A végtelen közöttünk - Jujutsu Kaisen ff (SatoSugu)

4.fejezet: Téboly

Az ablakon beszűrődő fény egyre jobban bántotta Geto szemét. Hiába fordult át a másik oldalára, a szobában uralkodó világosság nem engedte, hogy visszamerüljön az álmaiba. Szerencsére előző este gyorsan elaludt, a fáradtság hamar ledöntötte a lábáról, nem sok esélyt hagyva, hogy azon a borzalmas beszélgetésen agyaljon órákig.

Lapos pislogásokkal igyekezett kimosni az álmot a szeméből, viszont a teste semelyik porcikája sem állt még készen a mai napra. Így hát tovább feküdt az oldalán, felhúzott lábakkal, miközben az apró porszemcséket figyelte, amelyek lassan kavarogtak a lágy napfényben.

Fel se akart kelni, legszívesebben egész nap az ágyban maradt volna, amely egyébként is elég komfortosnak bizonyult; a kényelmes matrachoz egy puha párna társult, plusz egy meleg takaró, amelyek így együttesen különösképpen jólestek kimerült testének. Most értékelte igazán, hogy Satoru elhozta az iskolából, és nem egy börtönben kellett aludnia egy székhez kötözve.

Satoru...

Akaratlanul is eszébe jutott a tegnap este, amitől összeszorult a gyomra. Már bánta, hogy belement abba a beszélgetésbe, és nem állt fel még akkor, amikor lett volna rá esélye. Bár így se kerülhették volna el azt a vitát örökké, így vagy úgy, de azokat a sebeket feltépték volna. Bárhogy is fájtak a másikhoz vágott szavaik, tudta, hogy mindegyik jogosan hangzott el.

Ezért sem értette Satoru viselkedését, mert egyáltalán nem érezte úgy, hogy megérdemelné ezt a figyelmességet. Benne is felidézte a régi emlékeket, és tegnap voltak pillanatok, amikor tényleg elhitte, hogy a köztük lévő kötelék újból megerősödhet. De az útjaik rég szétváltak, más célok vezérelték őket, és Geto egy olyan irányba tért le, amit Gojo soha nem érthetett meg. Arról meg nem is beszélve, hogy a megszállása alatt ki tudja miket műveltetett vele az az átok.

A térdét közelebb húzta a testéhez és a fehér takarót erősen megszorította, ahogy a gondolatmenete oda futott ki, hogy a köztük lévő kapcsolat valószínűleg már soha többé nem lesz a régi.

Hirtelen már nem is akart tovább az ágyban maradni, mert attól félt, hogy csak folytatta volna az önemésztést. Viszont a felállással sem sietett, még mindig úgy érezte, hogy a feje bármelyik pillanatban széteshet. Viszont muszáj volt valamivel elterelnie a gondolatait, ezért erőt vett magán, és kiment a szobából.

Satoru a képessége miatt minden mozzanatáról tudhatott, mégis halkan nyitotta ki az ajtót és a lehető legfeltűnésmentesebben ment végig a nappaliba vezető folyosón. A konyhával egybenyitott élettérben senki nem tartózkodott, és a fürdőszoba ajtaját is tárva-nyitva találta. Csak az óra halk kattogása zavarta meg a lakásban uralkodó szokatlan csendet. Ez csak két dolgot jelenthetett: Satoru aludt még vagy már elment. Az előbbit nem tartotta túl valószínűnek, mert Satorut mindig is egy rossz alvónak ismerte, és nem hitte volna, hogy ez az elmúlt egy évtizedben változott volna.

A második feltételezése bizonyult igaznak, miután az asztalon hagyott kuplerájban megtalált egy cetlit, amin felismerte a fehér hajú férfi írását.

Elmentem. A TV-n találsz mindent, amivel elszórakoztathatod magad, de szét ne baszd a lejátszási listáimat.

Satoru

Ui.: Ja, és ne hagyd el a lakást!

Uui.: ÉS NE HASZNÁLD AZ ÁTOKTECHNIKÁDAT!

Sugurunak akaratlanul is egy halvány mosolyt csalt az arcára ez az egész komolytalanság, amely annyira jellemző volt Satorura. Az ő felügyeletére bízták, hogy azonnal likvidálni tudja, amint valami gyanús dolgot csinál, és természetesen Satoru már az első nap egyedül hagyta. Arról nem is beszélve, hogy az utóiratok egyre csúnyább, kapkodva írt betűiből csakis arra tudott következtetni, hogy a férfi a bejárati ajtóból fordulhatott vissza.