A végtelen közöttünk - Jujutsu Kaisen ff (SatoSugu)

14.fejezet: A legerősebb II.

A képzeletbeli birodalmát ráhelyezte a valóság szövetére, feladta a zárt gátrendszert, így nem ejthetett csapdába senkit, ezzel pedig menekülési lehetőséget adott az ellenfelének. Cserébe ki tudta bővíteni a hatósugarát, és erre a teret körülvevő irodaházak tökéletes természetes határt nyújtottak neki. Ehhez mérten olyan ötven méteres sugarú körben szabta meg a területét, továbbá, hogy könnyebben meg tudja tartani a birodalmát, a garantált találat effektet is elengedte, így is nehéz feladat lesz egy ilyen nagy kiterjedésű birodalmat a valóságos térben fenntartania.

A birodalma közepét, egy oszlopszerű képződmény alkotta. Különböző szivárványhártyájú szemek, karok és egyéb átoktestrészek meredtek ki belőle, mintha maga is egy átok lenne. De inkább egy elrothadt tetemnek hatott, amelyen parazita módjára mászkáltak a kisebb átkok. A groteszk oszlop ékét Suguru fekete sárkánya alkotta, amely kecses testével teljesen körbeölelte azt.

A hirtelen rátörő migréntől eltekintve otthonosan érezte magát, mindenhol a saját átokereje vette körül. Büszkeség töltötte el, hogy sikerült egy nyitott birodalmat nyitnia első próbálkozásra.

– Ügyes! Mióta tudsz ilyet? – mondta lenyűgözötten Satoru.

Kenjaku óta.

– Hát, mondhatjuk azt is, hogy mostantól – válaszolta kis büszkeséggel a hangjában. – Viszont elég kezdetleges, nem tudom meddig leszek képes fenntartani.

Mintha a föld Suguru belső pokla feletti vízréteg lett volna, végtagok és eltorzult vicsorgó fejek emelkedtek ki belőle. A birodalom ötven méteres sugarú körében megbolygatott hangyabolyként rajzottak elő az átkok, minden, ami Suguru tárházában szerepelt. A legtöbbjük valamilyen állatfélére hajazó csúfság volt, de akadtak közöttük szőrös óriások és egyéb torz szörnyetegek, és olyanok is, amik egy horrofilmben is megállták volna a helyüket. Lassan ellepték az egész teret, megtöltve a levegőt a morgásukkal és érdes, nevető hangokkal.

Sukuna arcára félelmetes vigyor ült ki az új kihívás láttán, esze ágában sem volt elmenekülni. Második arcán a vörös szemei a környezetet pásztázták, elemezték Suguru birodalmát.

– Látom nagyon gondolkodsz. Hadd segítsek! – mosolygott magabiztosan Suguru. – Buddha Elátkozott Édenkertje az a hely, ahol az elnyelt átkaimat tárolom, mondhatni ez az otthonuk. A területen belül bárhol megidézhetem őket, és azt támadják meg, akire én utasítom őket. Bármennyi átkot elpusztíthatsz, akár ezret is lekaszabolhatsz, de a birodalmon belül nem tudod kiűzni őket, és ugyanúgy újra használhatom őket.

A birodalmon belül végtelen átkom van. Tetszett neki ez a gondolat.

Felfedte a birodalma képességét, ezáltal fel is erősítette. Az Uzumaki gondolata elcsábította, de már most érezte azt a hatalmas terhet az agysejtjein, amely a gátok nélküli birodalma valóságban való fenntartása váltott ki.

– Mutasd mit tudsz, átokmanipuláló!

Suguru nem hezitált. A keze előre lendült, és az összes kisebb osztályú átkot rázúdította; ízeltlábút, csúszómászót, szárnyas puhatestűt, mindent ráeresztett, egy nagy, színes kavalkád lepte el Sukunát. A magasabb osztályúakat jelentősebb pillanatokra tartogatta, ugyan nem lehetett elpusztítani egyik átkát sem, de időlimitje volt annak, hogy újra megidézze őket.

Okkotsu arcán különböző érzelmek suhantak át, főleg gyanakvás, meglepettség és bizalmatlanság, ahogy Suguru birodalmát méregette. Satoru csak izgatottan vigyorgott, már készült bevetni magát a csata sűrűjébe, de Suguru megragadta a vállát.

– Satoru! – szólt jelentőségteljesen. – Ezt a birodalmat figyelemelterelésnek szánom. Remélem Tsukumo érteni fogja a jelet, és idehozza Mahoragát, és miután ő nincs, egy Lilával robbantsd fel az egészet.