Mielőtt boldogok lettünk

13. fejezet

Jake egyik keze a ruhám alatt a combomon, a másik a tarkómon. Én mindkét kézzel kapaszkodok bele, amikor hirtelen megszakította a csókot.
- Túl gyors a tempó. - mondta egy kicsit rekedtebb hangon levegő után kapkodva
- Szerintem is. - vettem egy mély levegőt, hogy oxigénhez juttassam a szervezetem
- Egy vacsoráról volt szó, nem taperolásról. Bocsi. - kuncogott és elvette a kezét a combomról, visszalapogatta a ruhám szoknya részét
- Igen. - vettem még egy mély levegőt, aztán amikor kifújtam hátradőltem a kanapén és a fejem megtámasztottam a háttámlán. Jake is ugyanígy tett, egyikünk sem nézett rá a másikra, a plafont bámultuk mereven.
- Nem gondoltam, hogy ilyen hatással leszel rám.
- Én se. - húztam meg a vállam - Kicsit haragszom is magamra, mert úgy volt, hogy nem kedvellek és ehelyett most itt vagyok és már másodjára keveredek csókolózásba veled ezen a kanapén 12 órán belül.
- Hű, ez úgy hangzott, mint valami szitok. - fordította felém a fejét - Ennyire elfelejtettem hogy kell jól csókolózni?
- Ne csinálj ebből viccet, kérlek.
- De most pontosan mi zavar téged? - emelte fel a fejét - Az zavar, hogy az elmúlt években gyűlöltél valamiért, ami soha nem történt meg? Ezt a csontot hányszor fogjuk még lerágni, Olivia? És ezt most tényleg őszintén kérdezem, mert kezdem azt érezni, hogy ugyanott vagyunk, ahol 9 éve. Elvagyunk, telik az idő egész kellemesen, jól elszórakozgatsz, de már megint keresed a kibúvót az egész alól. De tudod mit? Inkább ne is válaszolj, mert már pont eléggé össze van törve a szívem, köszönöm. - egy határozott mozdulattal felállt és a kandallóhoz sétált. Felemeltem a fejem, hogy lássam mit csinál, éppen hatalmas fadarabokat dob a tűzre, aztán megfordult és leseperte a kezét
- Jake!
- Hagyjuk, Olivia. Tényleg. Kezet mosok és a vacsora tálalva lesz, oké?
- Jake! - ültem fel
- Mondom. Hagyjuk. - ingatta a fejét és elindult a földszinti mosdó irányába. Nem sokkal később visszajött, mire felálltam és szó nélkül követtem az ebédlőbe, ami itt egybe nyílik a konyhával. Ahogy beléptem az ajtón, teljesen elszégyelltem magam az előbbi jelenetért. Itt is hangulatvilágítás, gyönyörűen meg volt terítve az asztal, rózsaszirmokkal volt hintve, üvegvázákban a vízben díszítés és úszógyertyák, egy különálló porcelán vázában pedig egy hatalmas csokor virág. Nagyon készült erre az estére, soha életemben nem láttam még tőle ilyet.
- Jake, ez gyönyörű. - megfogtam a kezét
- Reméltem, hogy tetszeni fog. - elvette a kezét és az egyik székhez sétált, aztán kihúzta - Foglalj helyet.
- Köszönöm. - odasétáltam, leültem és segített betolni a székem, aztán besétált a konyhába. Nem nagyon figyeltem, hogy mit csinál, mert teljesen le voltam nyűgözve a dekorációval és a virággal, csak babráltam csendben a szalvétámmal. Nemsokkal később megjelent 2 tányérral a kezében, az egyiket letette elém, majd a másikkal a velem szemben lévő székhez sétált, letette az asztalra és leült.
- Jó étvágyat! - nézett rám
- Köszi. - mosolyogtam - Isteni az illata, ez micsoda?
- Burgundi marha és héjában főtt, sós burgonya. - vette fel a szalvétát és az ölébe terítette
- Burgundi marha? - húztam fel a szemöldököm - Az legalább 5 óra, mire elkészül.
- Igen. - mosolygott - Laza volt a rendelési idő.
- Oké. - kuncogtam, aztán én is a lábaimra terítettem a szalvétát
- Ó, a bor. - kapott a fejéhez
- Nem kell, majd a végén. Ebben gondolom már amúgy is van. - vágtam bele a húsdarabba
- Van.
- Ez mennyei. - nyeltem le a falatot - Tényleg te főzted?
- Én. -kapott be egy villa krumplit - Furcsa?
- 9 éve még egy rántotta is fejtörést okozott. - mosolyogtam
- Akkor ez ékes példája annak, hogy tényleg sokat változtam.
- Az biztos. Egyébként steakre számítottam.
- Miért?
- Mert az olyan cowboyos.
- De én nem vagyok cowboy. - mosolygott - Nekem lovaim vannak. Ha jól viselkedsz, akkor meg is nézheted őket.
- Ha jól viselkedek? - kaptam be egy krumplit
- Szigorúan csak akkor. A lovaim érzékeny állatok.
