Art is different [☆ʰʸᵘⁿʲⁱⁿ☆]

♫ 5. ♪

- El tudjátok hinni, hogy alig 2 hónap és jön a téli bál? - Izzította a hangulatot Jay, csak a Hangeul napra dekoráltunk.

- Hol van az még? - Nevettem fel.

- Várjatok! - Hyunjin lerakta az ollót, amivel eddig a dekoráció egyik részét vágta ki, majd folytatta. - Itt van téli bál? - Töprengett.

- Naná! Miért, nálatok nem volt? - Érdeklődött az egyik társunk kreatív órán.

- Hm, hát nem igazán. Nálunk nem volt ennyire figyelembe véve a diákok igényei. - Nevetett zavarában Hyunjin majd tarkóját vakarta.

- Valójában semmi extra tudás nem kell hozzá. Csak hozd magadat egy kicsit kiöltözöttebb verziójában és plusz pont, ha tudsz táncolni. - Hyunjin ekkor talán még idegesebbé vált. Talán nem tud táncolni? Nagyon zavarba jött az elhangzottaktól.

- Tényleg Hyunjin, te tudsz táncolni? - Kérdezősködtek a többiek. Habár ezt én sem tudom, vajon tud?

- Én? - Maga elé tette két kezét majd nemlegesen ráza fejét. - Ugyan, dehogy. Mármint két bal lábas vagyok. - Egy kicsit mintha dadogott volna. Ennyire szégyelli, hogy nem tud táncolni? Hisz ez semmiség.

- Majd Borak biztos segít! Ő nagyon jól teljesített, amikor volt tánc óránk. - Lelkesített mindannyiunkat Jay.

1999. október 20.

A hetek és a napok, órák, percek, másodpercek úgy teltek, mintha nem lenne holnap, de véges volt. Repült az idő, mi pedig egyre jobban kezdtük tényleg megismerni egymást újra.

Vagyis azt hittem olyan szép lesz, ahogy haladtunk egyre előrébb. Régebben volt egy gondolatom, hogy mi van, ha ő el akar tőlem távolodni. Elvetettem, mivel utána nem volt rá egy jel sem, ami bebizonyítaná az igazam. Majd egy pár nappal ezelőtt valamit motyogott a téli bálról, de egyedül hagyott a sötétben. Szokásos utunkon voltunk, mikor ő furcsán kezdett el viselkedni. Csak a hétköznapi dolgokról beszélünk és a jövőbeli terveinkről. Otthagyott egyes egyedül. Azóta nem beszéltem vele. Minden annyira gyorsan történt. Az, hogy újra találkoztunk és az, hogy el is távolodtunk.

Túl sebezhetővé váltam előtte, mikor egyre mélyebbre mentünk. Bíztam benne, de hiába, neki ez nem volt elég.

- Hé! - Dobott hozzám egy szelet narancsot Jay.

- Mi a fene? - Pillantásomat felé kaptam dühömben, de ahogy néztem nem én voltam az egyetlen feldúlt személy a láthatáron.

- Ezt akarod csinálni végig? - Szegezett felém egy újabb gerezd narancsot.

- Mégis mit? - Szabadkozva magam elé raktam kezeim, mint aki ártatlannak vallja magát.

- Ezt... ezt az izét. Hát, hogy nézel ki? Tiszta depis vagy! - Felém tartotta még mindig a gyümölcsét és továbbra is folytatta mondandóját. - Ha folytatod olyan leszel, mint ez!

- Mint mi? - Nem értettem a célzást, de métget vettem volna, hogy kettőnk közül ő a kattant és nem én.

- Ilyen! - Továbbá csak lóbálta azt a gerezdet. - Mint ez a fonnyadt narancs. És tudod mit csinálnak az emberek a naranccsal? - Ráztam erre nemlegesen fejemet. - Hát megeszik! De előtte megisszák a levét. - Mesélte nagy beleéléssel

- Szerintem meg csak túl sok fantasy könyvet olvastál. - Forgattam rá szemeim. - Mégis mi hasonló van köztem és az a narancs közt? - Tettem keresztbe karjaim várva a választ.

