Mielőtt boldogok lettünk

21. fejezet

Egyikünk sem szólt egy szót sem már vagy 20 perce, Jake próbál levegőt préselni a tüdejébe, én a plafont bámulom és próbálom magamban helyre tenni, hogy mi is történt köztünk az elmúlt 1,5 órában. Különböző képek villannak be, amik tudom, hogy még nagyon sokáig kísérteni fognak, mert ez eszméletlen jó volt. Nem ilyenre emlékeztem, de gyanítom, hogy azért mert mindketten kicsit tapasztaltabbak vagyunk már azóta. Mondjuk Jake már akkor is tapasztaltabb volt, mint én, mikor összejöttünk, mivel nekem ő volt az első férfi az életemben ezen a téren.
- Jól vagy? - törte meg a csendet Jake, odafordultam
- Jól. És te?
- Meg fogsz rajta lepődni, de nagyon jól érzem magam. - vigyorgott
- Nem lepődtem meg, mert tudom, hogy mit tudok.
- Nemcsak szép, de még öntelt is.
- Naná. - nevettem el magam, mire ő is nevetni kezdett, aztán fájdalmas arcot vágott -Minden oké?
- Szerintem túlterheltem magam, de minden perc megérte. - nézett rám, aztán csak bámultunk egymásra - Mi az?
- Szeretlek. - nyögtem ki hirtelen és én magam is meglepődtem rajta
- Hogy... tessék? - kerekedett el a szeme
- Magam előtt is tagadtam eddig, de kár volt. Minél jobban utáltalak, annál jobban szerelmes lettem beléd.
- Most szívatsz?
- Nem. - bámultam újra a plafont
- Liv, ha most
- Nem. Nincs ha. Ezt már régen el kellett volna mondanom, már akkor amikor te bevallottad, mert én is ugyanazt éreztem, de könnyebb volt tagadni vagy belemagyarázni valami teljesen mást.
- És akkor most mi lesz?
- Gondolom nem megyek vissza Miamiba. - húztam meg a vállam
- Ne érts félre, nekem eddig is ez volt minden vágyam, de ott kialakítottál magadnak egy életet, nyílván vannak barátaid, velük mi lesz?
- Nem tudom, de számít ez most? - néztem rá
- Biztos, hogy ezt akarod?
- Biztos.
- Gyere hozzám.
- Várj... micsoda? - ültem fel hirtelen
- Ugyan már, 9 éve házasoknak kellene lennünk.
- Szóval csak ezért?
- Olivia! - nézett rám bosszúsan
- Komolyan mondod?
- A lehető legkomolyabban. Persze, ha te nem szeretnél, azt is megértem.
- Szeretném, de még nem most. - mosolyogtam, mire összeszűkült a szeme - Engedd, hogy megmagyarázzam.
- Oké. - bólintott
- Nagyon szeretnék egyszer majd a feleséged lenni, de még nem most. Nem ilyen hirtelen. Azt se tudom mi történik velem vagy velünk, 2 órája még vissza akartam menni végleg Miamiba. Inkább azt szeretném, hogy randizzunk, nagyon sokat, aztán próbáljuk meg a közös életet és ha még összeköltözés után is úgy gondolod, hogy szeretnéd megkérni a kezem, akkor oké, rendben.
- Ez logikus. - vigyorgott
- Persze, hogy az. De vissza kell mennem Miamiba így is-úgy is pár napon belül, azt ugye tudod?
- Tudom. Nyílván el kell rendezned a dolgokat.
- Igen. - bólintottam
- Szeretlek.
- Én is szeretlek! - mosolyogtam
- Kedvem lenne újrakezdeni az előbbit, de azt érzem, hogy hulla vagyok.
- Úgy is nézel ki.
- Ez nem volt szép.
- De igaz. - nevettem, mire ő is elnevette magát. - Éhes vagyok, hozok valami kaját.
- Oké, de ne maradj sokáig, terveim vannak.
- Újraélesztést nem vállalok. - bújtam bele a pólójába
- Majd észben tartom.
- Ajánlom is! - húztam fel a bugyim és elindultam a földszintre