Art is different [☆ʰʸᵘⁿʲⁱⁿ☆]

♫ 14. ♪

Hivatalosan is kijelenthetjük, hogy mostantól 2000-et írunk. Hatalmas tűzijátékokat engedtek az égbe, mi pedig csak tátott szájjal bámultuk azt. Közösen bontottunk egy gyerekpezsgőt, ha már Jay tegnap nem tudott igazi alkoholosat szerezni. De nem is bántuk, egyszerűen gyönyörű volt a látvány, és a tudat, hogy ezt az örömöt a barátainkkal oszthatjuk meg. Igaz az én tekintetem néha-néha elkalandozott és időzött egy kicsit HyunJin-en, de remélem nem csináltam túl feltűnően.

Azonban az újév is úgy elrepült, minthogyha egy csettintés lett volna az egész. Hamar azon kaptuk magunkat, hogy ismét az iskolában ülünk és csak tanulunk. Gyakorlatilag heteken keresztül a vizsgáinkra tudtunk csak koncentrálni, hiszen a félév lezárása előtt mindig megdobálnak minket egy halom számonkéréssel.

Mondhatni antiszociális lettem ebben a pár hétben. Nem igazán tudtam senkivel sem beszélni. Rohannom kellett óráról órára és a suliból is csak későn tudtam hazamenni. A projektemet nem fejeztem be ezért több időt és energiát kellett belefektetnem, mint ahogyan én azt hittem. Ha nem csináltam volna meg, csakhogy nem megbukok. Úgyhogy amellett döntöttem, hogy zombi módba kapcsolva dolgozni fogok étnapalá, hogy legalább fel tudjak mutatni valamit.

Volt, hogy kerestem HyunJin-t a rajzteremben, amikor éppen volt két szabad percem, de egyszer sem találtam. Megkérdeztem a többieket, de jó, hogy nem néztek hülyének, hogy én állandóan ott keresem. Jay-t néha elcsíptem a folyosón pár szóra, de látszólag mindketten siettünk, így hát vele sem tudtam igazán beszélni. Mindenki magára koncentrált egy darabig, csakhogy ez teljesen elszigetelt mindenkit mindenkitől.

A világunk nem egymásból áll. De hiányoztak a beszélgetések, a hülyéskedések és az, hogy éppen milyen őrültséget csináljunk a hétvégén. Ehelyett mindenki otthon tanult. De nem számít. Lassan már tavasz van és jön a jó idő, szóval gyakorlatilag itt lesz a legtökéletesebb alkalom, hogy visszataláljunk egymáshoz.

Igaz, nem mondanék újat, ha azt állítanám, mind közül talán HyunJin hiányzik a legjobban. Az, hogy mikor a közelemben van teljesen meghülyül a szívem, hogy én is furán viselkedek és hogy állandóan zavarban vagyok az nem baráti viszonyra utal. De ugyanakkor emiatt nem szeretném őt elveszíteni. Ha megtudja, hogy lehet megkedveltem tökre más értelembe, mint ahogyan ő azt gondolja, akkor majd távolság tartóbb lenne. Jobbnak látom egyelőre nem elmondani neki. Igaz a hallgatásom sem megoldás. Előbb vagy utóbb kénytelen leszek arra folyamodni, hogy elmondjam neki, de amíg még nem muszáj, addig szerintem felesleges lenne.

Felix-el és Ni-Ki-vel telefonáltam ez idő alatt párszor. Segítettünk egymásnak a vizsgákban, javarészt ők egymásnak, mert gyakorlatilag ugyan azon a szakon vannak. Együtt próbáltak táncra, valamint az én véleményemet kérték ki, hogy milyen a projektre elkészített daluk szövege.

Éppen most van a hosszú szünet, így ezt arra fordítom, hogy elmenjek venni magamnak az automatából innivalót. Szomjazom a narancslére, ezért hajlandó vagyok elmenni a tánctermek előtti folyosóra, hogy szerezzek egyet. Ni-Ki megkért, hogy hozzak neki is egyet, ezért duplán várhattam, mire kitekeredik abból az automatából mind a két ital. E közben meghallottam egy egészen jól csengő dallamot. Kíváncsi lettem a hang forrására, ezért a szememmel próbáltam követni a termeket. Nem messze tőlem és az automatától volt egy terem, ahová a kis homályos ablakon keresztül beláttam, ami a zárt ajtón helyezkedett el. Láttam egy alakot, aki minden bizonnyal táncolt a zenére. Talán túlságosan is magába szippantott a ritmusa. Egyszer csak az ajtó nyílni kezdett és kilépett onnan Felix. Mondott valamit a táncoló diáknak, aki még bent maradt, majd kiment.

