Art is different [☆ʰʸᵘⁿʲⁱⁿ☆]

♫ 12. ♪

Idén többé nem kell bemennem az iskolába, tudván, hogy hivatalosan is kitört a téliszünet. Megkönnyebbültem és kicsit összpontosíthattam magamra, valamint a családomra. Annyi minden kavarog a fejembe, de ami azt a sok kérdést felülmúlja, az HyunJin. Mármint amióta magunk mögött tudhatjuk a karácsonyi előadáson történteket, a szívem hevesebben ver, valahányszor rá és az incidensre gondolok. A hasam görcsbe rándul és nem tudom kiverni a fejemből azt a momentumot.

A fellegekben éreztem magam, olyan volt mintha repültem volna, mikor tartott. Aztán Felix is megjelent. Eleinte, mikor HyunJin meglepődve kimondta a nevét, el sem hittem. Jay-nek is leesett az álla, azonban nem volt túl sok gondolkodási időnk. Felix befejezte az előadást, így nem fuccsolt minden kudarcba. A tanárok gratuláltak neki, majd lerohantuk. Mint kiderült, Felix és HyunJin együtt kezdték a gimit. Bár amióta HyunJin itt van, nem beszéltek.

Felix elmesélte, hogy miért követte egykori legjobb barátját ide, Szöulba. Híres idol szeretne lenni, azt mondta nem hagyhatja, hogy Hyun lekörözze. Nem teljesen értettük a célzást, de el is engedtük a fülünk mellett.

Gyakorlatilag egymásra talált a 90-es táborozók töredéke. Ilyenkor fogalmazódik meg az emberben, hogy miért mondják gyakran, hogy kicsi a világ. Nem túl sok esélyt láttam rá 9 évesen, hogy egy nap újra láthatom az akkor szerzett legjobb barátaimat. Mégis a pöttöm Borak nagyon boldog lenne, ha elújságolnám neki, hogy ne aggódjon emiatt.

Az utak gyakorlatilag járhatatlanná váltak. Mindent hó borított és az se lepne meg, ha idén is fehér karácsonnyal ünnepelhetnénk ezt a remek alkalmat. Yerin tűkön ülve várta, hogy idén is lenyűgözzön minket a mindig tökéletes főztjeivel. Habár nehéz nekem és Han-nak a karácsony. A nagyszüleinkkel szoktunk ünnepelni, de amióta Yerin is jelen van az életünkbe, azóta csak 25.-én megyünk hozzájuk.

Han és Yerin éppen bevásárolnak, hogy az ünnepekkor minden a lehető legjobban mehessen. Addig én feldíszítettem a házat annyira amennyire egyedül tudtam. Mire végeztem addigra éppen eléggé fáradtam el ahhoz, hogy ledőlhessek egy kicsit. Ekkor a csipogóm felé nyúltam, amin láttam egy számot. Elővettem a kis jegyzettömbömet, ahová azokat a telefonszámokat írom, akiket ismerek. Kikerestem és sikeresen meg is találtam a hozzá csatolható nevet. Ni-Ki volt az. Kiszaladtam a téren lévő fülkéhez, majd tárcsáztam is.

- Ni-Ki? Song Borak vagyok! – Mutatkoztam be, ahogy kell.

- Á, Borak! Kerestelek, mert arra gondoltunk, most, hogy itt van Felix is, elmehetnénk megint a Peer Coffee-ba. – Magyarázta Ni-Ki.

- Hm, benne vagyok. Kik jönnének? – Tettem fel a legelső kérdést, ami csak eszembe jutott.

- Hát így akkor te, Jay, Felix, HyunJin és jómagam. – Sorolta fel a neveket.

- Hányra beszéltétek meg? – Tanakodtam tovább. nem mondom, hogy HyunJin neve hallatán nem dobbant egy nagyot a szívem, de túl fogom élni.

- 4-re. Neked jó? – Egyezkedtünk tovább.

- Persze, akkor ott találkozunk, de most leteszem, mert...

- Mert el fog fogyni az apród. Tudom! – Nevetett a vonal túlsó oldalán Ni-Ki. Jobban nem is ismerhetne.

Elköszöntünk egymástól, ám előtte fixáltuk az időpontot. Ni-Ki is régóta barátom, habár csak mostanában lettünk igazán jóba. Eddig egyszer kétszer váltottunk pár szót, de Jay-nek hála, mi is sokkal többet lógunk együtt. De nem tudom elengedni a fülem mellett azt a tényt, hogy HyunJin is jönni fog. Ott lesz, azok után, ahogy néztünk egymásra. Ahh, ki kell vernem a fejemből, bele fogok ebbe őrülni. Egyszerűen nem tudom, hogy mire gondolhatott közben. Esetleg; „Nahát, vajon beütötte magát?" vagy talán; „Ebből a szögből nem valami előnyös!" és mi van, ha; Még a lábán sem bír megállni stabilan. Idegesítő!"

Nem, nem nem! Biztos, hogy nem! Borak, felejtsd el! Várjunk csak... Istenem! Mi van, ha elpirultam? Mi van, ha észrevette, hogy elpirultam? hiszen zavarban voltam, ez egy természetes dolog! Igen, ilyen mindenkivel előfordul. Uhhm vagy mégsem?

