Art is different [☆ʰʸᵘⁿʲⁱⁿ☆]

♫ 8. ♪

 Jayhez visszaérve nem csaptam azonnal a lecsóba. Szerettem volna, ha most köztünk marad HyunJin-nel az utóbbi fél óra történései. Nem szerettem volna, ha esetleg Jay és HyunJin kapcsolata emiatt romlana meg. Nem mintha ekkora bajt jelentene Jay számára, de az már inkább, hogy nem tartotta be az ígéretet és ahelyett, hogy találkoztak volna, ő mire sem emlékezve mit sem törődve vele gyakorolt ​​egy koreográfiát. Amit persze nem is említett a legjobb barátomnak, tehát ki lehet jelenteni, hogy ha nem is követett úgy jogot, de így is HyunJin jön ki ebből a csatából rosszul. De meg szerettem volna adni a lehetőséget, hogy elmondhassa bármi nyomja is a lelkét.

Elgondolkodtam azon, hogy vajon mi ronthattunk e el valamit. Ami miatt úgy érzi nem oszthat meg bármit. Azt hittem mi nem adtuk meg neki azokat a bizalmi előre segítséget és vagy biztosításokat amire szüksége lenne. Nem jutottam dűlőre és még mindig a csatákat vívom a fejemben, amiknek a végeredménye mindig a döntetlen. Nem tudom, hogy mi a megoldás, mi vetne véget a bizonytalanságnak, de az biztos, hogy nem hagyom, hogy eltávolodjon. Fontos lett nekünk újra csak úgy, mint régen volt.

- Tudsz segíteni? – Jay a feje felett tartott egy égősort, amit nekem oda kellene ragasztanom. Kérlelőn pásztázta szemeimet, szinte könyörgött, hogy segítsek.

Ilyenkor az ember kezéből a vér visszafolyik az erekből és nem kap elég vérellátást a végtag, aminek köszönhető a bizsergés lesz. Nos ebből neki nem volt hiánya, megdolgoztattam, végül sikerült odaragasztani a megfelelő pozícióba.

- Na jó, most már tényleg vészesen közeleg a karácsonyhoz. Szerinted idén melyik idiótákat kellett felkérni, hogy énekeljék el a hihetetlen eredeti és újszerű Christmas evel című számot? – Egy kis magyarázat.

Minden évben az iskolánk előadást tart a karácsonyi vásáron, amin kötelező megjelenni. Ilyenkor pár diákot, akik ének tagozaton vannak felkérnek, hogy dalolják el Dél-Korea egyik legsikeresebb karácsonyi nótáját. Gyakran ugyan azokat választják ki, de mint minden iskolában, úgy itt is múlnak ki diákok, illetve épülnek be. Ezért látunk új arcokat, de azok az újak a következő évben már valamilyen jelzővel ellátott bugyuták lesznek. Csak, hogy érthető legyen az ellenszenv; Ez olyan mintha az iskolán belül két csoport lenne. Azok, akik ének, színészet és tánc szakon vannak, és a többiek. Ők teljesen más világ, konkrétan a művészet túlsó oldala. Beképzeltek, bunkók és a tetejébe még elérik a céljaikat, ami árán nem félnek áttaposni bárkit. Tehát folyton kikezdenek velünk, ami miatt sokunk képen törölné őket. Nem ítélnék meg nekik túl rózsás időszakot. Ezért is poénkodunk Jay-el, hogy idén kik vállalják el a kórust.

- Hm, nem is tudom – Gondolkodtam el, hogy a legkifinomultabb választ adhassam. Átfutottak az agyamon a kedvenceim. – remélem a nyekegő hercegnőt vagy a pénzhamisítást megszégyenítő hamissággal éneklő Hanbin-t, uuu vagy inkább a 3/B osztályos Geonu-t. – Vigyorogtam elégedetten, utána eszembe jutottak az alkalomra legmegfelelőbb jelöltjeink. Jay azonban összehúzott szemekkel vizslatott.

- Melyik az a Geonu? – Nézett továbbra is sejtelmesen.

- Tudod, a srác, akinek két éve szólója volt és mikor ment volna ki énekelni, a pulóvere beleakadt a fa egyik díszébe és egy ágat kiszakított a város karácsonyfájából. – Miközben felidézve magamba meséltem Jay-nek, hogy egy pöppet felfrissítsem az emlékeit, kényszeresen elnevettem magam. Vizualitásomnak hála újra előttem volt, hogy szerencsétlenkedett a színpadon.

- Tényleg! – Csillantak fel szemei ​​miközben meséltem. – Amúgy én a felsorolásból csak a Csúszó-mászót hiányoltam. – Ezúttal nekem kellett egy kicsit elgondolkodnom, hogy az melyik, de a nevéből adódóan hamar rájöttem.

Egy velünk egy idős lány volt az, aki nagyon előadta magát és pontosan ez volt az ő karmája. Próbálta kitúrni a reflektorfényből még elsőben az egyik fellépőt, de mikor odatolakodott furcsán kezdett el mozogni. Majd meglátjuk, hogy az egyensúlyával küzd, mert megcsúszott egy kisebb befagyott részen, aminek következtében végül több órának tűnő másodperc elteltével összerogyott a földön. Még lightosnak tűnhet a sztori, csakhogy magával rántott egy lányt, aki ahogy karolt a mellette állóba, úgy őt is vitte, ez így ment tovább amíg az egész szereplőgárda a földön nem landolt. A visszaemlékezésből Jay rántott ki, aki hirtelen felszólalt.

- Hyunjin! – Kiáltotta el magát. Elkezdett csápolni, hogy az említett mindenképp ránk leljen. Nem repestem az örömtől, szabájosan kínosan éreztem magam mellette, de ez nem rólam szól.

Mellénk sétált Hyunjin, majd szugerálni kezdte Jay-t, hátha belevág mondandójába, ami miatt ide kellett jönnie. Jay-nek ez nem esett le azonnal, ezért pár másodperc szemezés után végre megrázta buksiát, mint aki észhez tér és belevágott.

- Hol voltál? – Előzte meg az eredeti kérdést ez. Erre ugyan én is kíváncsi voltam, mit válaszol.

- Próbáltam. – Vallotta be, aminek a szemeim akkorára nyíltak mint egy cseresznye. Nem hittem volna, hogy bevallja.

- Mit? – Kíváncsiskodott Jay továbbra is.

- Aki kíváncsi, hamar megöregszik. – Vágtam közbe, ezzel segítve Hyunjin helyzetét. Ha esetleg többet nem akarna mondani.

- Kellett egy beugró a tánccsoportba, de ez volt az utolsó. Már nem kell helyettes, felépült az, akiről azt hitték komolyabban megsérült. – Magyaráza el részletesen.

Annira bűntudatom volt, hogy nem hittem neki először. Mostmár minden világos és kimondatlanul szörnyen érzem magam. Furdal a lelkiismeretem, hogy nem bíztam benne. Én hittem azt, hogy ő nem ad nekünk eleget, de már tisztán látom. Ezért nem merte elmondani. Rettenetes barátnak érzem magam, amit később szeretnék vele tisztázni.

Hyunjin, azt hiszem bocsánat kéréssel tartozom neked!