Art is different [☆ʰʸᵘⁿʲⁱⁿ☆]

♫ 16. ♪

Póbáltam minél hamarabb hazaérni az órák után, egy perccel sem szerettem volna tovább ottmaradni. Volt időm gondolkodni órákon és arra jutottam, hogy el kell távolodnom HyunJin-től. Hazudott mindvégig. Tudtam, vagyis inkább éreztem, hogy valamit elhallgat, de nem tudtam, hogy ezzel kapcsolatban. Fáj csalódni olyas valakiben, akinek odaadja az ember minden bizalmát. Tudatosan hazudott a szemembe nap mint nap. Percről percre találta ki az újabb kamujait. Nem elég, hogy HyunJin nézett teljesen butának, de még a többiek is tudtak mindenről. Felix folyamatosan fedezett neki. Mindent tudok.

Emlékszem, hogy valahányszor a táncosok folyosójára keveredtem, ő valamiért sosem akarta, hogy ottlegyek és elvitt máshová. Na vajon miért? Ezekre visszagondolva csak a szememet forgatom. Jay és Ni-Ki is tudtak róla ugyan úgy, habár ezen meg sem lepődők. Megfogalmazódott bennem az is, hogy ilyen rossz barát lennék, akinek semmit sem lehet elmondani? Mégis mi másért hallgatták el mindannyian ezt el tőlem, ha nem ezért? De ha még így is van, jobbnak látom kivonni magamat ebből. Egyelőre túl sok súly ült le a szívemre. Nem tudok HyunJin szemébe nézni ezek után. Nem megy. Én rontottam el?

Megannyi kérdés, de ezzel nem bírok el. Most biztos, hogy nem. Mire feleszméltem már gyakorlatilag otthon is voltam. Másra sem tudok gondolni csak a történtekre. Ez egyre jobban húz le a mélybe és ha így folytatom nem fogok tudni kimászni a gödörből.

Majdhogynem berontottam a házba, ledobtam a táskám és a cipőimet magamról, majd a kanapéra vetettem magamat. Úgy nézhettem ki, mint egy partra vetett hal. Mozdulatlanul feküdtem ott, ami nagy valószínűséggel aggodalmat válthatott ki Yerinből, aki azonnal oda is jött hozzám.

- Hát te? – Lepődött meg először a jelenlétemtől. Megértem. Köztudott, hogy mindig később jövök, annak apropóján, hogy a többiekkel állandóan kitalálunk valamit.

- Gyilkolj meg kérlek. – Mondtam unott hangon.

- Mosoly szünet a kis bandában? – Nevetett fel Yerin.

- Banda? Nos ők még lehetnek bandatagok... - Forgattam továbbra is a szemeimet.

- Szóval rátrafáltam. Elvonjam a figyelmedet? – Kérdezte Yerin.

Felcsillantak a szemeim, és szinte ijesztően hirtelen keltem fel a fekvő helyzetemből.

- Igen? – Fürkésztem kíváncsian Yerin szemeit, mire ő csak elmosolyodott.

- Mosogass el. – Yerin elvigyorodott, azonban az én kezdeti lelkesedésem hamar alábbhagyott. – Vicceltem... - Fagyott le a mosoly az arcáról miután meglátta a szerencsétlen reakciómat.

- Hm, egyébként nem rossz ötlet.

Végül is van benne valami. Legalább elvonja a figyelmemet és csak azzal fogok tudni foglalkozni, hogy mennyire utálok mosogatni. Így hát neki is láttam. Hallottam egy keveset abból, amit a bátyámék beszélgettek. Valami olyasmiről lehetett szó, hogy nagy krízis lehet, ha mosogatásra vetemedek. Van benne valami.

Hiába a mosogatás vagy negyedóra alatt megvoltam vele, így ismét a depresszív állapotomba kerültem. A gondolataim megint csak ram zúdultak. Nem tudom kezelni a helyzetet, nem tudok nem erre koncentrálni. Ha nem találok ki valamit nagyon gyorsan, be fog következni az, amitől már nagyon régóta tartottam. Össze leszek zárva egy egész délutánra Han-ékkal. Rémálom. Olyanok, mint akik húsz éve házasok lennének. Szörnyű. Arra jutottam, hogy elmegyek a törzshelyünkre, ott legalább tudok inni egy forró teát és kiüríthetem a fejem. Másra sem vágyok jobban.

