Art is different [☆ʰʸᵘⁿʲⁱⁿ☆]

♫ 15. ♪

 
First of all :
╰┈➤Hatalmas kihagyást tudhatok magam mögött, de újból belém szállt az ihlet úgyhogy szerencséje annak aki kedveli ezt a történetet. Elkezdtem csak úgy darálni a részek gyártását remélem nem okozok csalódást.
Másodszor : ╰┈➤Köszönöm azoknak akik még érdeklődnek érte₊˚⊹♡༝༚༝༚

- Borak! – Kiáltott aggodalommal telien. Csak az ő hangja csengett a fülemben, minden más a háttérbe szorult. – Borak! – Hangzott el újból a nevem a szájából. Csak még egy percet kérek. Akár csak egy utolsó másodpercet, nem bánom, csak hadd maradjon minden így egy pillanatra. Csakis ő és én.

***

- Tehát baleset volt? – Nézett rám az iskolaorvos, miközben kihúzta az orromból a vértől jól megszívódott bucit.

Hevesen bólogattam természetesen, így hát ő el is engedett. Nagyon maximum húsz percet tölthettem a kezelőben mire elállt a vérzés. Folyamatosan az a képsor játszódott le újra a fejembe, mikor is HyunJin megragadott és elvitt ide az orvosiba. Majdhogynem rohant velem, látszólag nem igen látott ilyet túl sűrűn, pedig kiskoromba viszonylag többször előfordult ez velem. Semmi veszélyes nincs ebben, mégis ő úgy kezelte ezt, mintha elütöttek volna harmincszor.

Még a kezelőbe is be szeretett volna jönni, azonban azt már nem engedték meg. Mindenkit visszaküldtek az óráikra. Mondjuk azt kifelejtettem a sztoriból, hogy Felix, Ni-ki és Jay is jöttek velünk. Valójában ők is nagyon aggódtak, de az talán kevésbé maradt meg.

Az utolsó tíz percre sikerült visszaérnem a tervezés órára, de teljesen feleslegesen. A gondolataim annyira el voltak kalandozva, hogy az életbe meg nem mondanám éppen miről volt szó. Tényleg időm az volt bőven úgy igazán elgondolkodnom. Annyi mindent érzek amikor felkerül HyunJin neve. A szívem mindig hevesebb ritmust vesz fel, már-már úgy érzem, hogy bármelyik pillanatban kieshetne a helyéről. A fülemben hallom a dobogást. Azt a ritmust, amit ő idéz elő belőlem.

Állandóan a közelében szeretnék lenni és ha esetleg ez ne jönne össze akkor csak rá gondolok. Csak a közös emlékekre és hogy azonnal újra a társaságában akarok lenni. Az idő lelassul valahányszor nélküle vagyok, de fordított esetben pedig hirtelen felgyorsul. Valószínűleg ez azért van mert mellette tényleg jól érzem magam és önfeledt lehetek. Ilyet nem igazán éreztem ezelőtt.

Nem tudom máshoz hasonlítani ezt az érzést. Mi lehet ez? Vajon ez lenne a vonzalom? Megtép az ideg, hogy még én magam sem tudom mi történik velem, a gondolataimmal és az érzéseimmel. Össze vagyok zavarodva, de azt talán ki tudom jelenteni, hogy Hwang HyunJin cseppet sem közömbös nekem.

Ki szeretném deríteni, hogy ő hogyan is érez ezért is szántam el magam. Gyakorlatilag amint kicsöngettek siettem ki, hogy elmenjek a rajztermekhez. Egyértelmű kit kerestem, de nem éppen ott találtam, ahol gondoltam.

Felvont szemöldökkel álltam meg a tánctermek folyosóján. Pontosabban nem a folyosón, hanem a fordulónál, tehát ha lépek kettőt akkor valószínűleg észrevettek volna, azonban megtorpantam. Nem véletlenül, hiszen HyunJin hangját hallottam, azonban amit mondott az arra késztetett, hogy nem menjek tovább. Lefagytam.

