A végtelen közöttünk - Jujutsu Kaisen ff (SatoSugu)

8.fejezet: Fény az éjszakában

A szállingózó hókristályok egy pillanatra belekapaszkodtak Suguru hosszú, fekete hajába, mielőtt elolvadtak volna. Délelőtt sokkal intenzívebben esett, de mostanra csak egy-egy szelíd, kósza hópihére csendesedett. A szél ugyan nem fújt, de a férfi inkább melegebben öltözött fel; kezét vastag kabátja zsebébe rejtette, a nyakát pedig egy sötétkék sál melegítette, de az arcát így is folyamatosan csípte a hideg levegő, amely egy kis pírt kölcsönzött neki.

Nem bánta ezt az időjárást, ez a kevéske fehér legalább feldobta a szürke hétköznapokat. Akár még hangulatosnak is mondta volna, ha épp nem a zajos, majmoktól hemzsegő város utcáit rótta volna. A szmog, az irritáló alapzaj és az a rengeteg villogó hirdetés elnyomta azt a kellemes élményt, amelyet régen szeretett kiélvezni a templomuknál, a nyüzsgéstől távol.

Már rég járt Tokióban egyedül, ha ellátogatott is a zsúfolt fővárosba, azt is csak a lányok kedvéért tette. Ennyire nem vonzotta a hó és a hideg, hogy csak ezért kiszabaduljon a lakásból, bár beismerte, jólesett neki ez a kis séta. Céltudatosan indult útnak, és a cél nem volt más, mint Satoru születésnapi ajándéka.

Hosszú idő eltelt, de nem felejtette el, hogy december hetedikén ünnepelte a legjobb barátja a születésnapját. Ez fájt a legjobban abban a tíz évben, hogy ezt a különleges alkalmat nem tudták együtt tölteni. Ha ettől keserűség is mart Suguru szívébe, mégis az a pár kellemes emlék megelőzte a bűntudat okozta fájdalmat. Ritka pillanatok egyike volt, mikor az egyik születésnapján láthatta Satorut részegen, vagy mikor miatta kieresztett egy csomó, kisebb átkot a szűk, kollégiumi szobájukban, csak hogy még nagyobb közönsége legyen annak a beképzelt idiótának. Aztán Yaga jól el is látta a bajukat ezért.

Mekkora marhaságokat műveltek.

Már több napja gondolkodott, hogy miként ünnepelhetnék meg Satoru születésnapját, mert valahogy mindenképp be akart csempészni egy kis örömöt a férfi lelkébe. Főleg most, hogy az évszázad küzdelme egyre sötétebb árnyékot vetett rájuk. Ha Satoru a beszélgetésük után vissza is tért a gyerekes, laza stílusához, és még ha nagyon is leplezte, Suguru látta rajta, hogy valójában mennyire szenvedett. A mosolya sokszor nem volt őszinte, gyakrabban elrévedt és az eddiginél is gyakrabban kereste a társaságát. Legalább ma szerette volna, ha kicsit kiszakadnának a valóságból, hogy félresöpörjék Sukunát és a fejeseket.

Nem gondolt nagy ajándékra, hiszen Satoru bármit megengedhetett magának, de az édességgel biztosan nem nyúlhatott félre. Talált is egy közeli cukrászdát, és ott beszerezte, amit kellett, pár kellemetlenség árán. Viszont azt a pár mochit és a két tortaszeletet kevésnek találta, ezért az egész délelőttje azzal telt, hogy valami személyesebb, bensőségesebb programot kitaláljon.

Egy ötlet már körvonalazódott a fejében, amelyhez pár kisebb átkát is segítségül hívta. Tudta, hogy ezzel megszegett egy szabályt, bár ez érdekelte a legkevésbé, most fontosabb volt, hogy minél gyorsabban utánajárjon, hogy a tokiói karácsonyi vásárok megnyitottak-e már. Ha a telefonján meg is nézte, az átkokkal még biztosabbra mehetett, nem akarta Satorut potyára elvinni.

Ezeket a kicsi, négyes osztályú átkokat mindig is felderítésre használta, mikor egy magasabb osztályút akart begyűjteni. Az elmúlt tíz évben továbbfejlesztette az átoktechnikáját, mélyebben megértve az átkok természetét, és ezáltal már arra is rájött hogyan oszthatja meg velük a saját érzékeit. Kifejezetten jól is jött most ez Sugurunak, mert amíg megvette a süteményeket, addig az átkok gyorsan körbe tudtak nézni a városban és megszerezték neki a kellő információkat.

Furcsa érzés volt újra használnia az erejét, és megnyugodott, hogy ugyanolyan könnyedén ment, mint régen. Attól félt a legjobban, hogy a sérülése és a megszállásból visszamaradt traumái gátolni fogják őt az átoktechnikájának használatában, de szerencsére nem így lett, és még a feje sem fájdult meg. Ez kicsit jobb kedvre derítette, mert ez is csak azt igazolta, hogy az az agyvelő egyre inkább a múlt homályába süllyedt. Ha elfelejteni nem is fogja azt a borzalmat, már nem volt ráhatással az életére, és mikor az a heg is végleg eltűnik a homlokáról, akkor már nem lesz egyéb, mint egy rossz emlék. Ami még aggasztotta, hogy egy év teljesen kiesett az életéből – szó szerint –, és fogalma sem volt róla mennyi és milyen típusú átkok lehettek most benne.