Szóltam Han-nak, hogy elmegyek, meg sem várva a válaszát elindultam. Eszembe sem jutott a csipogóm addig amíg meg nem hallottam a síri csendtől hangos utcában csipogni. Vagy százszor keresett rajta HyunJin és még mindig nem unta meg. Nem esik le a tantusz? Rá se bírok gondolni. Kikapcsoltam a készüléket és szimplán zsebre vágtam.

Az út alatt azon agyaltam leginkább, hogy mennyire szép is a tél. Mármint igaz, hogy majd' meg lehet fagyni, de a hó és az ezzel járó látvány annyira szép és békés. Nyugtató hatással lehet az emberre, mert nálam bevált. A leheletem is látszott a hidegben, ezzel is elszórakoztam egy darabig, legalább nem unatkoztam.

A Peer Coffee-hoz érve már összefagytam magam, de azt hiszem megérte. Ahogy beléptem az ajtón, megcsapott az a jó kandalló fűtötte meleg, aminek hála ösztönösen összedörzsöltem a két kezemet. Az ajtóba leráztam magamról a maradék havat, majd beljebb léptem. A pulthoz szerettem volna venni az irányt, de ahogy megközelítettem egy asztalnál ismerős arcok tűntek fel. Tipp kik lehettek azok?

Felix, Jay, Ni-Ki és HyunJin ültek egy asztalnál, akik mindannyian felém fordították fejüket, ahogyan a látóterükbe értem. Elkaptam HyunJin tekintetét, amitől a szívem összeszorult. De nem törhetek meg! Ezt mantráztam magamnak. Nem volt egyszerű összeszednem magam, de sikerként könyvelem el, hogy nem törtek utat maguknak a könnyeim.

Nem hezitáltam, azonnal sarkon fordultam és siető lépteimmel viharoztam ki az ajtón. Már a hóban lépkedve távolodtam a helytől, mikor hallottam az ajtó csapódását és több léptet. A fiúk kiabáltak utánam, valamint futottak felém. Én meg sem álltam csak gyors léptekkel sétáltam vissza haza. Nem akartam figyelni rájuk és csak ki szerettem volna szűrni a hangjukat. Nem sikerült. Akarva akaratlanul, de meghallottam őket.

- Borak! – Ragadta meg a kezemet Jay. – Elárulod, hogy miért kerülsz engem? – Utalt ezzel csak magára. Tehát tudja, hogy mi történt. Már hogyne tudná? Csak nevetni tudtam magamba keservesen. Eleinte nem foglalkoztam vele, de amint leesett mit mondott az arra késztetett, hogy szembenézzek vele.

- Még kérdezed? – Fordultam meg hirtelen felé. Erre a többiek mögötte azonnal megtorpantak és nem jöttek közelebb hozzánk. Inkább távolabbról figyeltek minket. – Jay te semennyire nem vagy tekintettel rám. Hazudtál nekem! Tudtad, hogy fájdalmat fog okozni mégsem tettél semmit. Őt követted és engem lenéztél! – Fakadtam ki. Mégiscsak a legjobb barátom vert át.

- Senki sem nézett le téged. Honnan szeded ezt? – Vonta fel szemöldökét Jay.

- Honnan? Te nem ezt éreznéd a helyembe? Mivel senki nem beszélt velem erről mégis mit kéne gondolnom? Csak kerüljetek el. Megmondta az a srác is! – Biccentettem fejemmel HyunJin-ra, úgy, hogy nem néztem rá. Megvártam mire leesett nekik majd folytattam. – Több esélyetek van befutni, ha nem akadályozlak titeket. Koncentráljatok a karrieretekre és a jövőtökre, egymással legalább mindent meg tudtok beszélni. – A kirohanásom végéből egy búcsúzkodás lett. Azt hiszem mindenkinek az lesz ténylegesen a legjobb, ha kikerülök a képből. A könnyeimmel küszködve próbáltam befejezni a mondatom. – Nekem is magamra kell koncentrálnom és a terveimre. El leszek havazva... Kérlek, ne keressetek.

Haragszom rájuk amiért hazudtak, de most dobtam vissza a labdát. én is hazudtam. Könnyebb lesz nekik is eltávolodni, ha azt gondolják nem érek rá. Nehéz döntés volt, de ez lesz a legbölcsebb.

Jó volt velük. De ez is lezárult.