- Hát az, hogy mindig túlagyalsz mindent, akkor ugyan így fogod végezni! - A végére szinte már zihált. Elmondta mind ezt egy levegő vétellel. Ez egy őrült! - A narancsot megeszik, majd megemésztik és elbomlik a testben. Egy különbség lesz köztetek. Hogy a te történeted testen kívüli lesz.

Én csak pislogtam és ültem egyhelyben, mozdulni sem tudtam. Lefárasztotta az agyamat. Azonban, hogy mi lesz testen kívüli élmény és mi nem, arról én nem beszélnék, mert ha még egyszer így érvel bármi mellett, akkor hezitálás nélkül húzok be neki egyet és fordítok hátat neki, majd otthagyom. Igen, szóval ezek az érzések kavarogtak bennem.

- Nem mondhatod, hogy nincs benne igazság. - Tette keresztbe karjait magabiztosan.

- Nem mondhatom, mivel nem értettem belőle egy morzsányit sem. - Jay megforgatta szemeit, majd elindult az órájára.

Ugyan úgy tettem, ahogy ő. Igaz, nem egy helyre vezetett az utunk, de mentem, nehogy elkéssek. Közben nem tudtam megfogadni Jay furcsa tanácsát a túlgondolással kapcsolatban. Nem tudom leállítani az elmémet. Ha egyszer valamibe belekezdek, nem áll le. Addig próbálok magyarázatot találni bármire, ameddig meg nem kapom a legészszerűbb megoldást. Éjjel- nappal kattog az agyam, nincs megállás.

Jay-el utána csak ebédszünetben találkoztam, akivel ismét belebonyolodtunk egy témába, amiben természetesen nem értettünk egyet. Ha nem értünk egyet valamiben, nem vitatkozunk. Elmondjuk az érveinket, szeretem, ha mindkettőnknek van saját gondolata, saját érzelem vagy eszen alapuló meglátása. Habár sokszor Jay van kikiáltva győztesnek. Tartom magam az érveimhez, nem tud meggyőzni. De olyan aranyosan, olyan nagy elánnal, beleéléssel mondja és mondja a saját mondandóját, hogy nincs szívem ellentmondani. Ezúttal azon vélekedtünk, hogy vajon mint érezhet Hyunjin.

- Szerintem kedvel téged. Mármint, egyfolytában együtt vagytok. - Magyarázta Jay ismét csőlátással.

- Az nem jelent semmit. Jóban vagyunk, kedvelhet. De az nem jelenti azt, hogy úgy kedvel.

Jaynek már elmondtam, hogy nem nézek úgy Hyunjinra, ahogy ő gondolja. Jay mindent túl kombinál, ebből adódott, hogy megint azt próbálja belém táplálni, hogy kedvel engem. Barátok vagyunk, csak egy hónapja találkoztunk újra. Belegondoltam, de így is arra jutottam, hogy nem váltott ki Hyunjin belőlem semmi olyan érzést, amit Jay várhat.

- Jó, de akkor sem zárja ki azt, hogy kedvelhet... úgy. - Jay kiemelte az "úgy" szót, ismét szemöldökét húzkodta.

Már szememet forgatva legyintettem, tudatván vele, hogy feladtam. Fárasztó egy ilyen "vita" vele, olyan érzések keletkeznek a gyomromban, ami miatt legszívesebben menten levetném magam egy emeletes ház tetejéről. Vagy, hogy csak a hányingert érzem a legutóbbi romlott szója tej miatt.

Egy jó tanács; minden esetben nézd meg, hogy mikor jár le a szója tej szavatossága, amit szándékozol meginni. Ha már túl késő, hidd el, nem várnak rád jó napok.