A végtelen közöttünk - Jujutsu Kaisen ff (SatoSugu)

15.fejezet: Találkozunk még

Ruhaszövet, bőr és izom szakadt. Suguru a betonra zuhant, kábultan kapkodta a levegőt, miközben a bal kezét ösztönösen a sebesülésre szorította. A támadás mély vágást hagyott az oldalán, ujjai közül meleg, ragacsos vér szivárgott. Igyekezett azzal a kevés megmaradt átokerejével is a fordított átoktechnikáját mozgósítani, hogy legalább a vérzést csillapítsa, de a fejében káosz uralkodott. Még a fájdalmat sem érezte annyira élesen, mert mindegyik gondolatának a középpontjában egyetlen személy állt: Satoru.

Fel kellett kelnie, oda kellett mennie hozzá, de mivel még a lábát sem gyógyította meg teljesen, a teste cserben hagyta. A feje majd szétrobbant, fogát összeszorítva koncentrált, hogy legalább annyira összeszedje az erejét, hogy Satoruhoz siethessen. Nem foglalkozhatott a saját szenvedésével. Bele se mert gondolni, hogy Satoru milyen szörnyű állapotban lehetett, de bízott abban, hogy a legerősebb, a Hat Szem és a Határtalan birtoklója, aki már többször is bizonyította isteni erejét, ezt is túléli.

Életben van!

Ezt hajtogatta magában, ez éltette benne a reményt. Kétségbeesetten nézett fel, és tekintetével a barátját kereste, viszont csak egyetlen egy alakot látott.

Sukuna diadalittas mosolya undorító volt. Megégett, összeroncsolódott teste ellenére még mindig talpon maradt, és szórakozottan forgatott valamit a kezében. Suguru csak egy pillanatnyi késéssel realizálta, hogy az Átkok Királya Satoru egyik levágott karjával játszadozott, és ettől a harag teljesen elborította az agyát.

– Hogy merészeled! – szűrte a fogai között.

– Hah? Te még...

A gyűlölet adta adrenalintól olyan erővel húzott be Sukunának, hogy az még hátra is tántorodott. Igaz, ez a kis löket nem tartott ki sokáig, mert vérző teste nem reagált elég gyorsan, és Sukuna megszégyenítő módon arcon vágta Satoru kezével, majd több méterrel arrébb rúgta.

Ismét a földre került. Az oldala lüktetett a fájdalomtól, annyira legyengült már, hogy a fordított átoktechnikájával is alig bírta elállítani a vérzést, így ujjai közül ismét kibuggyant a vörös folyadék. A saját zihálásától alig hallotta Sukuna gúnyos nevetését.

– Milyen szánalmas – mondta lekezelően. Suguruval nem is foglalkozott, a levágott kar jobban érdekelte. – Azt hiszem, erre Gojo Satorunak már nem lesz többé szüksége, hacsak nem akartad volna összeragasztani a darabjait.

Apró kockákra bomlasztotta a végtagot, és ezzel együtt Suguru lelkének egy darabját is. A tehetetlenség hirtelen minden más érzést elnyomott benne, és csak az járt a fejében, miért itt szerencsétlenkedett, miközben Satoru mellett lett volna a helye.

A karját tudja regenerálni.

Még életben van!

Könnyek kezdték el csípni a szemét.

– Sensei! – üvöltötte Okkotsu a távolból.

Sukuna megégett arcára hátborzongató vigyor ült ki.

– A másoló kölyök és a sikítozó bansheeje sem adták még fel! Nagyszerű! Még nem szórakoztam ki magam eléggé! – utolsó megmaradt kezével egy jelet formált, és a hasán lévő száj egy kántálásba fogott.

Sugurut az ismerős, hátborzongató szavak nyomban kirázták a gondolatai közül, szemei kikerekedtek a sokktól, ahogy realizálta Sukuna mire készült.

– Okkotsu!

A figyelmeztetés annyit ért, mint halottnak a csók, de valaki mindkettőjüket elrántotta a halálos vágás útjából, és ez nem más volt, mint Tsukumo. Őt is megviselte a csata, a Fekete Villanás csúnya sebet hagyott a hasán, de még így is ő volt a legjobb állapotban közülük.