- Jaaaake. - grimaszoltam, mire felnevetett.
- Apropó! Desszert is lesz!
- Azt is te csinaltad?
- Még szép. - húzta ki magát büszkén
- Jöhetnek a randi kérdések? - kaptam be egy falat húst
- Persze, miért ne?
- Volt komoly kapcsolatod azóta, hogy utoljára találkoztunk?
- Reggel fél 10 óta? Lássuk csak. - úgy csinált, mintha gondolkodna - Nem. Határozottan nem volt. Hacsak Mrs. Prett annak nem számít a fülgyulladásos cicájával.
- Nem reggel óta. - nevettem el magam - Hanem a 9 év alatt.
- Jaaaa. - vett fel egy villa húst - Volt. De ez nem egy gyakori randi kérdés, csak hogy tudd.
- Ez sem egy tipikus első randi már, csak hogy tudd.
- Ez igaz.
- És miért lett vége?
- Mert már nem ugyanazt szerettük volna a kapcsolattól. - húzta meg a vállát
- Értem.
- Neked volt?
- Említésre méltó nem. Hosszabb kapcsolataim voltak, de egyiket se mondanám igazán komolynak. - kaptam be egy krumplit
- Miért?
- Nem volt klasszikus mérföldköve egyiknek sem. Nem volt olyan, hogy azt éreztem volna, hogy na, most költözzünk össze vagy milyen jó lenne, ha elvenne feleségül.
- Múlattad az időt? - nézett rám
- Azért attól komolyabbak voltak. - mosolyogtam, mire megcsörrent a telefonja
- Ne haragudj, ezt ki kellett volna kapcsolnom. - nyúlt a zsebébe
- Ugyan már, dehogy. Vedd fel nyugodtan. - mosolyogtam, mire a füléhez tette a telefont és pár másodperc alatt megváltozott az arckifejezése. Udvariasan válaszolgatott pár szavas mondatokkal.
- Rendben. Máris indulok, Brad. - kinyomta a telefont és rám nézett - Bekövetkezett, amitől a legjobban tartottam.
- Munka, igaz? - töröltem meg a szám
- Munka. - vágott fancsali arcot - Haza kell, hogy vigyelek. Brad Stanleynek úgy néz ki, hogy az egyik marhája lépfene kóros. Meg kell néznem.
- Semmi gond. Sokáig tart?
- Valószínűleg nem, de ezt előre nem tudom kiszámítani. - felállt, mire én is felálltam - Ne haragudj, kérlek.
- Nem történt semmi gond. - mosolyogtam
- Bepótolhatjuk máskor esetleg? - kivette a virágcsokrot a vázából
- Természetesen.
- Ez a tiéd. - nyújtotta felém mosolyogva - Nincs randi virág nélkül.
- Köszönöm. - vettem el és beleszagoltam
- Pár perc türelmet kérek még, mert át kell öltöznöm.
- Elpakolok addig.
- Neem! - kiáltott fel - Majd én elpakolok, ha hazaértem.
- Biztos?
- Holtbiztos.
- Hát jó. - indultam el a nappaliba, ő is jött
- Mindjárt jövök. - mosolygott és felsietett az emeletre. Én a nappaliban álldogálva vártam rá. Nem mondom, hogy csalódott vagyok, de azért a boldogság sem itt kezdődik. Számítanom kellett volna rá, hogy ez is benne van a pakliban. Egy pár perccel később megjelent Jake, már egy másik nadrág volt rajta egy sötétbarna pulcsival. Szó nélkül öltöztünk fel mindketten, aztán én beültem a Dodge-ba, ő még bement a rendelőbe a táskájáért, aztán elindultunk.
- Egyedül mész?
- Most igen, de már beszéltem Sammel, míg öltöztem, mert lehet hogy szükség lesz a mobil rendelőre is.
- Értem.
- Nagyon haragszol?
- Egyáltalan nem haragszom. - néztem rá mosolyogva
- Nem így terveztem. Nagyon nem.
- Tudom, még desszert is lett volna.
- Franc essen a munkába. - ingatta a fejét idegesen
- Nyugi. - tettem ösztönszerűen a kezem a combjára, mire összenéztünk egy másodpercre, elkaptam a kezem
- Hé, ez jó volt. - vigyorgott
- Te csak vezess óvatosan. - kuncogtam. A további utat csendben tettük meg a ranch kapujáig.
- Holnap majd kereslek. - nézett rám
- Én kereslek inkább. - néztem rá - Köszönöm a szép estét.
- Szebbet terveztem. - húzta el a száját és kinézett a szélvédőn
- Így is jó volt. Akkor holnap. -nyitottam ki a kocsiajtót, mire a combomra tette a kezét, visszafordultam
- Holnap. - mondta határozottan, aztán áthajolt és megcsókolt - Jó éjt.
- Neked is. - pislogtam és kiszálltam a kocsiból. Néztem ahogy visszatolat, megfordul és eltűnik a sötétben. Kicsit összeszedtem magam és a virágcsokrommal felbotorkáltam a házunkig.