugalomban.
-Ash!!! Hogy kerültél ide?- kérdezte, de a véletlen kedvéért sem mozdult volna rólam
- Az előbb kirontott egy óriási vadállat az erdő azon feléből- mutattam az ösvényre, ahol a fák takarásából éppen Niall lépett ki, Zayn-nel és Liammel az oldalán- és nekem jött! Nekem jött??? Egészen pontosan nekem rontott, és rámesett! Most pedig éppen a hátamon fekszik halál nyugodtan!!!- kiabáltam el magam a mondat végére, mire Harry észbe kapott és leszállt rólam, majd együtt elindultunk a többiek felé.

- Csak, hogy tudd- szólalt meg Harry mikor oda értünk a többiekhez- más lányok könyörögnének, hogy én feküdjek rajtuk!- fejezte be szokás szerint perverz beszólását, majd röhögve lepacsizott Louis-val, Niallal és Zayn-nel. Liam-re már nem maradt ideje, mert akkorát vágtam a tarkójára, hogy rendesen előrebukott a feje. Most erre mit mondjak? Túl erős vagyok!
- Áú!!! Normális vagy? Majdnem leesett a fejem!!
-Nincs akkora szerencsénk...-motyogtam elhaladva Niall mellett, aki ezen nagyon jót nevetett.

Apropó Niall! Nem tudom hogyan, vagy mit csinált, de tiszta sár lett! De nem úgy sáros, mint mi Louis-val, hanem tetőtől-talpig. Szőke tincseit barnára festette a sár, valamint ruháját sem lehetett többet színesnek nevezni. Kabátját egy az egyben ellepte a sár, valamint mikor előttem ment megláttam egy eléggé nagy lábnyomot a háta közepén.
- Öhm...Niall!- szólítottam meg sáros barátunkat
- Igen? - kérdezte mit sem sejtve
- Mit csináltál, hogy tiszta sár vagy?
- Jaaa, hogy aaaaaaaz! Csak a kedves bátyád egy halálos fegyvernek számító bottal kergetett, és a nagy menekülésben nem vettem észre, hogy elém került egy hatalmas sártenger, és mire észrevettem túl késő volt megállni, és telibe beleestem. Szerencsére a hátamra. De pont mikor keltem volna fel,  jött Harry és rámesett, és ne kérdezd hogyan, de arcra estem vissza abba a nagy sárba, és csak, hogy a kedves bátyádnak ne kelljen koszosan beülnie a méreg drága kocsijába, úgy döntött, hogy engem használ hídnak ahoz, hogy kijöjjön a sárból!!- mondta a végét enyhe felháborodottsággal. Csak  megforgattam a szemem, és mentem tovább a kocsi felé, ugyanis  eléggé elhúzódott az idő, és eléggé feltűnő lesz így is kimagyarázni, hogy  mi tartott az állomástól hazáig 2 órába, és, hogy Harry miért sáros... de mindegy. Mikor az ösvény elágazásához értünk, ahol nekünk ballra, a fiúknak pedig jobbra kellett menniük, Harry kezet fogott mindenkivel, én pedig csak köszönni terveztem, mert midnenki tiszta sár volt, mivel Niallra útközben rájött a szeretethiány, és mindenkit megölelt, az sem számított, hogy jelen esetben Niall úgy nézett ki, mint aki most mászott ki a mocsárból.
- Meg sem ölelsz?- kérdezte Niall szomorú kiskutya szemekkel, aminek nem tudtam ellenállni, és ezt ő is nagyon jól tudta, ezért 2 másodpercen belül Niall karjaiban találtam magam.
Az ölelésétől én is tiszta sár lettem, de nem nagyon izgatott. Ezzel a lendülettel indultam volna meg az ösvényen, mikor valaki utánam rohant, és szorosan magához ölelt. Az a bizonyos bizsergő érzés megint átjárta a testem, és minden önkontrollomat elveszítve nagyot szippantottam az engem ölelő fiú illatából. Tudtam, hogy nagyon hiányozni fog ebben a pár napban amíg nem látom, de majd megkérem Harryt, hogy találkozzunk még a fiúkkal az átváltozásom előtt.
- Vigyázz magadra!- suttogta fülembe Louis, és egy puszit nyomott a homlokomra, majd válaszomat meg sem várva sarkon fordult és elindult az ösvény másik irányába Niall után.
- Otthon találkozunk srácok!- kiabálta Harry Zayn-nek és Liam-nek, mivel ők a mi falkánkhoz tartoztak. Örültem neki, mivel így lesz alkalmam őket közelebbről megismerni, anélkül, hogy Desmond elől titkolóznom  kelljen.
- Min gondolkozol?- kérdezte vigyorogva Harry
- Úgy is tudod nem? - kerdeztem tőle flegmám, mivel tudtam, hogy már megint olvasott bennem
- Nem kell titkolóznod, csak ne említsd senkinek, hogy az ellenséges falka leendő alfája és  bétája a legjobb barátaink!
- Vagyis titkolózzak!- mondtam nevetve
- Tudtam, hogy nem vagy nagy optimista, de hogy ennyire!?- modnta elképedve
- Attól még, hogy jobban szeretem a tényeket látni, nem jelenti azt, hogy pesszimista vagyok!
- Dehogynem!
- De igen! És ezzel itt ezt a témát lezárom! - mondtam határozottan
- Rendben, ahogy akarod... de akkor is nekem van igazam!
Szerintem jobban tettem, hogy ehhez nem szóltam már hozzá, hanem beszálltam volna a kocsiba, amihez éppen akkor értünk oda, mire Harry teljesen kiakadt
- Mit csinálsz!?
- Öhm... Beülök a kocsiba, hogy el tudjunk indulni?- mondtam úgy, mint aki nem tudja, hogy azért kapta fel a vizet, mert tiszta sárosan be akartam ülni az autóba.
-Így, - mutatott végig rajtam- nem ülhetsz be!!
- Dehogynem!- közöltem vele, és ezzel a lendülettel bevágtam magam a kocsiba. 
Arcomat kezeimbe temettem, és megpróbáltam összeszedni a gondolataimat.

Harry nagynehezen beindította az autót, és elindultunk hazafelé. Útközben megint rámjött egyfajta pánik, ugyanis ki ne pánikolna, ha megint azzal az emberrel kell találkoznia, aki egy éve még meg akarta ölni?
Emlékszem az eljöttem után még néhány héttel aludni sem tudtam, annyira gyötörtek a rémálmok. És senki nem tudott segíteni. Egyedül voltam, 16 évesen egy teljesen idegen városban.
Úgy gondoltam,hogy sokkal könnyebb lenne nekem, ha végre megszűnnék létezni, ám ha erre gondoltam előtörtek az emlékek, és csak arra tudtam gondolni, hogy nekem van egy bátyám. A világ legjobb bátyja, akinek megígértem, hogy nem csinálok semmi hülyeséget, és hazajövök épségben. Ezért nem adtam fel!