Art is different [☆ʰʸᵘⁿʲⁱⁿ☆]

♫ 11. ♪

- HyunJin! – Szóltam a fiú után a folyosón, aki ezt hallva megtorpant és felém fordult. Közelebb mentem hozzá, majd először a padlót nézve, azt követően egyenest a szemeit pásztázva kezdtem bele a mondandómba. – Hogy vagy? – Kezdtem kicsit feszültebben a beszélgetést. Látszólag nem erre számított, de megpróbált a lehető legnormálisabban válaszolni.

- Jól! – Kezdett el szépen lassan bólogatni, miközben összehúzta száját.

- Na jó, szóval nincs kedved eljönni velünk a karácsonyi vásárra? Hidd el nekem, felejthetetlen élmény lesz. – Garantáltam, hiszen azokon az előadásokon röhögtünk Jay-el életünkbe a legjobbakat.

- Vásár? – Kérdezett az imént említett után.

- Időtlen idők óta rendeznek karácsonyi vásárt a sulinkba. Tudod, lesz forró csoki, mézeskalács, gyömbéres keksz, ráadásul sütött édesburgonya is. Valamint egy csomó jó program. – HyunJin lelkesnek tűnt, habár nem is egy otthonülős típus.

- Mikor lesz? – Tanakodott.

- Öttől nagyjából éjfélig.

- Akkor ötkor találkozunk? – Csillantak fel szemei, miszerint együtt mehetünk.

Én csak bólintottam, mire ő egy hatalmas mosoly kíséretében tovább ment. Péntek volt, így hát nem kellett aggódnunk, hogy másnapra a suliba kialvatlanok leszünk. Hozzátéve, hogy alig vannak ma óráim, és ha van is az izgi. Dráma, Festészet és zene. Egyek a kedvenc tantárgyaimból, habár a zene helyett szívesebben elfogadnám az éneket. A kettő nálunk nem ugyan az. Míg éneken a hangunkat fejlesztjük, addig zenén a különböző hangszerek segítségével kell létrehoznunk egy saját alapot. Nem rossz, de unalmas addig a pontig, amíg meg nem találod a tökéletes hangokat. Viszont amit a lehető legkevésbé várok, az a balett. Nem szeretem, mert nem áll rá a mozgásom. Nem nekem való, pláne nem a stílusomhoz. Ezt az egyet ki nem állhatom. Olyat erőltetnek ránk, amihez sokunknak semmi kedve. Elsőben a Jazz tánc és a torna volt kötelező, az legalább királyabb volt.

Délután hazamentem, hogy össze tudjam szedni magam, mielőtt találkozunk a többiekkel a vásárban. Ledobtam a cuccaimat és megnéztem mit főzött Yerin és Han. Ugyanis nagyon büszkélkedett nekem a bátyám, hogy kivételesen ő is besegített. Fent is akadtak a szemeim, nem akartam elhinni. Han mint Sous-chef? Kész röhej!

Azonban, a currys csirke valami mennyei lett. Egy rossz szavam nem lehetett rá, mert pont úgy volt tökéletes, ahogy volt.

- Yerin már elment? – Kérdeztem meg Hant, miközben tömtem magamba a frissen elkészített ételt.

- Igen, már dolgozik! – Kiáltott a másik szobából. – De majd csak késő este végez. Lehet még ő is előbb ér haza, mint majd én fogok.

- De ugye tudod, hogy ma megyek a vásárba? – Tájékoztattam újra, hiszen Han hajlamos bizonyos információk elfeledésére. Mintha egy másodpercig tárolná az agya, aztán a szervezete kilökné.

- Persze, persze! Érezd jól magad, csak ne fogyassz alkoholt! – Nem éppen úgy hangzott, mint aki már megint annyira figyelne. De ezúttal talán nem felejti el.

- Ezt az iskola rendezi. Miért lenne ott alkohol? – Forgattam szemeimet.

- Ha mi annyi idősen, mint ti megoldottuk, akkor ti is meg tudnátok. – Hadarta el, mintha ez egy teljesen hétköznapi tény lenne.

Elengedtem és csak arra fókuszáltam, hogy kitaláljam mit vegyek fel. Egy gyors átvedlés után összeszedtem a szükséges holmijaimat, egy táskába raktam őket, majd Hantól búcsúzva kiléptem az ajtón. A hideg szél az arcomba áramlott, de már meg sem lepődtem. Nagyokat sóhajtva vágtam neki utamnak, hogy minél hamarabb odaérjek a helyszínre. Idők közben pedig csatlakozott mellém Ni-ki, aki gyakorlatilag a gondolataimba olvasva panaszkodott a hideg miatt. Hosszasan elbeszélgetve próbáltuk elütni azokat a perceket, amik óráknak tűntek ebben a fagyban.

Lassan de biztosan megérkeztünk és már messziről kiszúrtuk az egyhelyben didergő Jay-t és HyunJin-t. Oda csapódtuk, majd lelkesen kezdtünk beljebb menni. Hárman forrócsokit ittak, én különcködtem, mert a forró tea megszállottja vagyok. A többiek szemüket forgatva űztek belőlem gúnyt, én pedig csak nevetve fogadtam be a jobbnál jobb kritikákat. Rendes érveket állítottak fel, hogy a forrócsoki mennyivel jobb és finomabb.