Mire kettőt pislantottam az óra 15:12-őt mutatott, ami azt jelentette, hogy sehol sem vagyok. El kéne készülnöm és még oda is kéne érnem. Ez szinte lehetetlenség, főleg, ha rólam van szó.

Azonnal kapkodni kezdtem. Gyorsan az otthoni melegítőmet átvettem egy annál felvállalhatóbb ruhára, majd minden fontos iratomat és dolgaimat besöpörtem egy táskába, amit magamra kapva vonszoltam. Elindultam hát utamra, és nem kevesebb mint 23 perc alatt nagyjából, de ott voltam. A többiek már mind ott ültek, majd mikor megérkeztem mindenki egy öleléssel fogadott. Előtte levettem a kabátomat, hogy ne melegedjen rám, majd a legnagyobb örömmel viszonoztam azokat. Egyesével mindenki magához szorított pár másodperc erejéig, majd oda értünk, hogy HyunJin-on volt a sor. Közelebb léptem hozzá és csak éppen, hogy de átkaroltam. Kicsit kínosra sikeredett, de hamar túllendültünk ezen is.

Egész délután bent ültünk és ittuk az italainkat. Szokáshoz híven, én teáztam, a többiek pedig vagy forrócsokit ittak vagy kávét. Póbáltam odafigyelni az éppen zajló témára, de képtelen voltam. Az én agyam még mindig HyunJin-ra van programozva és minden mozdulatát úgy követtem a szememmel, mint valami radar. Csak néztem, addig a pontig míg a tekintetünk nem találkozott. Sokszor eljátszottam már, hogy figyeltem, majd mikor összenéztünk, elkaptam tekintetem, mintha mi sem történt volna. Zavarban voltam előtte. Mindig mikor eszembe jut az a jelenet az előadás estéjéről, a szívem gyorsabb ritmust vesz fel. Szinte hallottam, ahogyan az ő szíve is dobogott, olyan közel tartott magához. De nem kéne ennyire felnagyítanom, nem? Hiszen csak megmentett. Egy baráti gesztus, ha segítünk a másikon.

- Hé, minden rendben? Borak? – Jay hangja szakított meg a túlgondolásba, ami végtére is jóljött. Kizökkentem és pont ez volt a lényeg. Viszont fogalmam sincs miről volt szó, így kicsit kínos lehet. Nem beszélve arról, hogy jelenleg mindenki engem néz.

- Hm? – Kaptam tekintetem gyorsan Jay felé, aki megismételte kérdését. – Ja, persze. Igen! Minden rendben. – Magyarázkodtam. Mind eközben zavartan megvakartam a tarkómat, majd vettem egy mély levegőt.

Tudtam mit kell tennem. Ki kellett mennem egy kicsit a hideg ám mégis friss levegőre. Nem bírtam tovább. Ki kellett szellőztetnem a fejemet, mielőtt tényleg végleg megbolondulok. Így hát a fiúkra néztem, majd felálltam.

- Kimegyek kicsit levegőzni. – Erőltettem magamra egy mosolyt, majd amint nem láttak lefagyott rólam. Nem volt őszinte, de nem akartam, hogy aggódjanak.

Leakasztottam a fogasról a kabátomat, majd azt magamra húzva indultam meg ki. Mikor kiléptem az ajtón, már a küszöbön megcsapott az a friss kinti illat. A dermesztően hideg szellő csiklandozta az orromat, valamint a leheletem is látszott. Mélyeket szippantottam a kinti oxigénből, amik bejárták az egész testemet. Kezdett kiürülni az agyam. Minden lelassult körülöttem, én pedig csak vártam. Vártam, hogy végre úgy mehessek vissza, hogy nem olyanok körül forog a gondolatom, amik teljesen megzavarják a viselkedésemet és az érzéseimet. Azonban nem sokkal később ajtó kattanásra lettem figyelmes. Kíváncsi voltam a hang forrására ezért hát megfordultam.

„Remek!" ez volt az első gondolatom, amint megpillantottam az eddigi problémáim forrását. Mellém lépett és ő is rátámaszkodott a korlátnak. Felém fordította fejét, majd lehunyta szemeit.

- Kiüríted a fejed? – Kérdezte. Hátra döntötte fejét, keresve a békét és a nyugalmat.

- Aha – Bólogattam hevesen.

Több percen keresztül némán álltunk egymás mellett. A feszültség szinte tapintható volt. Rendesen kényelmetlenül éreztem magam a csend miatt, ami kialakult. De nem tudtam mit kezdeni, hiszen fogalmam sem volt, mit is mondhatnék. Egy ponton azon is elgondolkodtam, hogy menjek-e be, ám a kíváncsiságom mégis legyőzött. Mérhetetlenül kíváncsi voltam arra, hogy mi lesz ebből. Egyszer csak meg kell egyikünknek szólalnia. Vagy ez egy csend király a tudtom nélkül? Hát én nem veszítem el, az biztos!

- Tudod... - Tartott egy kis hatásszünetet, míg vett újból egy mély levegőt. Habár nem mondom, hogy nem az volt az első gondolatom, hogy; Megnyertem a csendkirályt! – azt hiszem beszélnünk kell.

A szemeim kikerekedtek és ebben a helyzetben csak annyit tudtam tenni, hogy nyeltem egy nagyot.