Vágyaink tánca

14.

Furcsa volt reggel nem az ébresztő zajára kelni, hanem arra, hogy Beni cifrákat káromkodva járkál fel alá a lakásban. Napját nem tudom megmondani, hogy mikor keltem fel később, mint ő, általában már mindig ébren voltam, mire ő kimászott az ágyból.

– Minden oké? – ültem fel és kómásan néztem, ahogy össze visszadobálja a ruháit, kiforgatja a zsebeket.

– Nincs meg a kocsikulcsom és késésben vagyok – vetette oda. – Nem láttad valahol?

A szememet dörzsölgetve másztam ki az ágyból és segítettem neki megkeresni a kocsikulcsát, amit végül a kanapé mögött találtam meg. Beni pár pillanatig csak meredt a kezemben lévő kulcsra, azon gondolkodott, hogy kerülhetett oda, aztán elvigyorodott.

– Igazi kis vadmacska voltál tegnap este – karolta át a derekamat én pedig hozzásimultam. – Kellett ez a tűz a kapcsolatunknak.

– Megörültem, hogy itthon vagy – motyogtam a nyakába fúrva a fejemet, majd a nadrágja karcába akasztottam az ujjam és húzni kezdtem magammal a háló felé.

Beni egy ideig hagyta magát, ajka az ajkamra simult, majd megkapaszkodott az ajtófélfában és nem engedte, hogy tovább húzzam. Ajkam a nyakára siklott, gyengéden megszívtam a bőrt, mire felszisszent én pedig elmosolyodva elkezdtem kigombolni az ingét, ujjaimat végig futtattam a széles hátán.

– Mennem kell Vilu – suttogta a számba.

– Csak 5 percet adj – kértem hozzá simulva, de finoman eltolt magától.

– Este bepótoljuk, ígérem. Hatra itthon vagyok érted, addigra készülj el – nyomott egy gyors csókot az ajkamra majd visszagombolta az ingét, belebújt a kabátjába és már itthon sem volt.

Néztem a becsukódó lift után aztán visszamentem a hálóba és bebújtam a takaró alá, hogy kipihenjem magam.

–

Azt kéne mondanom, hogy rémálmom volt, de akkor hazudnék. Nagyon is kellemes álmom volt és nem akartam felébredni belőle, de az ébresztő éles hangja kiverte a szememből az álmot. A régi sulinkban voltam és diáknap volt. Minden ugyanolyan volt, mint régen, csak én voltam érettebb és komolyabb, ahogy Arti is, de ez senkinek sem tűnt fel az iskolában. Nem tudom talán valamire rá akart világítani ez az álom, talán arra, hogy milyen boldog voltam akkoriban, de nem sikerült rájönnöm. A mosoly levakarhatatlan volt az arcomról miközben egy kád forró vízben áztattam a testemet, aki hálás volt ezért a kis kényeztetésért. A lábam már kezdett úgy kinézni, hogy rosszul voltam, ha ránéztem. A rengeteg tánc még a megedzett táncosok lábát is kikezdi, hát akkor mi lehetett szegény Artival. Miközben élveztem a forró fürdőt megnéztem, hogy mit küldött Alex órákkal ezelőtt és a videót megnyitva hangosan röhögni kezdtem. A felvételen Arti volt, aki a tükör előtt állva borotválkozott és közben profikat megszégyenítő módon ringatta a csípőjét, félő volt, hogy a dereka köré kötött törülköző bármelyik pillanatban leeshet. Vigyorogva néztem meg újra és újra a fél perces videót, aztán elolvastam Alex kísértőszövegét. „Ez normális, hogy így viselkedik kedves doktornő? Aggódom miatta! Ez ragályos??" Nevetve írtam neki vissza, hogy nyugodjon meg nincs veszélyben, aztán elindítottam a boldog lejátszási listámat és készülődni kezdtem. Először a bőrömet ápoltam le a kedvenc termékeimmel, majd megcsináltam a sminkemet, a hajamat pedig kivasaltam és befújtam fixálóval, hogy ne ugorjon össze idő előtt. Végezetül pedig belebújtam az almazöld csillogó ruhámba, ami elől teljesen fedett volt, hátul viszont szabadon hagyta az egész hátamat egészen a csípőmig. Járás közben a bal combom folyamatosan kivillant és tudtam, hogy Beni imádni fogja. Szíve szerint folyton ilyen ruhában kellett volna járnom, amiből kivillan a combom, azt viszont ki nem állhatta, ha az ő ruháit vettem fel. Azt mondta, hogy nő vagyok, gyönyörű testel, és ne rejtsem el magam az ő ruháiba, meg amúgy is nem ízléses másnak a ruháit hordani. Nem kommentáltam a dolgot, de onnantól kezdve hozzá se nyúltam a ruháihoz. A konyhaasztalhoz leülve unottan nyomkodtam a telefonomat miközben arra vártam, hogy Beni hazajöjjön. 5 perc még sem tűnt, sőt a 10 perc késést is tök nyugodtan fogadtam, de amikor fél órával később még híre sem volt írtam neki egy üzenetet, hogy minden rendben van-e. Másfél órával később lementem a portáshoz és hagytam Beninek ott is egy üzenetet. Dühös könnyek csípték a szemem, ahogy a magas sarkúban a kocsim felé igyekeztem, de mikor az autóhoz értem jöttem rá, hogy ebben a cipőben lehetetlenség vezetni, így gyalog mentem tovább. Nagy szerencse, hogy Beni megengedhetett magának egy puccos környéken lévő lakást, ahol egymást érték a drágábbnál drágább éttermek és bárok így betértem az egyik helyre, ahol azelőtt még sosem jártam és egyenesen a bárpulthoz masíroztam.