Próbáltam belesni az éppen pár másodpercre kinyíló ajtó túloldalához. Majdnem megvolt. Csak egy centi... csak még egy centit! Az ajtót Felix majdnem becsapta, mikor észrevett engem. Meg is ijedtem egy pillanatra, így hát kizökkentett.

- Borak! Mit keresel te itt? - Kerekedtek ki Felix szemei. Nagyon ideges lett és hadarni kezdett. Próbált nem feltűnően zavartnak lenni, de a hülye is észrevenné, hogy valami itt nem stimmel.

- Csak vettem narancslevet. - Mutattam a kezemben lévő innivalókra. Mire ő csak idétlenül nevetni kezdett.

- Uhm, de van egy automata a földszinten. Ezért megmásztad a suli felét? Őrültség. - Hadarta el ezt is, miközben próbálta értetlenül rázni a fejét.

- Nem igazán szeretek ilyenkor oda menni. Túl sokan vannak a büfé miatt. - Mondtam el neki az indokomat.

- K-király! Oh, jut eszembe! Nincs kedved sétálni egyet? - Fogott meg a tarkómnál és kezdett el terelni a másik irányba. Még visszapillantottam az ajtóra, ami nyílni is kezdett ám Felix megint közbe avatkozott. - Áh, mit nézel? Kancsal leszel.

- Azt a bandzsításnál mondják. - Mire Felix egy „oh"-t ejtett el.

Tovább terelt egészen vissza Ni-Ki-hez. Oda adtam neki a narancslevét aztán pedig immár hárman beszélgettünk. Megkérdeztem Felix-et, hogy HyunJin-nek milyen órája volt most, mire azt felelte dadogva, hogy rajz, úgyhogy ne várjuk, mert nagyon elfoglalt. Azt is említette, hogy egy nagyobb portrén dolgozik még ebben a pillanatban is. Nincs egy szabad perce sem.

Ekkor jött a folyosón szembe velünk fáradtan HyunJin egy palack vízzel a kezében.

- Egy szót sem értek. - Adtam be a derekam. Teljesen másról beszélt Felix.

- Dettó! - Csatlakozott mellém Ni-Ki.

- Mit nem értetek? - Ült le mellénk a lépcsőre HyunJin.

Pontosan onnan jött, ahonnan a tánctermek vannak. Őszintén? Csak az épület jobb oldalán lévő folyosóról lehet megközelíteni a rajztermeket. Így gyakorlatilag esélye sem volt arra, hogy átmenjen.

- Te miért a tánctermek felől jössz? - Tette fel a kérdést Ni-Ki.

- Ja, az? - HyunJin idegesen hátra nézett, majd vetett egy pillantást Felix-re. - Csak vízért mentem. - Lengette a kezében lévő palackot.

- És ahhoz minek mentél el a suli másik felébe? - Szóltam közbe ezúttal én.

- Szimplán túl sok az ember a lentinél. - Húzta fel a vállát.

Sok minden kérdéses, de meg tudom érteni. Ugyan ez a kifogásom mégis szintén kételkedtem. Egyszerűen csak minden pont összejött. Ahogyan Felix mondta, hogy nincs egy szabad perce sem, hogy abban a pillanatban is tanult nekem túl szürreálisnak látszódott, hogy egyszer csak mellettünk termett.

Minden esetre ezek után nagyobb gondunk is akadt. Léptek zajára lettünk figyelmesek. Oda kaptuk tekintetünket és csak annyit realizáltam, hogy pár felsőbb éves ének-tánc szakos elénk lépett. Gyakorlatilag számonkérték, hogy miért van a folyosólyukon egy szobrász. A felvetés jogos lehetett volna, csakugyan itt volt HyunJin is. Róla egy szót sem szóltak, így belegondolva mivel új, azt sem tudják milyen szakon van. Jobbnak láttam nem bemártani.

- Srácok, minden rendben! Csak odébb megyek és le van tudva. - Mondtam Felix-nek és Ni-Ki-nek akik kiálltak mellettem.

Úgy tettek, mint akik nem hallanának. Ugyan úgy veszekedtek megállás nélkül, míg a vége az nem lett, hogy egy kisebb verekedésbe torkollott az egész. Próbáltam leállítani őket, de lehet nem kellett volna. Kicsit mentem közelebb az éppen egymást lökdöső fiúkhoz, de máris valaki megütött. Ahogyan az egyik fiú lendítette hátra a kezét a csapáshoz, a könyökével orron ütött.

Szóval elestem. Nem tudtam felkelni, csak az orrom fájdalmát éreztem. Nem akartam kinyitni a szemem, nem akartam hallani mit mondanak a többiek. Valószínűleg az orrom vére is eleredhetett, hiszen ahogyan fogtam a kezemhez elég sok lötty került.

Egyedül HyunJin hangja szűrődött be hallójáratomba.