Art is different [☆ʰʸᵘⁿʲⁱⁿ☆]

♫ 6. ♪

Hamarosan érkeznek a meghitt ünnepek, amire már most elég korán elkezdett az egész város készülődni. Ha mondhatom, akkor idehaza a leghíresebb ünnep a karácsony. Nálunk nem a bugyuta ajándékokról szól a karácsony és az újév. Az együtt töltött idő mindennél fontosabb, és ezt csak akkor értettem meg, amikor már nem volt idő a tarsolyunkban. Egyre elterjedtebb, hogy minél drágább dolgokat vesznek az emberek, mert úgy vélik ettől lesz szép a karácsony. De valójában Dél Korea titka nem a drága ajándékokban rejlik. Persze itt is előfordulnak a gazdag gyermekek elkényeztetése ünnepekkor. Itthon attól lesz igazán szép a szeretet ünnepe, mert olyankor mással sem foglalkozunk csak a hagyományokkal. Minden évben legalább annyit esik a hó, hogy már december 13.-án szünetbe borul az iskola. Már jóval előtte esik a hó, de általában akkor van az a pont amikor az igazán nagy fagyok beköszöntenek és a hóviharok. Olyankor otthon maradunk, jól betakarózva, összebújva. Begyújtva a kandalló előtt melegszünk, míg jólesik.

nálunk az ünnepek előtti időszak valahogy így néz ki. Habár még közel sem jött el az idő, de mint említettem, idehaza ez a legfontosabb dátum az évben.

***

- Na és te, Borak? - Kémlelték a többiek a bambuló tekintetemet. Mire észbe kaptam, már jött is a másik kérdés. - Mit tervezel? - Kerekedtek ki Ni-ki szemei.

- Hogy mit? - Ráztam meg buksimat, hátha észhez térek.

- Hát karácsonyra! Mit tervezel? - Ismételte meg kérdését.

Fogalmam sem volt, mit tudnék erre válaszolni. Eszembe sem jutott, hogy mégis mit kéne terveznem. - Muszáj? - Gondoltam magamban. De hisz semmi sem muszáj. - De akkor mit mondhatnék? - Tanakodtam. Az is eszembe jutott, hogy talán blöffölnöm kéne, de nem vitt rá a lélek. Így hát végül úgy tettem, aminek a következményei nem fognak magukkal ragadni a jövőben. Így az általam vélt legjobb választ sikerült mondanom.

- Csak a szokásosat. Nincsenek terveim. - Rántottam meg a vállam. Ni-ki és Jay egymásra néztek, hisz csak ők tudták, miért nem teljesen valósítható ez meg, de a többiek nem törődtek ezzel. Ha nem sejtik, nem érdeklik, és ez így van rendjén.

- Hyunjin? - Terelte el a figyelmet rólam Ni-ki, aki azt mutatja, Hyunjin-hoz vezette kérdését.

- Lássuk csak... első sorban szeretnék idén a barátaimmal is karácsonyozni. Eddig nem volt rá túl sok lehetőségem, bizonyos okok befolyása végett, de remélem, hogy tudok veletek még az ünnepek előtt találkozni. Mondjuk inni egy forró csokit. - Hyunjin csillogó szemekkel mondta, mit vár el az idei karácsonytól, én pedig szintén csillogó szemekkel hallgattam őt. Remek tervekkel állt elő, amiben én is szívesen részt vennék.

- Ez mind szép és jó, de lépnünk kell! - Szólt közbe Jay, aki figyelmeztetett minket az óra kezdetére.

***

Hazaérve fáradtan dobtam le táskámat az előtérbe, majd mentem beljebb nyújtózkodva és ásítozva. Még senki sem volt itthon rajtam kívül, ezért gondoltam egyet, és belelestem a hűtőbe. Pupilláim abban a pillanatban tágultak naggyá, mintha értelmet nyert volna az életem. A kedvencem várt itthon, ami nem más, mint a tteokbokki. Ez egy hagyományos koreai étel, amely mindenféle ízesítésben kapható. Leggyakrabban azonban mégis a csípős, jól megfűszerezett változattal találkoztunk, ami az én kedvencem is. A másik kedvencem talán a currys. A tteokbokki rizsrudakból készül, mint a tészta, olyan.

Kiszedtem a hűtőből, majd annak megmelegítése után úgy tömtem magamba, mintha nem lenne holnap. Azt hiszem Yerin a legjobb szakács kerek e földön, de hogy a tteokbokkit ő csinálja a legfinomabbra az én ízlésvilágom szerint, az is biztos.

Nagyjából két adag betolása után vettem észre, mennyi is volt az annyi. Elég nagy mennyiségben ettem, ki tudja, maradt e a többieknek. Habár nem sok időt szenteltem azon gondolatok tömkelegének, hogy vajon marad e. Kellett volna, de abban a pillanatban elragadott a kaja illata, íze, valamint külseje.

Nem sokkal később toppantak be Han-ék, akik egy kipurcant, fáradt kamaszt találtak a nappali kanapéján fetrengeni. Hallottam, hogy Yerin bejött, majd őt követte Han is. Mind ketten köszöntek, én pedig csak felemelt kézzel intettem egyet jelezvén, hogy még élek. De az sem lenne meglepő, ha már rég holtan feküdnék, hiszen annyit ettem, hogy egy ekkora mennyiségtől simán el lehet telíteni a gyomromat úgy, hogy abból már semmi sem tudna se ki, se bemenni.

- Ezt mind te vágtad be egyedül? - Akadt ki Han egyből, amint megpillantotta a félig üres edényt. - Kérlek mondd, hogy volt veled valaki! - Han egyszerűen nem akarta elhinni, habár így talán megérti, hogy miért nem mozdulok.

- Hagyjad már szegényt. Csináltam magunknak tejszínes szószosat. - Ami azt illeti, Yerin ismeri a legtökéletesebben, a legtűpontosabban az ízlésemet az étellel kapcsolatban. És ki nem állhatom a tejszín szószos tteokbokkit!

A nap hátralevő részében csak feküdtem, meg sem bírtam mozdulni. Annyira tele ettem magam, hogy megfogadtam, soha többet nem eszem egy falatot sem, de mint tudjuk, ez lehetetlen küldetés. Főleg jelen.