Art is different [☆ʰʸᵘⁿʲⁱⁿ☆]

♫ 22. ♪

Azt már bátran kijelenthetem magamban, hogy számomra HyunJin nem semleges. Pont ezért bánt, hogy valaki mást hívott el. Vajon igent mondott neki az a lány? Ha igen az biztos, hogy én nem velük leszek. Akarja a fene nézni, hogy HyunJin magába bolondít valaki mást.

- Sziasztok! – Köszönt ránk egy aranyos mosoly kíséretével az emlegetett szamár. Miért kell neki ilyen helyesnek lennie? Le sem tudom venni róla a szemem, akkor így, hogy haragudjak rá?

- Á, HyunJin! – Ment oda hozzá Jay és karolta át. – Sikerült elhívni tegnap azt a lányt a bálba? – Erre a válaszra én is kíváncsi voltam, úgyhogy véletlenül egy hang azt súgta; mondd ki!

- Igen HyunJin, sikerült elhívnod azt a lányt? – Nem bírtam megállni. Kényszerített erre a hangszálam. Habár elég gúnyosan sikerült artikulálnom.

- Te erről honnan tudsz? – Szegezte felém mutató ujját. Mi van, csak nem érdekli mit gondolok?

- Nem is tudom... - Néztem szemeimmel oldalra.

- Na, szóval? – Szólt közbe Jay. Igazán elmondhatná. Miért kerülgeti a forró kását? Egyszer úgyis megtudjuk. Előtte azonban lehet megbolondulok a kíváncsiságtól!

- Nem sikerült... - Nézett le bánatosan. Akaratom nélkül kiszaladt egy kisebb nevetést, ami miatt rám kapta tekintetét. Megnyugodott a lelkem.

- V-várj! – Emelte fel két kezét Ni-ki. - Nem sikerült megkérdezned, vagy... megkérdezted, de nemet mondott? – Mind a négyen feszülten meredtünk barátunkra, aki hatásszünettel húzta az agyunkat. Mintha ezen annyit kéne gondolkodni, úgy tett.

- Fel se tettem a kérdést. – Fáradtan nézett ránk, mi viszont a könnyünkkel küszködtünk a nevetés okozta jókedv miatt. – Te-te ne nevess! – Mutatott ismét rám.

- Én? Miért ne nevetnék. Meg se mersz kérdezni egy lányt! – Törtem ki újból röhögésbe.

- Mivel az a lány csak úgy otthagyott. – Nézett ingerülten rám továbbra is. 

Felix, Ni-Ki és Jay még mindig nevettek én pedig, ha rájuk néztem már akkor eszembe jut az az arc, amikor kijelentette azt, amit. És az a hanglejtés, egyszerűen képtelenek vagyunk abbahagyni.

- Haha, nagyon vicces! – Gúnyolódott rajtunk HyunJin. – Amúgy ne zavarjon, hogy díszíteni kéne. – Úgy csinál, mintha eddig segített volna bármiben is.

- Tényleg, már csak egy utolsó kérdés. – Emelkedett fel Felix a magzatpózból, amit a röhögőgörcs váltott ki belőle. – Ki az a titokzatos lány? – Húzogatta szemöldökét.

- „Titokzatos" – Ismételte meg Felix-et.

A többiek újból nevetni kezdtek, ám én nem értettem. Mi olyan vicces ebbe? Az én hasamba ezúttal nem a nevetés okozott görcsöt. Zavart, hogy nem tudom ki az. Biztos nagyon szép lehet, ha HyunJin ennyire bánkódik miatta. Szerencsés lány.

- Hé, Hé, Hé! Irány díszíteni! – Szólt ránk Min tanárúr.

Nem mertünk ellenkezni, így hát adtunk a szavára. Mindenki szorgosan dolgozott egy részen, mikor HyunJin mellém került. Egy ideig némán csináltuk külön-külön, majd felém nyújtotta a megfelelő időben a celluxot.

- Köszönöm! – Vettem el tőle. Ő rám mosolygott, majd szóra nyitotta száját;

- Már tegnap beszélni szerettem volna, de nem igen volt lehetőségem rá. – Kezdett bele mondandójába.

- Oh, igen! Yerin helyett nekem kellett figyelnem a levesre. Sajnálom, hogy olyan gyorsan felszívódtam. – HyunJin egy pillanatra lehunyta szemeit és vett egy mély levegőt. Fáradtnak tűnt.

- Tehát, csak kérdezni szerettem volna valami-

- Ja, és ne vedd komolyan azt, amit Yerin mondott! Nem úgy értette azt, hogy „mondhatni a gyerekem". Csak hülyéskedett. – Próbáltam megmagyarázni neki a dolgokat, amibe annyira belefeledtem, hogy közbevágtam a szavába. Szinte meg se vártam, hogy végig mondjam, de megragadta mind két kezével a vállamat.

- Borak! – Megvárta mire végre valahára befogom a számat, majd csak az után folytatta. Egyenesen a szemeimbe nézett, ami megbénított. – Eljönnél velem a bálba? – Nyelt egy nagyot.

Hogy én? Tessék? Jelenleg fel sem fogom mit kérdezett. Ki tudnék ugorni a bőrömből, annyira izgatott vagyok. Habár, álljunk csak meg egy pillanatra! Uram isten, miért csak most esik le? HyunJin tegnap engem kísért haza. É-és Yerin! Yerin miatt kellett besietnem, hát ezért nem tudta megkérdezni. Micsoda megkönnyebbülés. Ugyanakkor csalódás, hogy ennyire vak vagyok. Mielőtt túlságosan rápörögnék, válaszolok az imént feltett kérdésre.

- Persze! – Amint kimondtam HyunJin kifújt egy jó adag levegőt az izgalom okozta felgyülemlés végett. Olyan volt akár csak az az este. Egymást bámultuk mosolyogva, míg meg nem zavartak.

- Na végre! – Férkőzött közénk Ni-Ki. – Azt hittem egy örökké valóság lesz, mire te elhívod – Mutatott HyunJin-re. – és mire te rájössz, hogy te vagy az, akiről végig szó volt. – Mutatott ezúttal rám.

- T-ti mind tudtátok? – Akadt meg egyszer a hangom meglepettségemben.

- Egészen máig bizonytalanok voltunk, de nem volt nehéz kitalálni. – Tehát tényleg csak én nem tudtam. Na szép, mondhatom.

- Aishh! Azt se tudom én kit hívjak el. – Vakarta fejét Felix.

- Felix, mondd csak; eljössz velem a bálba? – Tette fel a nagy kérdést neki Jay. Igyekezett komoly lenni és meghajolt előtte, míg Felix így reagált:

- Ohh el sem hiszem! – Kapta kezét szájához lányos zavarában. – Igen! – Megfogták egymás kezét és Jay már emelte volna egy puszira, de a felénél elnevette magát, ahogy mindenki más.

- Ni-Ki! Te kivel mész? – Mindannyiunk figyelme rá irányult. Ni-Ki kicsit mintha ideges lenne, de végül csak kinyögte.

- Csak egy lánnyal az évfolyamból, zene szakos, úgyhogy nem hiszem, hogy ismeritek. – Próbálta terelni a témát, de mindannyiunkat meglepett azzal, hogy elhívott valakit.

Otthon bevetettem magamat az ágyba és már csak akkor mikor lehunytam a szememet más sem járt az eszem, csak a mai nap történései. Én tényleg Hwang Hyunjin-nel fogok egy bálba elmenni? Ez csak egy álom lehet.

Minden esetre ma mosollyal az arcomon merültem álomba.