- Hyun, te is tudod, hogy nem tűrjük meg az egyéb szakosokat. Nem jövünk ki jól és ezt nem kell erőltetni. Ni-Kinek is és Felix-nek is elmondtam, hogy vagy kerüljétek azt a lányt, vagy ne hozzátok ide. Ennyi.

- Értem és tudom. De gondolod, hogy a verekedés a legjobb mód ezt tisztázni?

- Ha nem értenek más szóból, hogy tanulnák meg? Adok egy tanácsot: tisztelni kell az idősebbeket. Akkor is, ha nem egy szakról valóak vagyunk.

- Evidens, hogy jár a tisztelet, de...

- Ha jó idol szeretnél lenni, nem szabad lesüllyedned ilyenekhez. Viselkedj úgy, mint aki méltó arra, hogy később bálvány lehessen.

A beszélgetés véget ért, az én lábam pedig ez idő alatt a földhez gyökerezett. Magam elé meredtem és tiltakoztam magamban. Nem hagytam, hogy elfogadjam a hallottakat. Ismét dübörgött a szívem, de ezúttal nem a jó érzés követte. Nagyot nyelve szerettem volna azonnal tovább haladni amilyen gyorsan csak lehet, de amint el szerettem volna indulni, a fordulónál egyenesen elém sétált HyunJin.

Ahogyan észrevette, hogy én állok vele szemben ő is ledermedt. Egy pillanatra mintha a lélegzete is elállt volna, továbbra sem a jó értelemben.

- B-Borak? – Nem tudtam válaszolni. Nem is szerettem volna. – M-mit keresel itt? – Olykor megrökönyödött a hangja és csak a nevemet ismételte. Szólítgatott, de semmi reakciót nem kapott tőlem.

Sarkon fordultam és a könnyeimmel küszködve tovább álltam. Elviharoztam egy nyugodtabb helyre, ahol egymagam lehetek. Egyenesen fel a tetőre. Ahogyan a hideg szél megfújta arcomat, a könnycseppek úgy estek le egyenként a földre. A szívem úgy szúrt be másodpercenként, amit nagyon rég éreztem utoljára. Ez az a fájdalom, ami a legkegyetlenebb és amire a legkevésbé van szükségem. Cikáztak szokás szerint a gondolataim. Hazudott. Végig hazudott és nap mint nap a szemembe nézve találta ki az újabbnál újabb hazugságokat.

Összekuporodtam a földre és csak hagytam, hogy a szél megszárítsa a szememet és az akörüli tájat. A szívemhez kellett markolnom és az öklömmel próbáltam csapkodni, hogy elmúljon végre a fájdalom. Hogy tud valaki ilyet okozni más személyben? Én nem szeretném ezt érezni! El akarom őt felejteni és el is fogom.

Behunytam szemeimet és összeszedtem magamat. Nagy levegőket vettem és lenyugtattam magam. Nem hagyhatom, hogy így lássanak. Nem függhetnek az érzéseim ismételten egy másik embertől. Senkinek nem engedem meg, hogy irányítsanak. Ez még egyszer nem játszom el!

Visszamentem tehát az épületbe, habár teljesen céltalanul. Ötletem sem volt, hogy merre visz majd a lábam, de csak hagytam, hogy vezessen. Számítottam rá, hogy meg fog keresni, de azt nem, hogy ilyen hamar. HyunJin jött velem szembe újból, amin, mint említettem meg sem lepődtem.

- Csak hadd magyarázzam el! Kérlek...

Túl sok harag gyülemlett fel bennem, amit nem feltétlen szeretnék vele tudatni így hát a számomra minden szónál többet mondót cselekedtem: Rá se néztem. Mint aki meg sem hallotta nekisétálva a vállának továbblépdeltem. Minden egyes lépés olyan volt, mintha ezer súly húzná le a lábam, és azt kéne megemelnem, hogy tovább haladhassak.

Azt hiszem mégsem köt semmi sem ehhez a számomra idegenhez.