A végtelen közöttünk - Jujutsu Kaisen ff (SatoSugu)

12.fejezet: Az Átkok Királya

Suguru két bögrébe öntötte a nemrégiben felforralt vizet, amelyet az előzőleg beletett teafilterek azonnal élénkpirosra színeztek, és a gyümölcstea kellemes aromája hamarosan átjárta a konyhát. Kérdeznie sem kellett, Satoru italába automatikusan hat kockacukrot rakott, míg ő beérte szerény egy darabbal is.

A karácsonyi vásáron szerzett bögréket vette elő, de ahogy a rájuk festett mintákat bámulta, már egyre kevésbé tartotta viccesnek őket. A sajátján két kis majom csókolózott, miközben a farkuk egy szívet formált, benne azzal a felirattal, hogy „Te vagy az én kicsi majmom". Nem igazán akarta tudni, hogy Satoru ezzel mire célzott, mikor ezt megvette neki, de abban a pillanatban többet jelentett számára a barátja nevetése, mint, hogy kiakadjon. Ez kevésbé feszélyezte, mint amelyikben Satoru teáját kavargatta. Egy szimpla, nyálasan romantikus bögre volt, mégsem tudott elvonatkoztatni attól, hogy mi célból vásárolták meg.

Poénból Sukunának.

Kedvtelenül próbálta feloldani azt a tömérdek mennyiségű cukrot Sukuna bögréjében, de már majdnem ott tartott, hogy inkább átönti Satoru teáját egy másikba. Egyre mélyebbre süllyedt a gondolatai között, a jelentéktelen tárgy eszébe juttatta azt a bizonyos beszélgetést, és egyszerűen nem hagyta nyugodni, hogy Satorura milyen komoly megpróbáltatás várt. Pedig csak egy filmnézéshez szeretett volna teát főzni.

Akkor csak annyit tehetett, hogy meghallgatta a barátját, aki a születésnapja óta egy szót sem ejtett az egészről, mintha két hét múlva nem is az Átkok Királyával küzdene meg, most is teljes nyugalomban sorolta Sugurunak a filmcímeket.

Ebben mindig is különböztek: míg Suguru gondosan megtervezett előre mindent, akár egy sakktáblán, számításba vette a lehetséges lépéseket, addig Satoru gondolkodás nélkül belevetette magát a csata közepébe. Fiatalként így alkottak tökéletes párost. Nem mintha aggódnia kellett volna miatta, főleg úgy, hogy már teljesen elsajátította a technikáit, meg hát nem véletlenül tartották őt a modern kor legerősebb jujutsu sámánjának.

Mégis, Suguru fején átfutott pár rémkép Amanai Riko halála napjáról, mikor mindketten elbuktak, és a legyőzhetetlennek hitt Gojo Satoru alulmaradt egy majommal szemben. Élesen élt az emlékeiben annak a napnak minden szörnyű pillanata, és nem akarta, hogy ez bármilyen formában megismétlődjön. Valószínűleg az aggodalma a legerősebb iránt alaptalannak fog bizonyulni, mégis hallani szerette volna, hogy a legjobb barátja nem a szokásos hozzáállásával indul a csatába.

– Figyelsz te rám? – rántotta vissza a valóságba Satoru türelmetlen hangja.

– Mondtam, hogy nekem mindegy. Válassz valamit.

Suguru kidobta a teafiltereket, és gondterhelt kifejezéssel az arcán indult meg a fehér bőrkanapé irányába.

– De én azt szeretném nézni, amit te akarsz. – Satoru a fejét a bútor háttámlájára döntötte, és a kék szempár onnan követte végig Sugurut, amíg helyet nem foglalt.

Hosszú ideig csendben maradt, a bögréket szorongatta, nem akarta odaadni a Sukunának szánt poén ajándékot a barátjának. A gondolatai annyira máshol jártak, nem is emlékezett a filmcímekre, amelyeket Satoru egy pár perccel ezelőtt felsorolt neki.

– Hogy tervezed legyőzni Sukunát? – tette fel végül a kérdést.

A szeme sarkából is nagyon jól látta, hogy Satoru állkapcsa megfeszült.