A végtelen közöttünk - Jujutsu Kaisen ff (SatoSugu)

3.fejezet: Ellentétek

Az autó gyorsan suhant végig a kivilágított utcákon, a sok apró fénypontot egy csíkká összemosva. Suguru egyre elnehezedő pillantásokkal bámult ki az ablakon, igyekezett nyitva tartani a szemét, de túlságosan is kényelmesnek bizonyult a bőrülés. A homlokának jólesett az üvegből áradó hideg; Shoko sokat segített az állapotán, de valószínűleg bele fog telni pár napba, mire teljesen felépül.

Összevonta a szemöldökét.

Ha ebből valaha is fel fog épülni. Most nem feltétlen a fizikai sérülésre gondolt, hanem magára a tudatra, hogy megszállták és kihasználták a testét.

A csend már indulásuk óta elhúzódott köztük, de most már egyáltalán nem tartotta kínosnak, sőt, kifejezetten örült neki. Kikapcsolhatta az agyát, az összes nehéz kérdést és gondolatot bezárta egy ajtó mögé, amelyet addig nem is akart kinyitni, amíg rendesen ki nem pihente magát. A mai nap fénypontja volt, hogy üres tekintettel bámulhatta az elsuhanó házakat. A motor halk zúgása is megnyugtatta, mert az is csak azt jelezte, hogy minden egyes eltelt perccel messzebb került a Jujutsu Szakközépiskolától. Persze, nem pont Gojo Satoru lakását választotta volna úticélnak, de a börtönnél ezerszer jobb megoldást nyújtott.

Egy lopott pillantást vetett a másik oldalon ülő férfira, aki szintúgy a gondolataiba merült. Vagy lehet őt figyelte éppen, Suguru nem tudta megállapítani. Újfent konstatálta, hogy mennyire zavarja az a fekete kendő. Satoruval ellentétben, a sofőrről sütött az idegesség, még ha nagyon is igyekezett leplezni. A visszapillantó tükörben párszor összetalálkozott a tekintetük, de az asszisztens gyorsan el is kapta. Ez nem különösebben érdekelte, viszont nagyon furcsállta ezt az egész hozom-viszem szolgáltatást, mintha tényleg kezdték volna megbecsülni őket. Igen hálás volt ezért a fuvarért, mert biztos nem bírt volna ki egy tokiói sétát az éjszakában.

Te jó ég, mennyi minden változott mióta maga mögött hagyta az iskolát! Régen mindenhova tömegközlekedéssel kellett menniük, ha szerencséjük volt, talán egy-egy küldetésre elvitték őket néhanapján.

Felrémlett egy régi, kedves emlék, ahogy rohantak a vonathoz, hogy még büntetés nélkül beérjenek az iskolába. Persze, ez nem mindig sikerült, mert Satoru sokszor elidőzött a helyi vegyesboltban, mondván, hogy nincs még elég édességük, hogy elviselje az órákat. A többiek a vonatot választották, Suguru meg vele maradt, aztán meg együtt kapták a fejmosást.

Sok víz lefolyt azóta a folyón. Minden más lett, és most mégis újra együtt utaztak, síri csendben, akár két idegen. Hacsak arra gondolt, hogy mostantól egy házban lesz összezárva Satoruval rögtön összeszorult a gyomra.

Az autó befordult egy kis utcába, ahol a lakások láthatóan egy jóval magasabb árkategóriába tartoztak. Gojonak mindig is biztosított volt az anyagi háttere a klánja miatt, de biztosra vette, hogy amint ő lett a legerősebb jujutsu sámán a különböző munkákból is bőven folyt be a pénz.

Mikor felértek a férfi lakásába, mármint a tetőtéri luxuslakásába, Sugurunak ismét egy görcs állt be a gyomrába, hogy hozzá képest a barátja milyen körülmények között élt, és ami még inkább feszélyezte, hogy most ő is ide lesz bezárva. Egy ideig biztos, amíg el nem rendeződnek a dolgok vagy a fejesek meg nem változtatják a véleményüket, és mégis a kivégzése mellett döntenek.

– Hát itt is volnánk! – csapta össze a tenyerét kissé túl izgatottan Satoru. – A mosdót arra találod, a folyosó végén meg van egy vendégszoba, ott lepihenhetsz – mutatott a megnevezett helyiségek irányába.

Sugurunak csak egy bólintásra futotta, mert amióta megérkeztek, azon a bizonyos ajtó mögül sorra kezdtek kiszivárogni az eddig elfeledett problémák, amin nem segített, hogy Satoruval lesz összezárva. El nem tudta mondani mennyire fáradtnak érezte magát, rettentő éhes volt és még annál is szomjasabb, arról meg nem is beszélve, hogy a liftezéstől ismét kótyagossá vált a feje. Csak arra vágyott, hogy minél előbb vízszintesbe helyezhesse meggyötört testét. Bár lehet jobban járt volna, ha az autóban maradt volna, abban a kellemes csendben. Már előre félt, hogy beszélgetnie kell Satoruval.