Boldogan töltöttük el az órákat. Míg idefele menet szenvedtünk, addig most, hogy együtt vagyunk fel se tűnt a fagy, sem pedig az idő múlása. Kettőt pislogtunk és már kezdődött a kedvenc előadásunk. A Christmas Evel.

Elfoglaltuk helyeinket, ahonnan tökéletes megvilágításból és még annál jobb szögben élvezhettük a fülsüketítő csodát.

- Hé! – Suttogott oda közénk Ni-ki. – Szerintetek Geonu idén azért húzott a karácsonyi pulóverére kabátot mert fázik, vagy azért, hogy ne akadjon be egy szál a fadíszbe? – Nevetett fel hangosan a kérdése végéhez érve. Mire nekünk is leesett mire gondol, belőlünk is kitört a kacaj. Egyedül HyunJin állt ott kifejezéstelen arccal.

- Pont egyik nap emlegettük az incidenst. – Már a könnyünk is kifolyt a röhögéstől, nekem pedig a hasam is görcsbe volt már.

HyunJin-nak gyorsan ledaráltuk, hogy mi is történt, majd az ő szája is mosolyra húzódott. Igaz, elmesélve kevésbé olyan vicces, de ha látta volna, akkor az ő szeme sem maradna szárazon.

Felvonultak az előadók a színpadra, majd kezdetét vette a vásár fénypontja. Először csak verseket szavaltak, valamint voltak, akik balett tehetségeiket bontakoztatták ki megannyi ember előtt. Aztán jött amire közel egy éve várunk. A bizonyos Christmas Evel. Csillogó szemekkel vártuk, hogy elkezdjék, majd így is lett. A szám fele hibátlanul lement. Egész jól összeszedték magukat idénre, gondoltuk magunkban. De nem lenne a Skah [South Korean Art Highschool], ha nem történne akár egy baki is.

A végéhez közeledve azt vettük észre, hogy Hanbin, aki eddig nem túl sok szólót kapott a hangjával való képzetlenségé miatt, viszont egyre közelebb merészkedett a kórus közepéhez. Nem tudtuk mire vélni, hiszen hülye lenne az, aki előre állítja a mikrofonhoz. Vészesen közeledett a hangosító eszközhöz, de mire realizáltuk, hogy ő tényleg oda készül, már késő volt. A dobhártyánk majdhogynem beszakadt. Elképesztő hangerővel kezdett el énekelni, és mint ahogyan azt észrevettük, nem csak mi nem értékeltük.

Valószínűleg senki nem volt olyan hallókészülékre szoruló, hogy előre állítsa, ebből kifolyólag ő magától ment oda, a megbeszélt protokollnak ellent gyakorolva. Elkezdtek diszkréten civakodni a színpadon, ám kudarcba fulladt. Ebből egy tömeges lökdösődés lett, aminek hála az egyikük belecsapott a kezével a fába, ahonnan mértani pontossággal estek a hódarabok egyenesen a szemembe.

Azonnal oda kaptam a szememhez, de esélyem sem volt. Csípett, én pedig bolond módjára toporogni kezdtem. Nem tudtam hol vagyok, csak a hangos veszekedéseket hallottam. Ahogyan próbáltam megállni a lábamon, beleléptem egy fagyott térkőbe. Megcsúsztam.

Vártam, hogy földet érjek. Én tényleg beletörődtem a sorsomba. Csak estem és estem, céltalanul a sötétségbe. Mintha mind ez lassítva lett volna, egyszerűen vártam a fájdalmat. Régi barátomként üdvözöltem volna az érzést, de akármennyire is vártam, nem következett be. Helyette valami másra érkeztem. Nem volt könnyed, sem pedig atom kemény. Szemeimet megtöröltem, majd fokozatosan kinyitottam azokat.

HyunJin nézett le rám aggódó tekintettel. Nem voltam elég messze tőle, hogy ne lássam minden egyes apró részletében, hogy meg van lepődve. Eleinte nem fogtam fel, hogy miért van úgy megszeppenve, majd leesett. Ő tartott meg. Ő mentett meg a kemény és hideg kőtől, hogy ne törjem be a fejem. Biztos nem lehetek könnyű. Hosszas perceken keresztül néztünk egymás szemébe némán, azonban meghallottunk egy kiemelkedő hangot. Mély volt, ugyanakkor tökéletesen beleillett a dallam a Christmas Evel zenéjébe. Korábban se nem ezt a szövöget, sem pedig a hangot nem hallottam. Mindannyian oda fordítottuk fejünket a korábban káosztól tátongó színpadra, ahol egy kellően magabiztos és talpraesett fiút véltünk felfedezni. Arca ismerős volt, de mégis úgy éreztem fogalmam sincs kit látok. Deja vu fogott el, felidézni mégsem tudtam miért.

Mindenki síri csendben nézte a fiút, a másodpercek hosszas perceknek tűntek. De mindössze egy szempillantás alatt történt. Én még mindig HyunJin karjaiban hevertem, ő pedig a még ennél is hihetetlenebb történéseknél volt meglepettebb. Szemei kikerekedtek majd megszólalt;

- Felix?