Mielőtt boldogok lettünk

6. fejezet

Az öltözőben letettem az íróasztalra a könyvet, aztán sarkon fordultam és ki akartam menni, de Jake elállta az utam.
- Hova mész? - kérdezte
- Dolgom van. - léptem arrébb, de követett
- Megnézem a könyvet, beírom és vissza is viheted. Nagyjából 2 perc. Kibírod még velem ezt a kis időt? - mosolygott ravaszan
- Oké. - vettem egy mély levegőt és hangosan kifújtam
- Ennyire nem akarsz velem egy helyen lenni?
- Jake - néztem fel rá
- Igen?
- Én... - nyeltem egyet, egyszerűen rabul ejtett ez a zöld szempár
- Te?
- Valahogy túl sok ez most nekem.
- Mi?
- 9 évig nem találkoztunk, ma pedig egymásba botlunk úton-útfélen és egy levegőt kell szívnunk. Túl sok van körülöttem belőled úgy, hogy eddig még csak szóba se kerültél.
- Értem. - nézett rám pár hosszú másodpercig, aztán ellépett az ajtóból és megkerülve engem az íróasztalhoz ment. Egyik kezével megtámaszkodott az asztalon, a másikkal lapozni kezdte a könyvet. Ahogy kinyújtott karral támaszkodott, megfeszültek az izmai. Sokkal jobban néz ki, mint 9 éve, ezt el kell, hogy ismerjem. Mindig is sportos testalkata volt, de mostanra férfiasabb lett, markánsabbak a vonalai, az izmai sem az edzőteremben eltöltött idő miatt ilyenek, hanem a munkája miatt valószínűleg. Elvett egy tollat a tartóból, írt valamit a papírra, aztán visszatette a tollat és becsapta a könyvet. Felvette, odalépett hozzám és a kezembe nyomta, majd szó nélkül kisétált az öltözőből. Csak álltam ott pislogva, mint egy riadt kislány, de összeszedtem magam és kimentem az istállóba. Jake már sehol nem volt, elindultam a kijárat felé. Onyx boxánál egy pillanatra megtorpantam, Jake keze már a ló szájában volt.
- Akkor én megyek. - nyögtem ki esetlenül
- Oké. - mondta Jake, de nem nézett rám. Leguggolt a táskájához és keresni kezdett benne. Némán bólintottam és kisétáltam az istállóból. Ahogy kiléptem, egy friss és hideg szellő beleborzolt a hajamba, nagyon jól esett. Olyan, mintha a természet segítene kicsit kitisztítani a fejem. A country zene egyre hangosabb lett, ahogy a ház felé sétáltam. A beszélgetések, nevetések zaja is egyre jobban eljutott hozzám. Mindenki a nagy sátorban van már valószínűleg és vacsorázik, gondolom Jake és Sam is csatlakozik majd hozzájuk nemsokára. Fellépcsőztem a ház bejáratához és benyitottam. Sötétség fogadott, ami azt jelentette, hogy senki nincs a házban, tényleg mindenki a sátorban van már. Visszatettem a könyvet a helyére, aztán leroskadtam a kanapéra. Semmi kedvem kimenni és jópofizni az emberekkel most. Hátrahajtottam a fejem és a plafont kezdtem bámulni, ahogy kezdett hozzászokni a szemem a házban lévő szürkülethez, úgy élesedett a látásom. De hiába, mert semmi mást nem látok magam előtt csak Jake zöld szemét, ahogy engem néz. Vettem egy mély levegőt és kifújtam. Nem értem miért van rám ekkora hatással, hiszen megbántott. Összetörte a szívem, elmenekültem itthonról az ország másik végébe, 9 évig azt se tudtam, hogy egyáltalán életben van-e, most meg gyakorlatilag hatványozott értékben kapom az ingert. Behunytam a szemem, hogy egy kicsit hátha tisztul a kép előttem. Neszezést hallottam a bejárati ajtó felől, aztán vakító fény
- Mit kuksolsz itt a sötétben, hugi?
- Kiégett a retinám - néztem fájdalmasan Tomra
- Jake dokinak elvitted a könyvet? - leült velem szemben a fotelba
- Igen, írt is bele valamit, aztán visszaadta. Miért? Megnézed?
- Jaj, dehogy. Nem érdekel az orvosi bla-bla. Nem mész ki a sátorba? Nagyon jó már a hangulat.
- Nincs túl nagy kedvem hozzá.
- Ugyan már, Liv. Egyszer vagy itthon egy évben és nincs kedved a vidékhez?
- Fogd be, Tom.
- De kaja is van, ne kéresd már magad! -vigyorgott
- Látom pia is van.
- Egy kortyot sem ittam még, úgyhogy ne szólj egy szót sem. Viszont ahogy elnézem a napbarnított floridai pofidat, rád férne egy ital.
- Aha... duplán.
- Na, akkor gyere és rúgjunk be. - pattant fel a fotelból
- Talán majd máskor, túl sokan vannak odakint.
- És akkor itt fogsz gubbasztani egész este?
- Itt. - hajtottam vissza a fejem a kanapéra
- Anyának nem fog tetszeni.
- Nagylány vagyok, majd megbírkózok vele.
- Mi van veletek? Most komolyan
- Hogy érted?
- Jake doki is pakol, megy haza, te is itt, mint a túzok.
- Hazamegy? - egyenesedtem ki
- Haza hát. Itt a jó kaja, van pia, zene. Hagyjuk is. - legyintett és anélkül hogy szólhattam volna, kiment a házból. Felálltam, odasétáltam a kapcsolóhoz és lekapcsoltam a villanyt. Besétáltam a dolgozó szobába, mert onnan rálátni Jake kocsijára, persze nem kapcsoltam fel a villanyt, most lopakodó üzemmódban vagyok. Odaléptem az ablakhoz és megláttam, hogy pakolnak a mobil rendelőbe, Jake éppen apával beszélget, az orvosi táska a vállán volt. Azt sajnos nem hallom, hogy miről beszélgetnek, de felnevettek mindketten, aztán kezet fogtak. Apa meglapogatta Jake karját és visszaindult a sátor irányába. Jake felnézett a házra, szerencsére nem láthat meg, mert a függöny is takar, a villany sem ég. Elfordult, kinyitotta a Dodge hátsó ajtaját, betette a táskáját, majd becsapta az ajtót és beszállt elől. Indított, felkapcsolta a fényszórókat és elindult a kapu irányába, nemsokkal később a mobil rendelő is ment utána. Megdörzsöltem az arcom, aztán elindultam az emeletre, veszek egy forró fürdőt, talán nem árt.